Ismét a Los Angeles Lakers kosárlabdázója lesz a német Dennis Schröder.
A klub csak megerősítette a szerződést, annak részleteit azonban már nem közölte. Rob Pelinka ügyvezető csupán azt emelte ki, hogy örülnek a több poszton is bevethető, rutinos játékos visszatérésének, akit jól ismernek.
Mark Bartelstein, Schröder menedzsmentjének képviseletében ugyanakkor közölte: a Lakers egy évre állapodott meg a játékossal, akinek fizetése 2,64 millió dollár (1,08 milliárd forint) lesz.
A 29 éves kosaras 2013 óta szerepel az észak-amerikai bajnokságban (NBA), előbb az Atlanta Hawks, majd az Oklahoma City Thunder játékosa volt. A Lakersnél a 2020/21-es idényt töltötte, 61 meccsen átlagban 15,4 pontja, 3,5 lepattanója, 5,8 gólpassza és 1,1 labdaszerzése volt. Ez előző szezonban Boston Celtics és a Houston Rockets játékosa is volt, a két csapatban összesen 64 mérkőzésen lépett pályára, ahol átlagosan közel 29 percet töltött. Ezalatt 13,5 pontot szerzett, emellett volt 3,3 lepattanója és 4,6 gólpassza.
A német válogatott irányítójaként az Európa-bajnokságon hét mérkőzésen lépett pályára, ahol 21 pontot, és hat gólpasszt átlagolt. A német válogatott számára a kontinenstornán a végállomás az elődöntő volt, ahol a spanyol válogatott múlta őket felül.
Az NBA-ben Schröder 621 találkozón játszott az alapszakaszban, plusz 52-szer a rájátszásban.
MTI
(Borítókép: Getty Images)