Index Vakbarát Hírportál

Úgy rúgták ki a vezetőedzőt, hogy csapata a liga egyik legjobb győzelmi mutatójával bír

2024. január 24., szerda 13:09

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Milwaukee Bucks magyar idő szerint szerda hajnalban menesztette vezetőedzőjét, Adrian Griffint. A szakembernek annak ellenére nem volt maradása a kispadon, hogy csapata a liga egyik legjobb győzelmi mutatójával rendelkezik. Néhány órával később pedig már azt is megtudtuk, ki veszi át a franchise irányítását.

Eddig tartott a türelem a Milwaukee-ban, a 2021-ben bajnokcsapat Bucks megköszönte a munkát a tavaly nyáron kinevezett vezetőedzőnek, Adrian Griffinnek. A Jannisz Antetokounmpo fémjelezte csapat ugyan az alapszakasz egyik legjobb mutatójával rendelkezik – 30 győzelem mellett mindössze 13 vereséget számlál –, de védekezése a mezőny alsó harmadába tartozik, míg a csapaton belüli légkör is változásért kiáltott – Griffin elvesztette az öltözőt.

Bennfentes tengerentúli szakértők már hetekkel, hónapokkal ezelőtt figyelmeztettek arra, hogy baj van Milwaukeeban, mivel Adrian Griffin egyre jobban kezdi elveszíteni az öltözőt, nem tudja átadni játékosainak az általa elképzelt filozófiát, így egyre kevesebben bíznak benne. Az egyik mélypont a Szezonközi Torna vesztes elődöntője után jött el, amikor az Indiana Pacers múlta felül a Milwaukeet, már akkor többen szorgalmazták az edzőváltást, de a vezetőség még kitartott Griffin mellett. 

A csapaton belül továbbá az is frusztrációt idézett elő, hogy a védekezés romokban volt, gyakorlatilag átjáróházként funkcionált a Bucks védelme, és kizárólag csak azért sikerült összehozni a liga egyik legjobb mutatóját, mert a támadás ligaelit, így szinte mindig néhány ponttal többet dobtak, mint kaptak. Ezt elégelte meg végül a vezetőség, és január 23-án azonnali hatállyal menesztette Griffint pozíciójából. A 49 éves szakember így a liga történetének negyedik legkevesebb állományban töltött idővel menesztett vezetőedzője lett.

Érdekesség, hogy néhány órával később már az összes megbízható médium egyhangúlag jelentette: Doc Rivers veszi át a Milwaukee Bucks irányítását. A 62 éves szakember legutóbb a Philadelphia 76ers csapatát irányította, de eredménytelenség miatt menesztették, míg ugyanez volt a sorsa korábban a Los Angeles Clippers élén. Rivers ugyan bajnoki címet nyert 2008-ban a Boston Celtics kispadján, de edzői pályafutása jelentős részében nyomás alatt nem teljesített jól csapataival, nem tipikusan győztes mentalitású vezetőedző, így kifejezetten érdekes, hogy benne látják a siker kulcsát. 

Mert egyértelmű célokat fogalmaztak meg Milwaukeeban tavaly nyáron azok után, hogy elcserélték többek között Jrue Holidayt és Grayson Allent Damian Lillard játékjogáért: bajnoki címet nyerni, most vagy soha.

Rovatok