Magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezték az év/évtized/évszázad legjobban várt MMA-meccsét a sportág legnagyobb ikonja, az ír Conor McGregor és a dagesztáni (avar törzsbe tartozó), de fél évtizede Amerikában edző Habib Nurmagomedov között. A két harmincéves (azaz MMA-mértékkel mérve optimális korban lévő) harcos összecsapása több szempontból is csemegének ígérkezett.
Először is a minden kétséget kizáróan legnépszerűbb (az öt legnézettebb UFC-gálából négyet az ő nevével adtak el) Conor McGregor utoljára 2016 novemberében bunyózott MMA-szabályrendszerben, akkor a könnyűsúly (70 kiló) bajnoki övéért vívott meccsén leiskolázta Eddie Alvarezt, és a pehelysúly (65 kiló) mellé begyűjtötte ennek a súlycsoportnak a világbajnoki címét is.
Azonban ahogy a pehelysúlyban, úgy a könnyűsúlyban sem igyekezett megvédeni a címét, inkább Floyd Mayweather elleni bokszcirkussszal kaszált 100 millió dollárt. Paradox módon októberben McGregor így saját, meccs nélkül elvesztett övének visszaszerzéséért szállt oktagonba. Méghozzá a szervezet első orosz állampolgárságú világbajnoka ellen, akit - az írhez hasonlóan - debütálása óta a sportág fenoménjei közé sorolnak, és súlyos sérülései miatt tudta csak idén tavasszal elhódítani - egy valójában csak szimbolikus meccsen, a beugró Al Iaquinta ellen - a bajnoki övet.
A párosítás pikantériáját nem csak az adta, hogy McGregor és Habib egyazon övért vetélkednek (ez azért nem ritka), hanem az, hogy senki által nem tagadott technikai klasszisuk teljesen más területeken mutatkozik meg.
A Las Vegasba 21-3-as mérleggel érkező ír az állóharc nagymestere, türelmes, precíz és csiszolt ütéseiről hírhedt, a meccs előtt 26-0-ás mérleggel büszkélkedő (igen, veretlen) dagesztáni ellenben az orosz hibrid harcművészet, a szambó virtuóza, talán a legjobb, MMA-ra specializált birkózó (pedig azért a sportban olyan olimpikonok is ott vannak, mint Henry Cejudo, Yoel Romero vagy Daniel Cormier), aki eddig minden ellenfelét képes volt leteríteni, a földön megdolgozni, kifárasztani és megtörni. A két eltérő stílus miatt
a szakértők előzetesen csak találgatni tudtak, melyikük tudja megvalósítani a maga bunyóját.
A meccs elején McGregor gyorsan az oktagonhoz terelte Habibot, de utána neki is szembesülnie kellett azzal, hogy a dagesztáni birkózása egészen más szinten áll, mint bárkié, akivel valaha szembekerült. Habib egy relatíve veszélytelen fogásból araszolt fel földrevitelig, és innen nem volt felállás, a menet végéig gyűrte az írt. De McGregor nyugodtan, átgondoltan védekezett, és nem kapott be komoly ütést. De utána jött a második menet, ahol Habib az újabb levitelre készülő írt meglepte egy vad jobbhoroggal.
McGregor a földre került, Habib azonnal rástartolt, és innentől kezdve négy percen keresztül nagyon egyoldalú verés következett: a dagesztáni brutális ütéseket mért az ír fejére, és egy karkulccsal is kísérletezett, de – bár nagyon-nagyon-nagyon közel állt ahhoz, hogy a bíró leintse a meccset – McGregor túlélte a menetet.
Sőt, mintha a gyűrésben és ütésben Habib jobban kifáradt volna, mint McGregor, a harmadik menet nagy részén állva tudta tartani a küzdelmet, és többször is keményen eltalálta ellenfelét. De Habib állta a sarat, sőt, ő is többször eltalálta McGregort. Őrület: a birkózó leállt bokszolni a világ egyik legveszélyesebb állóharcosával! De a harmadik menet végére helyreállt a világ rendje: Habib földre vitte az írt, aki a fellángolását követően teljesen elkészült erejével. Majd kis kerülgetés után a negyedik menet elején még egyszer.
És innen már nem volt kiút: A dagesztáni a hátára került, befogott egy hátsó fojtást, és bár az alkarja inkább az ír állára feküdt rá, kiroppantotta belőle a feladást. És úgy tűnik, a dagesztáni nem felejtette el a meccs felvezető promóciós kampányában a családját meg vallását ért inzultusokat,
mert nem volt elégedett azzal, hogy totálisan megsemmisítette McGregort,
miután az ír feladta, kipattant az oktagonból, és nekiment az ír földharc-edzőjének, Dillon Denisnek, a dagesztáni csapatának egyik tagja pedig nekiment McGregornak.
Óriási káosz tört ki, özönlöttek a biztonságiak, végül Dana White, a UFC főnöke úgy döntött, hogy
át sem adja Habib Nurmagomedovnak a bajnoki övet, mivel azzal elismerné, hogy van helye az oktagonon kívüli verekedésnek.
A dagesztáni így bajnokként, de ünnepélyes átadó nélkül és a zömmel McGregor-szimpatizáns nézősereg fújolása közepette vonult az öltözőjébe. A kommentátorok szörnyülködtek, hogy sportszerűtlen viselkedésével tönkretette a győzelmét, a UFC leállította a gála twitter-feedjét, de ne legyenek kétségeink:
Új megasztár született.
Mivel a UFC-nek sok keserű tapasztalata van már a sztármeccsek sérülések vagy a fogyasztással kapcsolatos komplikációk miatti elmaradásával, ezért a főmeccs elé szintén egy könnyűsúlyú meccset szervezett, melynek egyik szereplőjét adott esetben Habib vagy McGregor ellen is be lehetett volna dobni, ha valamelyikük kiesik. Tony Ferguson el is mondta, hogy egyszerre készül három ember ellen, hogy vészhelyzetben be tudjon ugrani akár az ír, akár a dagesztáni helyett.
Ebből a legkönnyebb ellenfélnek Anthony Pettis tűnt. A fiatalon még a könnyűsúly korszakos bajnokának tartott „Showtime” az övének elvesztése óta csak keresi magát, és bár Michael Chiesa elleni meggyőző teljesítményével újból a Top10-be ütötte magát (3-5-re javította utolsó három évének mérlegét), vasárnap senki nem adott neki sok esélyt. Ferguson ugyanis 10 meccse veretlen, McGregort és Habibot leszámítva kiürítette a könnyűsúlyt, és ha nem szenvedett volna a dagesztáni ellen esedékes márciusi meccse előtt egy héttel egy térdsérülést, akkor könnyen lehet, hogy ő lenne ma a világbajnok.
Fergusonnal kapcsolatban sokan csak térde miatt aggódtak, de úgy tűnt, feleslegesen. Az első menetben első kezes ütései mellett nem fogta vissza test- és combrúgásait sem, szokásához híven egy pillanatra sem enyhített a nyomáson. Pettis az oktagon falához szorult, és a menet végére érezhetően elfáradt. De közben végig meccsben volt, rövid kombinációkkal és a fedezék feletti csapott ütésekkel igyekezett válaszolni. És az egyik ilyen válasz be is jött, egy összerúgást követően a padlóra küldte Fergusont.
De Ferguson szívóssága és hátról való védekezése is legendás, ezért túlélte a leütést követő zavart, és ki tudta bekkelni Pettis rohamát. Utána felállt, és ment tovább, folyamatosan a falnál tartotta ellenfelét, és ahogy ellenfele lábmunkája lanyhult, már könyökével is el tudta érni Pettist. Hamarosan vérfürdővé vált a meccs, Fergusonnak még a leütés után szakadt fel a szája, ő viszont előbb még fekvésből a homlokán, majd már állva a szeme sarkánál felhasította Pettis bőrét. A bíró egyszer meg is állította a meccset, de a sebek csak látványosak voltak, úgyhogy mehetett tovább. Az orvosi szünet inkább Fergusonnak tett jót, mert a második menet végére Pettis már teljesen elkészült az erejével. Azután kiderült, hogy a gong sem mentett meg őt, mivel a szünetben észrevették, hogy a keze eltört, edzője, Duke Roufus ezért azt javasolta, hogy inkább adják fel a meccset. De senkinek nem maradt hiányérzete, mivel
az év egyik legkompromisszummentesebb háborúját láthatták.
(Borítókép: Harry How / AFP / Getty Images)