Talán kicsit naiv voltam. Már a kínai versenyhétvége óta tudtam, hogy vizsgálják a Hondákat a motorok injektora miatt, de eszembe sem jutott, hogy ennek az lehet a vége, hogy kizárnak minket, elveszik az ott megszerzett pontjainkat. Pedig utólag nézve, és látva, hogy a csapat elismerte a hibát, fellebbezéssel sem próbálkozott, ez nagyon is benne volt a pakliban. Lélekben jobban felkészíthettem volna magam erre az eshetőségre, de nem tettem.

Egyet kellett aludnom, hogy feldolgozzam

Jobban belegondolva nem tudom, hogy egyáltalán fel lehetett-e volna készülni érzelmileg arra, hogy elvesznek tőlem 27,5 megszerzett pontot a szezon hajrájában, és ezzel szinte lehetetlen helyzetbe kerülök a világbajnoki címért folytatott harcban. Mert akkor, péntek este nekem is ugyanaz járt a fejemben, mint sokaknak odahaza: innen már túl sok szerencse kellene a győzelemhez. Hiába lett hirtelen kb. ugyanakkora a ponthátrányom, mint Kína előtt volt, mert már egy versenyhétvégével és két futammal kevesebb állt a rendelkezésemre a felzárkózáshoz. Az idő ebben a játszmában nem nekem dolgozik, valójában sokkal hátrányosabb helyzetbe kerültem a Kína előttihez képest.

Egyet kellett aludnom, hogy a vulkán mindent felemésztő lávája visszahúzódjon, a fejem kitisztuljon, és újra arra koncentráljak, amiért elutaztam Japánba. Szombat reggelre már nem érdekelt a kínai kizárás, nem érdekelt a ponthátrány. Ugyanabba a mentalitásba kapaszkodtam, amibe a Hungaroring óta minden egyes versenyen: nekem a körülményektől függetlenül ki kell hoznom a maximumot a saját lehetőségeimből. Ezt tettem volna akkor is, ha nincs a büntetés, és ez az egyetlen esélyem.

A Volvóhoz képest kell meghatároznunk magunkat

Megnyertem az első és a második szabadedzést, az időmérőt és a főfutamot is Japánban. Ebben két dolog segített: az eső és Esteban Guerrieri. Már a felvezető blogomban írtam, hogy a maximális, 80 kilós büntetősúly mellett csak esőben lehet esélyünk erőből a győzelemért küzdeni, mert a vizes aszfalton mérséklődik a plusz kilók jelentősége. Ebből a szempontból jól jött, hogy egész hétvégén eső áztatta a pályát Motegiben. Azt ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy nekünk most már a volvósokhoz képest kell meghatároznunk magunkat, az a fontos, hogy náluk több pontot szerezzünk. Mivel a Volvo is nagyjából hasonló büntetősúlyt kap, őket éppúgy hátrányosan érintette volna a száraz idő, mint minket, tehát az eső nem csak nekünk kedvezett.

Nem sérülhetett a csapaton belüli renomém

És akkor Guerrieri. Amikor kiderült, hogy a sérülése miatt továbbra is távol maradó Tiago Monteirót ezúttal ő pótolja a Hondában, jó értelemben vett nyomást éreztem magamon. Kiemelkedő képességű versenyzőről van szó, tudni kell, hogy Argentínában a háromszoros világbajnok José María Lópezzel azonos kalibernek tartják, és 2010-ben közel állt ahhoz is, hogy Daniel Ricciardót megverje a WSR összetett pontversenyében. A WTCC-ben pedig gyengébb technikával is bizonyította, hogy piszkosul gyors tud lenni. Mivel az autóismeret miatt előnyben voltam hozzá képest, nem engedhettem meg magamnak, hogy sérüljön a csapaton belüli renomém. Ezért tettem oda magam 100 százalékosan már az első szabadedzéstől kezdve, és sok önbizalmat adott, hogy végig magam mögött tudtam tartani őt.

Ez azért is fontos volt, mert a kínai kizárás miatt pontokban Guerrieri sem volt messze tőlem, és amennyiben Monteiro Makaóban sem térhet vissza, a Hondán belüli vezető szerepemre is veszélyes lehetett volna. Láttam rajta, hogy óriási lehetőségként éli meg a gyári csapatos esélyt, rendkívül sokat készült, telemetriázott, nagyon aprólékosan, profin dolgozott. Az ő hozzáállása nekem is extra motivációt jelentett, jó hatással volt rám. Pont az ilyen versengésnek és nyomásnak köszönhetően szerettem meg az autóversenyzést.

Catsburg és az időmérős külön csaták

Hasonlóan élvezem azt is kis külön csatát is, ami Nicky Catsburg és köztem kezd kialakulni az időmérőkön. Most már harmadszorra fordult elő a szezonban, hogy egymás között döntöttük el a pole pozíció kérdését. Catsburg az egyik leggyorsabb pilóta a mezőnyben, és őrá legalább annyira oda kell figyelnem, mint Thed Björkre, hiszen kb. ugyanannyi pontja van, mint nekem, azaz a vb-címre való esélye is az enyémhez hasonló. A Q3-as gyors körömben egyébként a harmadik szektorban becsúszott egy hiba, a 11-es kanyar féktávján túl későn akartam fékezni, blokkoltak a kerekeim, és majdnem lesodródtam a pályáról. Ott elment 3-4 tizedmásodperc, de mivel így is Catsburg előtt végeztem, ezúttal ez nem bosszantott. Sőt még „jól is jött”, hiszen így a büntetősúlyok számolásánál egy lassabb köridő kerül be hozzánk referenciának.

Vizes pályán Girolamié kamikazeakció volt

A nyitófutamon a Néstor Girolamival való ütközésre térnék ki részletesebben. Miután mögé kerültem a hatodik helyre, próbáltam kifigyelni a gyenge pontjait, és amikor a 11-es kanyarban elfékezte magát, és emiatt tempót veszített a kigyorsításnál, biztos voltam benne, hogy külső íven körbe tudom autózni, és az előttünk álló kanyarkombináció végére megelőzöm. Kívülről úgy tűnhetett, hogy nem hagytam neki elég helyet, de tudni kell, hogy a pályán vízátfolyások voltak, amelyek miatt megváltoztak a viszonyok. Az ütközésünk előtt én az esőben ideális íven autóztam, ő viszont olyan helyzetben próbálta az enyémhez hasonló sebességgel bevenni a 12-es és 13-as nyújtott balkanyart, valamint a rajtuk átfolyó hatalmas vízátfolyást a belső íven, amivel fizikai képtelenség lett volna ráfordulni az utolsó, 14-es jobbkanyarra, ha nem ütközünk össze. A manővere száraz pályán helytálló lett volna, de ezeken a vizes körülményeken kamikazeakció volt.

A portugáliai mellett a legponterősebb hétvége

Sajnáltam, hogy a főfutamot nem engedték végig, mert szerintem nem volt olyan rossz a pálya állapota, mint Kínában, én szívesen versenyeztem volna. Már csak azért is, mert nem éreztem magam veszélyben Catsburg miatt, ura voltam a helyzetnek, így nem hiszem, hogy meg tudott volna előzni a teljes versenytáv végéig. Ebből a szempontból tehát

Persze mindig jó érzés látni a kockás zászlót, de sokat nem vett el a siker ízéből a piros zászló sem. A Girolami-affér miatt az első futam után érzett mérgem is elszállt, hiszen a portugáliai mellett a legponterősebb hétvégémet zártam a szezonban, megnyertem a szakmailag két legfontosabb dolgot, az időmérőt és a főfutamot.

Rajtam múlik, nem a szerencsén

Amilyen dühös voltam péntek este, olyan boldogan zártam a vasárnapot Japánban. Sikerült életben tartani a világbajnoki esélyeket, de azt muszáj kiemelni, hogy a közel harminc pont, ami odaveszett a kizárással, mindenképpen jelentős hatással lesz a bajnokság végeredményére. A Japánban elért sikereknek köszönhetően ugyanakkor már nem gondolom azt, hogy túl sok szerencse kellene a világbajnoki címhez. Hiszek abban, hogy ha tartani tudom azt a formát, ami a negyedik versenyhétvégétől kezdve jellemez, akkor önerőből, a kizárás ellenére is meg tudom nyerni a vb-t. Ehhez nem is szerencsére van szükségem, hanem csupán arra, hogy ne érjen több balszerencse a szezonban. A többit megoldom!