Ebben a szezonban már sokadszorra ért pozitív meglepetésként a Honda teljesítménye. Ahogy azt a Makaót felvezető blogomban is írtam, miután a Citroënek 70 kilóval könnyebbek voltak nálunk a büntetősúlyozás miatt, előzetesen arra számítottam, hogy az időmérőn csak a 4–6. hely lehet elérhető számunkra erőből. Ehhez képest sokkal gyorsabbak voltunk, és már a szabadedzéseken kiderült, hogy kb. azonos tempóra vagyunk képesek, mint a Citroën.

Ezt követően már bíztam benne, hogy folytatni tudom a jó sorozatomat, és zsinórban hatodszor is oda tudok kerülni az első sorba a kvalifikáción. Mindent kiadtam magamból a Q3-as körömben, és bár Rob Huff utolérhetetlennek bizonyult, nagyon örültem az időmérős második helynek, mert

A saját taktikám okozta a vesztemet a nyitófutamon

Ekkor még nem tudtam, hogy pályafutásom legnagyobb érzelmi hullámvasútja vár rám, mert ezt a rendkívül pozitív és felfokozott lelkiállapotot az első futam után hatalmas csalódás váltotta fel. Tudtam, hogy a fordított rajtrácson jó rajtra lesz szükségem, hogy Björk mögé kerüljek, és viszonylag gyorsan fel is jöttem az ötödik helyre. Ezután nem voltam annyival gyorsabb az előttem haladó négyesnél, hogy akcióba lendüljek, és igazából az eredmény is megfelelt nekem, mert a nyitófutamos célom az volt, hogy minimalizáljam a pontveszteséget Björkhöz képest, ami a kialakult sorrenddel már sikerült.

Utána a saját taktikám okozta a vesztemet. Tudni kell, hogy Makaóban a legjobb előzési pont az egyes szektorban a hármas kanyar előtti féktáv. Ezután beláthatatlan kanyarok következnek, ezért mindig tudatosan lemaradtam Björktől, hogy ha ezen a szakaszon valaki hibázik előttem, akkor legyen időm reagálni, és elkerülni a balesetet. Csakhogy az egyes szektorban való előzés lehetőségét sem akartam eldobni magamtól, ha úgy alakul, ezért a kettes szektor végén elkezdtem növelni a tempót, hogy időben vissza tudjak zárkózni Björkre az ideális előzési pont előtt. Így nézett ki minden köröm: lemaradtam, visszazárkóztam.

Senkinek nem kívánom azokat az idegőrlő órákat

Pont egy ilyen visszazárkózási igyekezetemben követtem el azt a hibát, aminek a következtében két körrel a vége előtt piros zászlóval leintették a futamot. Rosszul mértem fel a belső szalagkorláthoz való távolságot, és minimálisan nekimentem a jobb első kerékkel. Eltört a kormányösszekötő, majd a kanyar külső oldalán található gumifalba csapódtam elzárva az utat a mögöttem érkezők elől.

Nem vigasztalt, hogy nem veszítettem pontokat a baleset miatt, mivel nem előzött meg senki és leintették a futamot. Borzasztóan bosszantott a hiba, amit elkövettem. Másnap reggelig rendkívül feszült voltam, mert addig nem lehettem biztos benne, hogy nem sérült meg olyan elem az autón, aminek a javítása veszélyeztette volna a főfutamos második rajthelyemet. Senkinek sem kívánom azokat az idegőrlő órákat,

és ez a hiba könnyen jelenthette volna az esélyeim végét is.

Éjfélig a szerelőkkel voltam, ők reggelig dolgoztak

Este hét óráig a pályán maradtam a csapattal, utána el kellett mennem egy hondás vacsorára, de onnan fél tízkor eljöttem, és mentem vissza a boxba. Aludni úgy sem tudtam volna, és megnyugtatott, hogy ott voltam a fiúkkal, és a saját szememmel láttam, ahogyan helyrepofozzák az autómat. Reggel hatig, alvás nélkül dolgoztak rajta, és nagyon hálás vagyok az egész csapatnak, hogy megcsinálták. Éjfél körül jöttem el, mert érdemben segíteni már nem tudtam, viszont muszáj volt pihennem egy kicsit, hogy másnap teljesíteni tudjak.

Nem szerencsés, ha egy olyan veszélyes pályán, mint Makaó, a legutóbbi élménye az embernek az, hogy a falba vágja az autót, és így kell élesben, nagy eredménykényszer alatt versenyeznie. Ezért próbáltam kiverni a fejemből a rossz emlékeket, és arra koncentráltam, hogy mennyire szeretem ezt a pályát. Ez segített, hogy valamelyest visszazökkenjek az időmérő utáni magabiztos lelkiállapotomba, így amikor megláttam, hogy a főfutam esős pályán lesz, ami rátesz még egy lapáttal a makaói kihívásra, már nem estem kétségbe.

Egy meleg helyzet után letettem Huff előzéséről

A tervem az volt, hogy egy jó rajttal megelőzzem a pole-ból induló Rob Huff-fot, ezért nem örültem annak, hogy az eső miatt a safety car mögül rajtoltattak el bennünket, mert ezzel beszűkültek a lehetőségeim. Mivel a korábbi versenyek tapasztalataiból kiindulva tudtam, hogy ha sok víz van a pályán, akkor a Honda jobban viselkedik a Citroënnél, és az eső elállt, tehát számolni kellett a pálya fokozatos száradásával, mindjárt a futam elején próbálkoztam Huff lehagyásával, amíg erre még volt reális esélyem.

Az első kanyar kijáratán szélesen jöttem ki, hogy plusz lendületet szerezzek, de túlságosan közel kerültem a szalagkorláthoz, és tanulva a nyitófutamos esetből, innentől inkább nem erőltettem az előzést. Azt is tudtam, hogy Huff itt „győzelem vagy halál” mentalitással versenyez, mert nem volt még futamgyőzelme idén, ráadásul Makaóban rekorddöntésre készült, úgyhogy biztos nem adta volna olcsón az első helyet. Mindent egybevetve ésszerűtlen kockázatvállalás lett volna részemről, ha mindenáron belemegyek ebbe a csatába.

Az óriási taktikai harc, ami kívülről nem látszott

Igazából csak ezután jött a főfutam neheze, ami kívülről nem látszott, de belül óriási taktikázás folyt. Rádión folyamatosan kommunikáltam a csapattal, és úgy döntöttem, hogy tudatosan visszafogom a tempót, amennyire csak lehet. A bajnokság ezen pontján már a szezonzáró katari versenyre is gondolni kellett, és az volt a célom, hogy oda minél kisebb eséllyel kelljen a Volvóhoz képest nagy pluszsúllyal utaznunk. Mivel az időmérőn és az első futamon is gyorsabbak voltunk náluk, fontos volt, hogy a főfutamon lassabbak legyünk.

A problémát Tom Chilton jelentette, aki a folyamatosan száradó pályán egyre gyorsult a Citroënnel, és úgy kellett magam mögött tartani, hogy közben figyeltem arra, hogy ne menjek túl gyorsan. Miután az egyik kanyarból lassan gyorsítottam ki, és kicsit feltartottam őt, a helyzetet Esteban Guerrieri szerencsésen kihasználva megelőzte Chiltont, ami nekem nagy könnyebbséget jelentett. Tudtam, hogy csapattársként ő védeni fog engem, rádión szóltak is erről, és Esteban nagy munkát végzett Chilton kivédekezésével, ezért sajnáltam, hogy a végén a Citroën visszaelőzte őt, mert megérdemelte volna, hogy felálljon velem a dobogóra.

Erőt ad a végső harchoz, hogy szerencsém volt

Már csak egy verseny van hátra, 6,5 pontra csökkent a hátrányom Björkkel szemben, és utólag visszagondolva talán jó is, hogy a katari szezonzáró előtt kaptam egy figyelmeztetést ezzel a hibával, amit Makaóban elkövettem. Nem veszíthetek a koncentrációból egy pillanatra sem, az pedig, hogy ezúttal szerencsésen kerültem ki az esetből, erőt ad a végső harchoz. Úgy érzem, most az égiek is az én oldalamon állnak!

(Borítókép: Honda Europe/David Noels)