Index Vakbarát Hírportál

Minden pofon után erősebben folytatom

2018.10.03. 16:24

Most jól jön, hogy nincs megállás a WTCR programjában, és alighogy véget ért a ningpói hétvége Kínában, máris ráfordulunk a vuhani versenyekre. Bevallom, még egy-két nap távlatából is rendkívül bosszantanak a legutóbbi fordulóban történtek, de nem akarok benne ragadni egy buta negatív spirálban, ezért örülök neki, hogy az idő rövidsége miatt lehetőség sincs az önsajnálatra, mert egyből jön a következő kihívás. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a ningpói eseményeken csak úgy tovább lehet lépni. Muszáj érzelemmentesen kielemezni a hibákat.

Már az időmérőkön gond volt

Miután véget értek a vasárnapi futamok Ningpóban, hétfőn már utaztam is tovább Vuhanba, mert minél előbb a helyszínen akartam megkezdeni a felkészülést a következő versenyhétvégére. Kétórás repülőúttal helyi idő szerint hétfőn este érkeztem meg a Kína közepén fekvő városba, és kedden már belevetettem magam a munkába.

Elővettem a szezon telemetria-adatait, és elkezdtem szisztematikusan átnézni őket, hogy rájöjjek arra, miért szenvedtem egész hétvégén.

Ugyan az időmérőkön elért harmadik és második helyezésemből úgy tűnhet, hogy csak a futamokon volt probléma a műszaki meghibásodások miatt, de valójában ennél összetettebb volt a kép. Már az időmérőkön sem voltam elégedett, rossz érzésekkel szálltam ki az autóból mindkét alkalommal. Nemcsak azért, mert Thed Björk szintén Hyundait vezetve megelőzött, hanem azért, mert egyszer sem tapasztaltam azt a magabiztosságot vezetés közben, ami előrevetít egy sikeres hétvégét.

Hiába próbálkoztunk Cisóval

Ennek oka az volt, hogy új gumikon sem volt megfelelő a tapadásom az első tengelyen, és tudtam, hogy ha erre a problémára nem találunk gyorsan megoldást, akkor a futamok igencsak szenvedőssé válhatnak. Az időmérőkön igazából erőn felüli eredményeket értem el, és rengeteget beszélgettünk a versenymérnökömmel, Andrea Cisottival Ningpóban, hogy miért nem működnek tökéletesen a beállításaink. Olyan sűrű a WTCR-hétvégék időterve, hogy ha a kezdeti koncepcióba hiba csúszott, akkor már nagyon nehéz fenekestül felforgatni azt az utat, amin elindultunk. Próbálkoztunk kisebb változtatásokkal, de ezek nem hozták meg a várt eredményeket. Az sem segítette az útkeresésünket, hogy a szombati első futamon lényegében semmilyen információt nem tudtunk gyűjteni, mert az csak egy körig tartott számomra a kormányszervó meghibásodása miatt.

Mélyütés volt az első futam

Teljesen váratlanul jött a probléma, még akkor sem volt semmi előjele, amikor a futam előtt megnyitják a boxutcát, és megyünk két kört, mielőtt felállunk a rajtrácsra. A felvezető körön viszont már éreztem, hogy a gyors irányváltásoknál, gumimelegítés közben keményedik a kormány. A rajtot jól kaptam el, fel is értem a második helyen haladó Frédéric Vervisch mellé, de amikor enyhén balra kanyarodtunk, újra érződött a probléma, aztán az első kanyarban emiatt már a külső ívre szorultam, és tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Kanyarról kanyarra egyre romlott a helyzet, így a boxba kiállva fel kellett adnom a versenyt. A szervócső ment szét, amin keresztül elfojt az olaj, ez okozta az autó motorterében és hátulján látható füstöt is.

Igazi mélyütés volt nekem, hogy megint így jártam az első futamon, hiszen ebben a szezonban ez már a negyedik eset volt, amikor a szombati időmérőn elért jó rajthelyemet külső tényezők miatti nullázás követett egy olyan futamon, amelyen dobogóért küzdhettem volna.

Túl sokat kockáztattunk

Marokkóban felrobbant a motor, Vila Realban megsérült a bukócső, Szlovákiában pedig kizártak minket, és most jött ez a kormányszervó-meghibásodás. Pedig nagyon bíztam abban, hogy a nyári szünet után megfordul a szerencsém, így eléggé kivoltam szombaton. De erőt vettem magamon, és arra gondoltam, hogy másnap jön az új esély, habár a vasárnapi időmérő után továbbra is aggasztott az autó alulkormányozottsága. A fordított rajtrácsos futamon a kilencedik helyről rajtolva kockáztatni akartunk a kezdeti guminyomással, de ezzel valószínűleg túlvállaltuk magunkat. Az első két körben lényegében nem volt tapadásom, a rossz nyomással nemhogy javítottunk a korábbi tapadáshiányon, hanem rátettünk még egy lapáttal. Nem is emlékszem, hogy mikor éreztem magam legutóbb olyan rosszul versenyautóban, mint akkor. Túlélésre játszottam, és belementem minden adok-kapokba, hogy megvédjem a kilencedik helyet.

Nem volt több az autómban

Ennek a következménye volt, hogy hátulról nekem jöttek, és leszakadt a kipufogóm. És ennek a következménye volt az is, hogy miután ez az eset történt, levágtam az egyik kanyart, amiért később megbüntettek, és elveszítettem a kilencedik helyért járó két pontot is. A harmadik futamnak ennek ellenére is pozitívan álltam neki, mert tudtam, hogy az autót gyorsan megjavítja a csapat, és abban is bíztam, hogy a második helyről indulva összejöhet egy jó eredmény. A rajt után sikerült megtartanom a második helyet, de aztán a kilences kanyar féktávján Esteban Guerrieri előzni próbált, viszont a kerekei blokkoltak, és erősen nekem ütközött, lelökött az ívről, amivel veszítettem három pozíciót, ő pedig kiállni kényszerült a futamból. Onnantól időmérős köröket mentem, mindent megtettem, hogy előrébb lépjek, de csak szenvedtem. Sajnos aznap nem volt több az autómban a negyedik-ötödik helynél, amit nagyon rossz volt megélni.

Zandvoort 2 előtt állunk?

Ningpo után rá kell jönnünk arra, hogy hol csúsztak el a beállításaink, ami Vuhanban azért is fontos, mert egy új, teljesen ismeretlen pálya, még belső kamerás felvételeket sem nagyon találni róla. Ha eltaláljuk a jó alapbeállítást, akkor több időt tölthetnék a pályán a szabadedzéseken, így több lehetőségem maradna a pályatanulásra. Borzasztóan nehéz versenyhétvégére számítok, ugyanis a kompenzációs súlyokat a korábbi három forduló eredményei alapján számítják, ami azt jelenti, hogy Vuhanban már kiesik a képletből Zandvoort, ahol a Hyundai pontot sem szerzett, és ami azóta a mi szempontunkból jó hatással volt a pluszsúlyokra. Enélkül mi maradunk a maximális plusz 60 kilón, de a második legnagyobb büntetősúlyt kapó gyártó már csak húsz kilót cipel majd. Ebből lehet akár egy Zandvoort 2 is: sajnos benne van a pakliban, hogy a Hyundai egyik leggyengébb versenyhétvégéje lesz a szezonban. De erre fel vagyok készülve, és bízom benne, hogy a korábbi hollandiai állomásnál több esélyünk lesz a pontszerzésre, mert a pálya ismeretlenségéből kiindulva itt több múlhat az egyéni vezetői kvalitásokon.

Többször voltam már a mostanihoz hasonlóan nehéz helyzetben pályafutásom során, és mindig erősebben kerültem ki ezekből a szituációkból. Hiszek benne, hogy most is így lesz!

A WTCR vuhani versenyhétvégéjének programja

október 5., péntek

  • 7.00-7.30 Első szabadedzés
  • 9.30-10.00 Második szabadedzés

október 6., szombat

  • 4.30-5.10 Első időmérő
  • 10.00-10.30 Első futam (18 kör)

október 7., vasárnap

  • 3.00-4.20 Második időmérő
  • 9.45-10.15 Második futam (18 kör)
  • 11.05-11.40 Harmadik futam (21 kör)



Rovatok