Felálltam a dobogóra, második lettem, de nem tudtam leplezni a csalódottságomat a Hungaroringen. Mindennél jobban nyerni akartam, és nemcsak magam miatt, hanem a szurkolók miatt, akik kibírták a hideget, a szelet, az esőt. Úgy éreztem, hogy hazai pályán a győzelem a közös sikerünk lehetett volna, és azért voltam dühös, mert nem tudtam még emlékezetesebbé tenni ezt a hétvégét. De aztán kis idő múlva rájöttem, hogy megnyertem egy olyan időmérőt, amiről még 24 órával korábban sem álmodhattam, plusz én gyűjtöttem a legtöbb pontot a Hyundaion belül.

Egy szakmailag ilyen pozitív hétvége után pedig nem lehetek csalódott – és már nem is vagyok az!

Nem a leggyorsabb, hanem a legtisztább

Pontosan olyan nehéz helyzetben voltunk a Hungaroringen, ahogyan arra a marokkói szezonnyitó után számítottam. Bár a szabadedzéseken úgy tűnhetett, hogy versenyképes lehet a Hyundai, de amikor új gumival is csak a negyedik legjobb időt tudtam megfutni, már tudtam, hogy az időmérőn a top 10-be kerülés is bravúr lenne. Ennek megfelelően csak a tizedik helyen végeztem az első futamon, és ezután a második időmérő előtt sem lehettek vérmes reményeim. Így engem is alaposan meglepett, hogy megnyertem a vasárnapi kvalifikációt, hiszen csak apróbb változtatásokat tettünk az autón, aminek köszönhetően sikerült egy-két tizeddel többet gyorsulnunk, mint a mezőny átlagban. Tavaly ez a különbség sokszor észrevehetetlen maradt volna, idén azonban, amikor ezredmásodpercek döntenek helyezésekről, látványos előrelépést hozott ez a kis időbeni javulás. Szó sincs arról, hogy ezzel megtaláltuk a megoldást a Hyundai problémáira, mert így is kellettek a kedvező körülmények ahhoz, hogy a Q3-ból én kerüljek ki győztesnek.

Én a fordított rajtrácsra mentem volna rá

Még a Q2 végén sem hittem benne, hogy lehet esély a pole pozícióra, hiszen a nyolcadik helyen álltam, és lázas rádióbeszélgetést folytattam a versenymérnökömmel. Elmondtam, hogy a hátrányunk tudatában a preferenciám a 8-10. hely, amivel a fordított rajtrácsos versenyen dobogóesélyem lehet. Nem akartam ezt kockáztatni egy kifacsart öt-hatodik helyért, pláne, hogy 2017-ben egyszer már hoztunk kedvezőtlen döntést hasonló helyzetben a Hungaroringen. Végül mégis azt az utasítást kaptam, hogy adjak bele mindent az utolsó körben, amivel sikerült bekerülnöm a Q3-ba, de közben láttam a monitoromon, hogy az előző időeredményemmel kilencedik lehettem volna, tehát egy fordított rajtrácsos első sort dobtunk el... Néstor Girolami körének törlése után arra számítottam, hogy szerencsés esetben talán egy harmadik hely jöhet össze a Q3-ban, de a pole pozícióra először csak akkor gondoltam, amikor Yann Ehrlacher sem tudott megelőzni, és már csak Gabriele Tarquini volt hátra. Furcsa és hihetetlenül izgalmas volt tehetetlenül várni az eredményre, mert a korábbi pole pozícióimnál a végén mentem, így tudtam, mit kell tennem a győzelemért, ezúttal viszont a többiek eredménye döntött. Amikor Tarquini leintése után kiírták, hogy első maradtam, elképesztő boldogság tört elő belőlem.

Vészüzemmódba kapcsolt az autó

Érdekes módon ezután a fordított rajtrácsos verseny rajtjánál egyáltalán nem volt bennem, hogy vigyáznom kellene az autóra a zárófutamos pole pozícióm miatt. Az első körben a 9-10. helyen harcoltam, de aztán a második kör második kanyarjában megpöcköltek, aminek következtében belekerültem egy olyan négyes bolyba, amely ádáz csatát vívott egymással. Itt kezdődtek a bajok, ugyanis túl sokáig mentek túl közel hozzám, ezért kaptam egy hibaüzenetet az autóban a hűtővíz túlmelegedése miatt. Ilyenkor a vezérlő vészüzemmódba kapcsol, ami miatt nem lehet használni a teljes motorteljesítményt. Innentől nem volt esélyem küzdeni a pozíciókért, inkább csak a védekezésre figyeltem, ami közben kétszer-háromszor is meglöktek, és amikor egy ilyen után kicsúsztam a fűbe, úgy döntöttem, hogy a 15. hely környékén ez már túl nagy kockázat a szemerkélő esőben – elég, ha valaki elméri a féktávot, és komolyabban is összetörheti a kocsimat. Ezért

Idegesítő szituáción ment el a győzelem

A rajtnál nem jutott eszembe a tavalyi két pole pozícióm a Hungaroringen, amit a gyengén sikerült startok miatt nem tudtam győzelemre váltani. Ezúttal nem is volt különösebb probléma a rajtommal, talán csak annyi, hogy az első métereken egy kicsit kipörögtek a kerekeim, ami miatt a mellettem nagyon jól rajtoló Esteban Guerrieri felért mellém. A Hungaroringen ennyi már elég ahhoz, hogy az első kanyar előtt nem tudtam zárni előtte a belső ívet, így nekem maradt a külső. Sajnos az egyes kanyarból kigyorsítva még második fokozatban túl közel kerültem Guerrierihez, és a motorom beszippantotta a kipufogógázait, ami miatt egy pillanatra megtorpant az autóm és lendületet veszítettem. Tarquini ezt kihasználva ért fel kívülről mellém, és előzött meg a kettes kanyarban. Ez egy szerencsétlen szituáció volt számomra, ami különösen azután vált bosszantóvá, hogy később Guerrierinek valami problémája adódott, aminek köszönhetően mindketten meg tudtuk előzni őt, tehát még úgy is simán megnyerhettem volna a futamot, hogy ő elment mellettem a rajt után. Persze próbáltam volna Tarquinit visszaelőzni, de az időmérőkön is látszódott, hogy annyira azonos tempóra voltunk képesek, hogy hibáznia kellett volna ahhoz, hogy legyen erre esélyem.

Bizakodva várom a szezon folytatását

Ugyan a futamgyőzelem elmaradt, de az előzetes várakozásaimat túlteljesítettem: megnyertem az időmérőt, dobogóra álltam és a megszerzett pontok tekintetében a legjobb hyundaios lettem hazai pályán. Erről a hétvégéről azonban a legjobban az maradt meg, hogy

Túl régen volt már a legutóbbi hungaroringi hétvége, azóta sok nehéz pillanattal kellett megküzdenem a pályán, és most elképesztően kellett, hogy újra testközelből tapasztaljam meg a szurkolók szeretetét. Feltankoltam belőle önbizalomból és pozitív energiából, úgyhogy bizakodva várom a szezon folytatását a Slovakia Ringen, ahol már a WTCR súlykompenzációs rendszere is elindul majd, amitől azt várom, hogy a Hyundai újra versenyképes lesz erőből is.