Index Vakbarát Hírportál

Most először a szezonban erőből is lehet esélyünk

2019.05.08. 19:42

Mindig is egyfajta második hazai versenyként tekintettem a Slovakia Ringre, hiszen sok magyar él kint és sokan utaznak ki szurkolni is nekem. A hangulat tehát nagyon hasonló ahhoz, ami a Hungaroringen megszokott, ráadásul személy szerint több lehetőségem is van kiélvezni, hiszen sokkal kevesebb média- és egyéb kötelezettségnek kell eleget tennem a szlovákiai hétvégén, mint a magyarországin általában. Ha ezt az összképet nézem, akkor egyértelmű, hogy

nekem a Slovakia Ring az egyik legjobban várt helyszín a versenynaptárban. Főleg most, hogy a szezon során először azt érzem, erőből is lehet esély a Hyundai jó szereplésére.

Harminc kiló könnyítést kaptunk

Megtévesztő volt, ahogyan a legutóbbi forduló zárult a Hungaroringen. Megnyertem a második időmérőt, a harmadik futamon pedig kettős győzelmet arattunk Gabriele Tarquinivel a Hyundai számára. Ha valaki csak az eredményeket nézte, azt gondolhatta, hogy megoldódott az összes problémánk, amelyet az esélykiegyenlítő-rendszer okozott, aminek következtében a top 10-be való bekerülés is kihívást jelentett a Hyundai számára. Ugyanakkor, aki látta az időmérőt, különösen a Q3-at és a futamot is, az tudhatja, hogy a váratlanul erős szerepléshez nagymértékben hozzájárult a körülmények szerencsés alakulása. Bár az élen végeztünk, messze nem a mi autónk volt a legjobb, ami a köridőkből is kitűnt. Azt láttam a Hungaroringen, hogy két jelentősebb kasztra szakadt a mezőny: a Honda és a Lynk & Co egyértelműen kiemelkedett, mi pedig nagyjából az Audi, Volkswagen, Cupra trióval voltunk egy szinten, majd kis lemaradással következett az Alfa Romeo. Ezeket az erőviszonyokat keverheti meg a Slovakia Ringen életbe lépő kompenzációs súlyrendszer, hiszen a Honda és a Lynk & Co maradt a maximális 60 kilós pluszsúlyon, a Hyundai viszont kapott 30 kilónyi könnyítést.

Erőt ad a tavalyi rajt-cél győzelem

Hogy ez pontosan mire lehet elég, azt borzasztóan nehéz előre megjósolni, hiszen eddig is annyira kicsik voltak az időkülönbségek a pályán, hogy egy-egy tizedmásodperces különbség több helyezésről döntött.

A Hyundai szempontjából ráadásul két ellentétes versenyhétvégén vagyunk túl: Marokkóban többet reméltünk ahhoz képest, amit elértünk, a Hungaroringen viszont jobban szerepeltünk a vártnál.

Bár így konkrét helyezésekben nehéz gondolkodnom, de az a megérzésem, hogy ezúttal lehet reális esélyünk a top 10-be jutásra mindkét időmérőn. Nem úgy, mint eddig, hogy egy jó fordított rajtrácsos helyezésben kell bízni, hanem remélhetőleg erőből közelebb tudunk kerülni a mezőny elejéhez, amiből jó esetben egy újabb Q3-as szereplés is összejöhet a második kvalifikáción. Tavaly emlékezetes hétvégém volt a Slovakia Ringen, hiszen rajt-cél győzelmet ünnepeltem, az ilyesmi pedig mindig plusz önbizalmat ad. Vezetési élmény szempontjából is az egyik kedvenc pályámról van szó, amelyen többször tudtam dominálni márkán belül. Most is az az elsődleges célom, hogy a Hungaroringhez hasonlóan én gyűjtsem a legtöbb pontot Hyundaion belül Szlovákiában is.

Pénteken lesz a hétvége kulcsa

Kicsit szokatlan az időterv, hiszen osztozkodunk a pályán a motoros endurance-világbajnokság mezőnyével, így pénteken a szabadedzések mellett mindkét időmérőre sor kerül, szombaton szünnap következik, majd vasárnap lesz mindhárom futam. Ez elsősorban a péntek miatt érdekes, hiszen a két időmérőt nemcsak egy napon rendezik, hanem a kezdési időpontok is viszonylag közel esnek egymáshoz. Mivel a futamok esélyeit nagyrészt a kvalifikáció határozza meg, óriási jelentősége lesz annak, hogy az autók tökéletes műszaki állapotban legyenek pénteken, hiszen az a pár óra az egész hétvége eredményességére nagy hatással lesz, és nincs javítási lehetőség, mint egy szokványos versenyhétvégén másnap. Már az időmérőkön oda kell majd figyelni a bal első gumira, hiszen sok nyújtott jobbos kanyar van a pályán, és ha valaki túlerőlteti a gumikat, annak már egy körön is negatív hatása lehet az időeredményre. A 2019-es új gumikeverékek miatt ez tőlem is nagy odafigyelést követel majd meg, de összességében pont a kanyargós részek miatt bízom benne, hogy a Slovakia Ring idén is fekszik majd a Hyundainak. 

A WTCR 2019-es Slovakia Ring-i hétvégéjének programja

május 10., péntek

  • 9.15-10.00 Első szabadedzés
  • 11.30-12.00 Második szabadedzés
  • 13.45-14.15 Első időmérő
  • 16.40-17.40 Második időmérő

május 12., vasárnap

  • 10.45-11.15 Első futam (9 kör)
  • 15.15-15.45 Második futam (9 kör)
  • 16.45-17.20 Harmadik futam (11 kör)



Rovatok