A repülőúton hazafelé eszembe jutott, hogy a Nürburgring Nordschleifén aratott győzelmet csak a makaóihoz tudnám hasonlítani. Ezek azok a pályák, amelyeket minden versenyző nagyra tart, mert óriási szakmai kihívást jelentenek. Amikor sikerül nyerni egy ilyen legendás pályán, az egészen különleges visszacsatolás.

Szakmailag életem egyik legnehezebb hétvégéje

Emlékszem, hogy tavaly a Slovakia Ringen nyertem először, és mennyire felszabadító érzés volt. Tizenegy hónap telt el azóta, de a pontrendszer átalakulásával, hogy a győzelmekért már nem jár annyival több pont, én is pragmatikusabb lettem. Idén nem foglalkoztatott, hogy ki hányszor nyert már, csak a pontokra koncentráltam. Azt is aláírtam volna, hogy egyetlen futamot sem nyerek meg, ha a végén én leszek a bajnok. Viszont volt egy helyszín, ahol már régóta nagyon szerettem volna a nyerni: a Nürburging.

ráadásul úgy, hogy szakmailag életem egyik legnehezebb versenyhétvégéjén vagyok túl. Ez szűkebben nézve az időmérőkre is igaz, hiszen már a versenyt felvezető blogomban is írtam, hogy ezen a pályán esőben mekkora előnyt jelent a tapasztalat. Abból nekem ilyen körülmények között nem sok volt, de mindkét időmérőt teljesen vizes vagy félig felszáradó pályán kellett teljesíteni. Olyan nagy tapadáskülönbségek vannak a Nordschleifén a rendkívül különböző aszfaltrészek miatt, hogy az első körökben szinte lábujjhegyen tapogatózva kellett felmérni a pályát. 

Mindkét időmérőben több is lehetett volna

Az első időmérőn Mikel Azcona rossz helyen megálló autója miatt csak egy gyors kör jutott mindenkinek, ami még erről az óvatos pályafelmérésről szólt. A sorrendet az döntötte el, hogy ki mennyire volt bevállalós elsőre, így lettem második, de bőven lett volna még tartalék az időmben, a pole pozíciót megszerző Esteban Guerrieri hiába volt hat másodperccel gyorsabb, az ő ideje sem tűnt elérhetetlennek. A második kvalifikáción már a felszáradó pálya okozott nehézséget, mert ugyan helyenként még vizes volt az aszfalt, de az utolsó próbálkozásra már fel lehetett tenni a slick gumikat. A végén ráadásul jött a code 60-as figyelmeztetés Daniel Haglöf balesete miatt. A végül elért negyedik helyezéssel teljesen elégedett voltam, ugyanis rossz ütemben kerültem az érintett részre az utolsó gyors körömön, mert előtte dupla sárga zászlós figyelmeztetés volt, aminél 120 km/h-ra kell lassítani, de amikor én odaértem, két bíróállásnál is a code 60-as jelzést mutatták, aminél 60 km/h-s korlátozást kell tartani, a később érkezőknek viszont már csak egy ilyen korlátozás volt, tehát rövidebb távon tartott.  

Jégen táncoltunk, de ezt be kellett vállalni

A pénteki futam mindenért kárpótolt. Végre kifejezetten jól kaptam el a rajtot, így sikerült megelőznöm Esteban Guerrierit. Miután átvettem a vezetést, az első kör első felében többet nézegettem a visszapillantóba, mint előre – próbáltam kifigyelni Guerrieri stratégiáját, hogy mennyire tud felzárkózni rám. Amikor láttam, hogy el tudok szakadni tőle, az megadta a kellő önbizalmat, kiépítettem a biztos előnyt vele szemben, és a záró körben már volt lehetőségem beosztani a kettőnk közti különbséget. Az, hogy a végsebességben egyértelműen erősebb Hondával a Döttinger Höhében sem tudott igazán feljönni rám, sajnos nem annak volt köszönhető, hogy rejtett tartalékokat varázsoltunk elő a Hyundaiból.

Rendkívül erős kompromisszumot kötöttünk a hátsó leszorítóerő tekintetében, a hátsó szárny beállítása igen lapos volt, aminek köszönhetően az egyenesekben megnőtt az autó végsebessége, de közben a gyors kanyarokban alig volt tapadás a hátsó tengelyen. Emiatt nagyon nehezen volt vezethető az autó mindhárom futamon, borzasztóan koncentrálni kellett minden egyes féktávnál és gyors kanyarnál, hogy ne baleset legyen a vége, de mind a négy Hyundai-pilóta egyetértett abban, hogy ezt be kell vállalnunk, hogy egyáltalán legyen esélyünk védekezni a hosszú egyenesekben.

Gyakori ütközés, ritka végkimenetel, elúszó dobogó

Sajnos a szombati két futam egy-egy ütközés miatt nem alakult jól. A második versenyen Guerrieri jött nekem, miután ő is kényszerpályán mozgott, így a hatodikról visszaestem a 11. helyre. Innen az volt a legfőbb célom, hogy kockázatmentesen lépjek előre – nem volt értelme kihajtani az autóból mindent, mert ezen a 25 kilométeres pályán ha rossz helyen kerülsz bajba, esélytelen, hogy időben visszaérjen a boxba az autó a következő futam előtt. Így is sikerült visszakapaszkodnom a nyolcadik helyig Antti Buri és Aurélien Panis megelőzésével, valamint egy kiesésnek köszönhetően. Ráadásul mivel Gabriele Tarquinit utólag megbüntették, végül hetedik lettem.

A harmadik futam sokkal dühítőbb volt. A rajtot jól kaptam el, ott voltam közvetlenül az első kettő mögött a harmadik helyen, amikor Frédéric Vervisch-sel ütköztem az egyes-kettes kanyarkombinációban. Az első kanyar előtt nagyon későn fékezett a külső íven, ahonnan a túlzott sebessége miatt balra fordulva a második kanyarban mellém érve nem tudott elfordulni, így összeütköztünk. Mivel nem nagy sebességnél történt az eset, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget az első pillanatban, minden futamon több hasonló eset történik, amit minden további nélkül megúszik az ember. Itt az volt a szerencsétlenség, hogy még ha nem is volt nagy erejű az ütközés, eltört a bal első féltengelyem, ami nekem a futam végét jelentette.

Beigazolódott, amiben hiszek: megéri dolgozni!

Nagyon mérges voltam, mert benne lehetett volna egy újabb dobogó ebben a futamban, de ha nem, egy negyedik-ötödik hely is aranyat érhetett volna látva a riválisok szereplését. Emiatt felemás érzésekkel hagytam el a pályát, lélektanilag sokkal pozitívabban éltem volna meg, ha az első és harmadik futam eseményei fordítva történnek, noha akkor is ugyanennyi pontot szereztem volna. De most már tudok a pozitív dolgokra fókuszálni, amiben a futamgyőzelem mellett a javuló rajtjaim is főszerepet játszanak. Korábban volt, hogy győzelem ment el azért, mert ezen a területen nem tudtam a maximumot kihozni magamból, de újra beigazolódott, amiben mindig is hittem, hogy megéri kitartóan dolgozni, mert előbb-utóbb meglesz az eredménye. Mi rengeteget dolgoztunk a rajtokon az utóbbi időben, és a Nürburgringen mindhárom futamon jól sikerültek, ami remélem, hogy jó alapot jelent a folytatásra. Németországban új lendületet kaptam, hiszen zsinórban negyedszer voltam a legjobb hyundaios pontszerző, úgyhogy legközelebb Vila Realban ostromlom tovább az első helyet!