Ha valaki azt ígéri, hogy 37 ponttal és egy futamgyőzelemmel zárom a WTCR portugáliai fordulóját, előre aláírtam volna. Ezért is érzem összességében rendkívül pozitívnak a Vila Realban történteket annak ellenére, hogy a vasárnapi második időmérő miatt borzasztóan csalódott és dühös voltam. Mert persze elsülhetett volna jobban ez a hétvége, de sokkal-sokkal rosszabbul is.

Kanyarról kanyarra nőtt az önbizalmam

Két teljesen ellentétes időmérő zajlott Vila Realban, és azt kell, hogy mondjam, az igazi meglepetést az első jelentette, amelyet pályacsúccsal nyertem meg. Erre ugyanis semennyi esélyt nem láttam a két szabadedzés után, amikor a versenymérnökömmel, Andrea Cisottival még arról beszélgettünk, hogy az 5–12. hely között lehet a reális helyünk a Hyundaijal. Így nekem is óriási meglepetést jelentett, hogy sikerült megnyernem az időmérőt, ráadásul a második helyen is márkatársam végzett. Ehhez tökéletes körre volt szükség tőlem és Augusto Farfustól is, nem véletlenül mondtam azt közvetlenül a kvalifikáció után is a tévéinterjúban, hogy ez valószínűleg pályafutásom legjobban sikerült köre volt.

Egyszerűen kanyarról kanyarra azt éreztem, hogy mindegyiket időveszteség nélkül, a lehető legjobban sikerült megcsinálni, ami egyre nagyobb önbizalmat adott a következőhöz. A valós erőnkön felül teljesítettünk, és annál jobb időre biztosan nem lettem volna képes, mint ami a legfontosabb pillanatban sikerült.

Nagyon ült a taktikánk az első futamon

Idén már volt olyan pole pozícióm, amit nem tudtam győzelemre váltani. Az első helyről indulni mindig nagyobb nyomást jelent, mert onnan csak veszítenivalója van az embernek, ezúttal viszont a Nürburgring után újra jól kaptam el a rajtot. Kulcsfontosságú volt az első három kör, amelyben tudatosan próbáltuk kiépíteni azt az előnyt, amivel pozícióvesztés nélkül meg lehetett csinálni a dzsókerkört. Ennek érdekében bevállaltuk, hogy új gumikat tettünk fel az első futamra.Szűkös a keret új gumikból, csak szélsőséges esetben fordul elő, hogy az időmérőkön nincsen szükség az összesre, de úgy voltunk vele, hogy a pole-ból indulva az első futamon van lehetőségünk nagyot húzni, ezért a vasárnapi kvalifikációról átcsoportosítottunk két új gumit.

Az első három körben lényegében időmérős köröket futottam, ami ezen a szűk utcai pályán mindig veszélyes, hiszen egy apró hiba is végzetes lehet, de ennek és a mellőlem rajtoló csapattársam segítségének köszönhetően sikerült akkora előnyt kiautóznom, hogy a dzsókerkör után is maradtam az élen. Sajnos mögöttem Farfus elveszítette a második helyet, így végig nyomnom kellett neki, mert nem akartam túl közel engedni Yann Ehrlachert. Folyamatos koncentrációt igénylő futam volt a lehető legszebb végkifejlettel: rajt-cél győzelemmel.

Sajnos a második időmérő reálisabb volt

Vasárnapra minden megváltozott. A Q1-ben három gyors körre van lehetőség, ilyenkor az első általában egy félig-meddig biztonsági kör, a másodikban viszont már több kockázatot vállalunk. Akkor már éreztem, hogy valami nem stimmel, mert nem volt benne nagy hiba, de az első időmérőn mutatott tempónk egyszerűen eltűnt. Sokáig ezzel is továbbjutó helyen álltam, ám a pálya állapota percről percre javult, így egyértelmű volt, hogy a legvégén futott harmadik gyors körnek lesz döntő jelentősége.

Sajnos a második szektorban forgalomba kerültem, és időt veszítettem. Ez benne van a pakliban egy ilyen népes mezőnyben és egy ilyen szűk utcai pályán, de tény, hogy ha meglett volna a szombati tempónk, akkor már a második gyors körömmel meglehetett volna a Q2. Még ki kell elemeznünk, hogy miért volt ekkora különbség a két időmérő között komplett Hyundai-szempontból, de igazság szerint a második kvalifikáció állt közelebb a BoP és a súlykompenzáció alapján előzetesen reálisnak tartott forgatókönyvhöz. Itt ugyanis Nicky Catsburg a legjobbként a hetedik helyen zárt, és ennél nem is volt több az autóban. A legbosszantóbb az volt, hogy a végén egy tiszta gyors körrel erre én is képes lehettem volna, így viszont csak 16. lettem.

A Cecconnal való ütközés az én hibám volt

Az idő az egyetlen, ami segít ebben a helyzetben, el kellett telnie egy-két órának, hogy el tudjam engedni azt, ami már elmúlt, és viszonylag lehiggadva arra koncentráljak, ami következik. Ezután a második futam ott ért véget, amikor hátulról kétszer nekimentem Kevin Cecconnak.

A dzsókerkör teljesítése miatt éppen nagyon nyomtam neki, mert olyan helyzet alakult ki, hogy nagyobb kockázatvállalással lehetett volna két helyet előrelépni, enélkül viszont maradtam volna ott, ahonnan indultam, a 16. helyen pont nélkül. Ezért kockáztattam, rosszul mértem fel egy féktávot, túl későn fékeztem, és beleszaladtam Cecconba. Ezt rögtön el is ismertem. A második koccanás inkább szerencsétlen eset volt, mert én félig oldalra figyeltem, nehogy egy mögülünk érkezővel ütközzek, és azt hittem, Ceccon már kigyorsított és ment tovább, de én előbb gyorsítottam nála, így újra összeértünk. Ezért kaptam két fekete pontot a versenyzői licencembe, amiből egy szezonban 12 lehet; nekem ezek voltak az elsők.

Attikának is a pozitívumokra kell építenie

Hálás vagyok a csapatnak, hogy az utolsó futamra rendbe hozták az autót, így megvolt a lehetőség a hétvége pozitív lezárására. A rajtnál megelőztem Johan Kristofferssont, aztán az első kanyarokban Ceccont is, majd két kieséssel és a jó dzsókerkörös taktikával újabb két előzéssel összesen hat helyet léptem előre a tizedik pozícióba. Nagyon sajnáltam ami Tassi Attikával történt, hogy motorhiba miatt fel kellett adnia a futamot az élről. Át tudtam érezni a helyzetét, meg is veregettem a vállát, és elmondtam neki, hogy ezeket a fájdalmas lépcsőfokokat is meg kell mászni, a lényeg, hogy Vila Realban megmutatta a második időmérős győzelmével, hogy mire képes, ebből kell tovább építkeznie.

Én is a pozitívumokra koncentrálok, hiszen csökkenteni tudtam a lemaradásomat a bajnoki éllovas Esteban Guerrieri mögött. Hogy most 24 ponttal van előttem, nem számít, mert még 12 futam hátra van a szezonból. Az a célom, hogy a malajziai idényzáróra 15-20 pontnál semmiképp se legyen nagyobb a hátrány, mert akkor van igazi esély a címre. Az utóbbi időben kialakuló tendencia nekem kedvez, hiszen az élbolyból Vila Realban is én gyűjtöttem a legtöbb pontot, méghozzá nem az aktuálisan legerősebb autóval. Érzem magamban az erőt, és a két hónapos szünetet sem töltjük tétlenül, tesztekkel is készülünk a harc folytatására.