Kedd hajnalban értem haza Pécsre, miután a kínai Ningpóból indulva átutaztam a fél világot. Ezek a hosszú repülőutak nem a kedvenceim, de most végig hihetetlenül fel voltam dobva alatta. Azt hiszem, ez még így is marad egy darabig, hiszen új és fantasztikus az érzés, hogy a szezon hajrájához közeledve vezetem bajnokságot a WTCR-ben. Tudtam, hogy kulcsfontosságú versenyhétvége lesz a kínai, és bíztam abban, hogy győzelemmel térhetek majd haza, ami bár máshogy jött össze, mint azt elképzeltem, de így még talán értékesebb is.

A BoP-változtatás átértékelte a helyzetet

Bizakodó voltam a Kínába való kiutazás előtt, mert a tavalyi eredményekből kiindulva számomra egyértelmű volt, hogy az idényből hátralévő helyszínek közül a ningpói pálya a leginkább kedvező a Hyundainak. Arra számítottam, hogy itt önerőből képesek lehetünk az időmérős és futamgyőzelmekért harcba szállni, de ezt a mindenkit váratlanul érő BoP-változtatás után át kellett értékelnem. Miután a Volkswagen-csoport autói és a Link & Co turbónyomás-kedvezményt kaptak, tudtam, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Az első időmérő előtt így már az optimista forgatókönyv szerint is csak az 5–10. hely közé lőttem be magunkat, és azzal, hogy ezt felülteljesítve végül negyedik lettem, maradéktalanul elégedett voltam. Az viszont beigazolódott, hogy a BoP-módosítás után önerőből tényleg nem harcolhatunk a győzelemért. Így az első futamon elért negyedik helyezés is jónak tűnt, bár a végén mindent megtettem, hogy Mikel Azconát megelőzve dobogóra állhassak. Ha lett volna még egy-két kör, biztos vagyok benne, hogy sikerül elé kerülnöm, úgyhogy nem örültem a futam végét jelző kockás zászlónak.

Girolami büntetése nehezítette a dolgomat

A második időmérőnek a Q2-ben piros zászló vetett véget, így végeztem eredetileg a tizedik helyen. Ha rendesen lezajlik a kvalifikáció, akkor is csak kb. arra lehettem volna képes, mint a végül az ötödik helyet megszerző Nicky Catsburg, mert annál nem volt több az autóban. Ennek fényében örültem a tizedik helynek, ami a második futamra fordított rajtrácsos pole pozíciót és a győzelem esélyét jelentette. Csalódásként ért a hír, hogy Néstor Girolami büntetése miatt végül csak a második helyről indulhattam, hiszen ez taktikailag rendkívül megnehezítette a dolgomat, mert ahelyett, hogy csak Thed Björkkel kellett volna megküzdenem a győzelemért, bejött a képbe még egy Link&Co. Ez a futam számomra nagyon hasonlóan alakult, mint az első, sokáig abban a pozícióban autóztam, ahonnét rajtoltam, de megfogadtam, hogy a végén előbb kezdek támadni, mert nem akartam úgy járni, mint Azconával, amikor nem maradt elég időm az előzés előkészítésére. Ráadásul az Andy Priaulx elleni csata már nem is csak a dobogóért, hanem a győzelemért zajlott.

Egy mindenre elszánt ellenféllel küzdöttem

Éreztem, hogy gyorsabb vagyok nála, de az is hamar kiderült számomra, hogy Priaulx mindenre elszántan védekezik. Volt három olyan szituáció, amikor ha nem emelem el a gázról a lábamat, összeütközünk, és ő nagy valószínűséggel nem tudja folytatni a versenyt. Ezt én mindenképpen el akartam kerülni, mert mindig éppen úgy zárta a szöget, hogy ha élek a lehetőséggel és kiforgatom, nem lett volna teljesen egyértelmű az eset megítélése, kb. mint Tiago Monteiro és Mehdi Bennani ütközésénél. Azt pedig nem akartam kockáztatni, hogy megbüntessenek.

Mivel Priaulx annyira rám koncentrált, azzal az eshetőséggel is jól láthatóan számolva, hogy mindketten kiesünk, úgy döntöttem, hogy Tarquinit magam elé engedem, aki így mindkettőnket megelőzve az élre tudott állni, és ezzel stratégiailag jobb helyzetbe kerültem volna. Csakhogy ekkor Priaulx indokolatlanul korán fékezett a féktávon, én pedig mögötte érkezve nem tudtam elkerülni az ütközést. Nagyon mérges voltam emiatt, és a dühöm még akkor sem szállt el teljesen, miután Tarquini visszaengedett maga elé, és megnyertem a futamot.

Zsinórban harmadszor jött össze a győzelem

Külső szemlélőként nehéz megállapítani, hogy melyik féktávon mikor, miért, hol és mekkorát kell fékezni, ez kicsit olyan megfoghatatlan kategória. Ezért könnyű lehetett azt mondani, hogy én mentem bele Priaulx-ba hátulról, ezért én vagyok a hibás, de egy versenyző pontosan tudja, hogy mi az indokolt és mi az indokolatlan fékezés.

Ahogy említettem, a kiutazás előtt reménykedtem egy futamgyőzelemben, és örülök neki, hogy már zsinórban a harmadik versenyhétvégén sikerült nyernem. Nem úgy jött össze, ahogy elképzeltem, nem önerőből, de szó szerint megharcolva érte. Bizonyos szempontból így talán még értékesebb is.

Én vagyok az első, de másnak áll a zászló

Ugyan megsérült az autóm az ütközésben, és nem volt sok idő a harmadik futamig, de a csapat nagyszerű munkát végezve megjavította. Sajnos ezen a versenyen hátulról beletoltak Priaulx-ba és kiestem, amit sajnáltam, mert újabb értékes pontokat szerezhettem volna, de annyi baleset volt vasárnap, hogy ez bőven benne volt a pakliban, és sokkal rosszabbul is járhattam volna. Tudom, hogy sokakban felvetődött a kérdés, hogy az első és főleg a második futamon Priaulx ellen miért kockáztattam az előzéssel, amikor az addigi bajnoki éllovas Esteban Guerrieri mindkét esetben kiesett már. Arra kell gondolni, amit az elején írtam: a hátralévő helyszínek közül Ningpo volt a legjobb esély a Hyundai számára, azaz nekem itt kellett megharcolnom az utolsó megszerezhető pontért is.

Én vagyok az első, de most úgy tűnik, leginkább neki áll a zászló – persze nem fogom hagyni magam!

Fogynak a hétvégék és a versenyzők, akiknek igazán jó sansza van győzni. Guerrieri esélye, hogy a Hondának kedvező pályák jönnek, Mulleré, hogy rajtuk kívül senki nem tudja, mire képes valójában a Link&Co, az enyém pedig, hogy nekem vannak a legjobb csapattársaim. Egy biztos: izgalmas lesz a vége!