Negyedszer nyertem futamot a szezonban, amivel egyéni rekordot döntöttem, de ez nekem most nem számít. Ha választhatnék, hogy egy futamgyőzelmet sem aratok, de a végén bajnok leszek, vagy tízszer nyerek, de nem én leszek az első a végén, nem kérdés, hogy az előbbi verziót kérném.

Nem lehetünk mindig erőből az élen

Amikor megláttuk az időjárás-előrejelzéseket, arra számítottunk, hogy az eső segíthet nekünk, úgyhogy meglepett ennek az ellenkezője. Az autó viselkedése nem volt ideális az eső hatására, és bár Gabriele Tarquini valamivel gyorsabb tudott lenni nálam az időmérőkön, a négy Hyundai átlageredményeiből jól látszott, hogy Szuzukában nem a mienk volt a legerősebb technika. Fel voltam készülve erre, mert hiába harcolok a bajnoki címért, naivitás azt gondolni, hogy egy ilyen erős mezőnyben, ilyen tapasztalt riválisokkal szemben mindig ott lehet lenni erőből az elejében. Az első időmérő 17. helye után a kármentés volt a célom, hogy minimalizáljam a pontveszteséget. Sikerült javulnom a második időmérőre, de a Hyundai összességében nem lett versenyképesebb a már kevésbé vizes pályán sem, úgyhogy taktika is volt abban, hogy megszereztem a fordított rajtrácsos pole pozíciót. Lett volna még bennem tartalék, de a Q3-ba azzal sem sikerült volna tovább jutnom, úgyhogy inkább a mögöttem lévő Néstor Girolamira és Tassi Attikára figyeltünk, így összejött a tizedik hely.

Nem terveztünk semmilyen őrültséget

Az első futamon a 17. helyről rajtolva a pontszerzés volt a célom, de ez még nehezebbé vált, miután a rajt utáni helyezkedésben veszítettem néhány pozíciót. Ezután sikerült előrébb jönnöm, és amikor a 14. helyen megérkeztem Andy Priaulx mögé, rossz érzés fogott el. Kínában összeakadtunk már a pályán, és őszintén szólva nem éreztem magam biztonságban a közelében. Főleg azok után, hogy láttam, Link & Cón belüli helycserével került pont ő az utamba, talán nem is véletlenül. Mivel én a bajnoki címért küzdök, a legfontosabb az volt, hogy pontokkal zárjam a futamot, ezért kezdeményeztem a Hyundainál, hogy cseréljünk helyet Nicky Catsburggal. Miután magam elé engedtem, az elsődleges cél az volt, hogy én befejezzem a versenyt, a másodlagos pedig az, hogy ő igyekezzen nyomás alá helyezni Priaulx-t, és ha kialakul ebből egy biztonságosnak tűnő lehetőség arra, hogy eléjük kerüljek, akkor arra lecsapjak. Biztosíthatok mindenkit, hogy plusz egy pontért nem terveztünk semmilyen őrültséget, egyszerűen nem érte volna meg a kockázatot. Végül az egyes kanyarban mégis összekoccantak, és Priaulx kiesett...

Növekszik a feszültség, de élvezem

Én jöttem közvetlenül mögöttük, díszpáholyból láttam a történteket, és szerintem a felvételeken is jól látszik, hogy volt felelőse az ütközésüknek, de azt a valakit nem Nicky Catsburgnak hívják. Priaulx persze játszotta a szerepét, hevesen mutogatott a pálya széléről. Mondhatni tette, amit kellett, és már ebből sejtettem, hogy lesz folytatása az ügynek. A mi álláspontunk nem sokat számított, és azzal, hogy a végén Catsburgot büntették meg, nyilvánvalóvá vált, hogy sokaknak mennyire fontos a bajnoki cím. Jó lecke volt ez nekünk is, hogy mindenre fel kell készülnünk a hátralévő versenyeken. Ugyanakkor amennyire veszélyesnek tűnik ez a hajrára nézve, annyira izgalmas is. Érezhetően nő a feszültség, egyre több bomba ketyeg futamról futamra, és emiatt teljesen kiélesednek az érzékszerveim.

Minden futam számít, nem szabad feladni

Mindettől függetlenül a 13. hellyel elégedett voltam az első futam végén, mert nagyon fontos, hogy minden alkalmat megragadjak a pontszerzésre. Kínában azért is voltam annyira dühös a harmadik futam után, mert akkor ez nem sikerült, most viszont igen. Ezek a versenyek, amelyeken nem indulok jó helyzetből, tipikusan azok, amelyek a mérleg nyelvét jelenthetik a szezon végén. 24 futam után mindössze hat pont a különbség köztem és Esteban Guerrieri között, ebből is látszik, hogy nincs olyan helyzet, amit fel szabad adni, mert nüanszok is dönthetnek a végén. Ebben a szellemben álltam rajthoz a harmadik futamon is Szuzukában, amelyen a tizedik helyről egyet sikerült előrelépnem, de végül egy büntetésnek köszönhetően nyolcadik lettem. Bár nem lehetetlen előzni a rövidített szuzukai körön sem, egyszerűen nem éreztem annyit az autóban, hogy ütközés nélkül lett volna esélyem erre, ezért nem is erőltettem, többet ért a biztos pontszerzés.

24 időmérős kör kellett a győzelemhez

A hétvége fénypontját egyértelműen a fordított rajtrácsos második futam jelentette, amelyen rajt-cél győzelmet arattam. Fizikailag és mentálisan is rendkívül megterhelő verseny volt, amelyen tulajdonképpen 24 időmérős kör kellett a győzelemhez. Mellettem Rob Huff minimálisan jobban kapta el a rajtot, ami miatt korán és keményen kellett zárnom az ívet előtte az első kanyarnál, de szerencsére sikerrel jártam. Ezután próbáltam kiépíteni vele szemben egy kis biztonságot jelentő előnyt, ám Huff nagyon okosan tartalékolt a gumikkal a táv első felében, így a hajrában, amikor én már küszködtem az első tapadással, jelentős nyomás alatt tartott. Ügyesen csinálta, én is ezt tettem volna a helyében, mert olyan szituációba hozott, amiben egy apró figyelmetlenség is elég lett volna a részemről ahhoz, hogy megelőzzön. Ezért volt nagyon fárasztó ez a verseny, de minden percéért megérte, és amikor leintettek az első helyen, óriási feszültség szabadult fel bennem.

Bár az időmérő után azt mondtam, hogy kármentésre kell törekedni, összességében ennél sokkal pozitívabb lett a szuzukai hétvége. Kihoztam a maximumot a lehetőségeimből, közel negyven pontot gyűjtöttem, és bár elveszítettem az első helyet a bajnokságban, még bizakodóbb vagyok az esélyeimet illetően, mint Kína után voltam. Sok erőt ad, hogy Szuzukában egy a Hyundai számára nehéz fordulóból is ilyen jól ki tudtam jönni, előre nézve pedig hiszem, hogy Makaóban és Malajziában újra erősek leszünk. Úgyhogy nagyon várom a folytatást!