Index Vakbarát Hírportál

Dacos, erős Vettelre és vb-esélyes Verstappenre számítok

2020.07.03. 16:46

Minden évben élvezem a Forma–1-es szezonkezdetet megelőző izgalmakat. Amikor próbálja az ember megtippelni a várható erőviszonyokat, mazsolázza a csapatokról érkező híreket, és fejben megírja a forgatókönyveket. Idén speciális helyzet állt elő, mert kétszer éltük át ezt az időszakot, hiszen márciusban egyszer már majdnem elrajtolt a szezon, a tervezett melbourne-i nyitányt az utolsó utáni pillanatban fújták le a járványhelyzet miatt. Akkor is és most is arra voltam a leginkább kíváncsi, hogy 2020-ban vajon új fejezet nyílik-e a Forma–1-ben. Eljöhet-e az új kezdet, amiben valami mást látunk majd, mint az elmúlt években? Szerintem igen.

Hamiltonnak nehéz dolga lesz a szezon elején

Számomra az idény egyik legnagyobb kérdése, hogy a címvédő Lewis Hamilton hogyan kezeli a szokásosnál várhatóan jóval rövidebb szezon kihívásait. Az elmúlt években rendre megfigyelhető volt, hogy az idény első fele gyengébben sikerült neki, aztán a nyári szünet után találta meg azt a formát és ritmust, amivel az ellenfelek egész egyszerűen nem tudták tartani a lépést. De most nem lesz ilyen hosszú a szezon, jelentősen kevesebb futam várható, így ha Hamilton ismét beragad kicsit a rajtnál, az sokkal többe kerülhet neki, mint a korábbi években. Biztos vagyok benne, hogy az ő szintjén tökéletesen tisztában van ezzel a gyengeséggel, és az elmúlt hetekben, hónapokban keményen dolgozott azon, hogy rögtön az elejétől éles legyen. Ugyanakkor nem lesz könnyű dolga, mert kapásból három olyan helyszín van az egyelőre nyolc futamot tartalmazó versenynaptár elején, amin nem a Mercedes tűnik az első számú erőnek.

Az első két versenyt Spielbergben rendezik, ami azon túl, hogy Ausztria a Red Bull hazai pályája, Max Verstappennek különösen fekszik, hiszen tavaly és tavalyelőtt is ő szerezte meg itt a futamgyőzelmet. Egy körön nem biztos, hogy ő lesz a leggyorsabb, viszont Spielberg a gumikezelésről szól, amiben a Red Bull versenytávon nagyon erős. A hajtű és lassú kanyarok, valamint a bal hátsó kerékre nehezedő nyomás miatt kulcsfontosságú a gumik szerepe, ami a Red Bull és Verstappen malmára hajthatja a vizet az ausztriai futamokon. Utána pedig következik a Hungaroring, ahol tavaly a holland megnyerte az időmérőt, és a győzelemhez is közel állt, Hamilton csak egy szokatlan taktikából szerzett gumielőnnyel tudta megelőzni.

Verstappen klasszis tehetség, eljöhet az ő ideje

Ha úgy alakulnak a dolgok az első három futamon, ahogyan arra most számítok, akkor Verstappen komoly helyzeti előnybe kerülhet. Bár ő még rutintalannak számít Hamiltonhoz képest a világbajnoki címért folytatott küzdelemben, de a Red Bullnál olyan közeg veszi körül, amelyben pontosan tudják, mit kell tenni ebben a szituációban, úgyhogy nem féltem Verstappent a harctól. Ha az első futam előtt fogadnom kellene a világbajnokra, én rá tenném a tétemet. Megvan benne az a klasszis és tehetség, ami kell a sikerhez, hiszen már bizonyította, hogy minimálisan gyengébb autóval is képes futamokat nyerni. Most pedig az az érzésem, hogy a tavalyi szezonzáró óta a nagy csapatok közül a Red Bull fejlődött a legtöbbet, így idén még közelebb lehetnek a Mercedeshez.

Az első futamokon egyébként még a Racing Pointtól számítok meglepetésre, amelyről az a hír járta, hogy lényegében lemásolta a Mercedest. Ennek köszönhetően főleg a spielbergi hétvégéken könnyen ott lehetnek az élmezőnyben az időmérőkön, különösen Sergio Pérezzel, akit a legerősebb versenyzőnek tartok a középmezőnyben. Hosszabb távon is arra tippelek, hogy a Racing Point lehet a legeredményesebb csapat a három nagy után. Persze sok mindent befolyásol még, hogy végül milyen hosszú lesz a szezon, és milyen pályák kerülnek még be a naptárba. Azt gondolom, hogy 12-16 futam lehet idén, többségében európai helyszíneken. Versenyzőként viszont biztosan úgy állnék hozzá, hogy amíg nincs új információ, addig a jelenlegi nyolc futamra egyfajta mini bajnokságként tekintenék, amelyben minden egyes pontnak még nagyobb jelentősége van, mint egy normál szezonban.

Újra lesz tűzijáték Vettel és Leclerc között

Természetesen nekem is a Ferrari az egyik legizgalmasabb szereplője az idei bajnokságnak. Meglepő volt Sebastian Vettel nyilatkozata, miszerint a csapat még ajánlatot sem tett neki a közös folytatásra. Ebből kifolyólag egy nagyon erős Vettelt várok vissza a pályára, aki kicsit dacból is meg fogja mutatni, hogy extraklasszis versenyző. Az biztos, hogy tavalyhoz hasonlóan lesz tűzijáték közte és Charles Leclerc között a szezonban. Érdekes, hogyan tudja majd kezelni a pilótahelyzetet a Ferrari, hiszen a csapattársával alapvetően mindenki jó viszonyra törekszik, ha tudja, hogy legalább középtávon tervezni kell a másikkal. Most viszont a Ferrarinál Vettel szezon végi távozásával ez az egyensúly felborult, és a csapat könnyen kifogyhat az eszköztárából, amivel szankcionálni tudja a németet, aki így kicsit büntetlenül, szabadabban érvényesítheti a saját érdekeit a pályán.

Persze az is benne van a pakliban, hogy technikai oldalról visszafogják a teljesítményét, azonban minél erősebb a Ferrari, annál kisebb az esély erre. Hiszen ha ott van az esély a konstruktőri világbajnoki cím megszerzésére, akkor máris fontosak lesznek a Vettel által megszerzett pontok is. A nagy kérdés, hogy mennyire lesz erős a Ferrari. Furcsa és nekem egyben kifejezetten gyanús, ahogyan megváltozott a viselkedésük az előszezonban. Sok olaszt ismerek, hiszen évek óta olasz csapatokban versenyzem, és sokszor még ők is megmosolyogták a Ferrarit, amiért korábban úgy kiterítette a lapjait a teszteken. Mintha saját maguknak is bizonygatni akarták volna, hogy milyen sokat fejlődtek, aztán mindig jött az első futam, és kiderült, hogy nem az ő autójuk a legjobb. 

A bajnokesélyesek az e-sporthoz is másként álltak

Most hirtelen feltűnően gyenge volt a Ferrari a teszteken, és mindenki lemondóan nyilatkozik az esélyekről. Mintha szándékosan altatni akarnának, tanulva az elmúlt évek hibáiból. Csak a szezonnyitón derül majd ki, hogy hol van az igazság, mindenesetre én arra számítok, hogy fognak ők futamgyőzelmekért harcolni a szezonban. Az viszont tény, hogy előzetesen a Red Bullt és Verstappent érzem Hamilton legnagyobb kihívójának, nem pedig a Ferrari Leclerc-Vettel párosát. A bajnokesélyesek között az is érdekes, hogy mennyire másként álltak hozzá az elmúlt hónapokban az e-sporthoz. Verstappen és Leclerc lubickolt a szimulátoros világban, Vettel épphogy csak megmártózott benne, Hamilton viszont teljesen távol tartotta magát tőle. Nem hiszem, hogy komoly jelentősége van annak, hogy ki gyakorolt sokat online és ki nem a járványhelyzet idején. Lehet sokat gyorsulni szimulátoron, lásd az F1 Esportsban taroló George Russell esetét, de egy bizonyos szint után nincs korreláció az ott elért eredmények és a valóság között az apró eltérések miatt.

Nincs általános, mindenkire érvényes recept arra, hogy mennyire hasznos a szimulátorozás a valódi versenyzés szempontjából. Vannak pilóták, akik szeretnek ritmusban maradni, nekik kifejezetten jó lehetett, hogy az e-sportnak köszönhetően folyamatosan megkapták a versenyzés élményét, mások viszont úgy gondolják, hogy azzal tudnak a legfrissebbek lenni a visszatéréskor, ha távolságot tartanak. Meg tudom érteni Hamiltont, hogy ezt választotta, mert én is hasonlóan gondolkodtam a tavaly megszerzett bajnoki cím után. Nekem például többet jelent az a lelki, érzelmi plusz, amit a családommal töltött idővel feltankoltam az elmúlt hónapokban, mintha folyton a szimulátor előtt ültem volna. Mindenkinek meg kell találnia a maga útját. Ebből a szempontból is érdekes lesz, ki milyen formát mutat a szezon elején.



Rovatok