Érzelmi hullámvasút volt az elmúlt hétvége. Rosszul indítottunk, már a szabadedzéseken probléma volt a motorral. Jelen voltak még a Hungaroringen tapasztalt gondok is, amelyek mellé új tünetként tűnt fel az olajfolyás. Akkor már tudtuk, hogy a motorcsere elkerülhetetlen, csak az volt a kérdés, meddig lehet elodázni. Nem volt egyszerű meghozni a döntést, hogy mikor kerüljön sor rá, hiszen azt kellett mérlegelni, mivel veszítünk többet.

Az elvett gyors kör összezavart

Ilyen előjelek után az időmérőn nem számítottam arra, hogy megnyerhetem a Q1-et, de a végül győztes gyors körömön teljesen problémamentesen működött az autó. Ugyan azt éreztem, hogy egy-két tizedet még lehetett volna javulni, de összességében nagyon örültem az időnek. Apró zavar volt a történetben, hogy utána bűvészkedni kellett a motortérben, és nem tudtam még egyszer kimenni az időmérő első szakaszában, de nyugodt voltam a folytatás miatt, mert tudtam, hogy megoldja a csapat a problémát.

Aztán a Q2 nagyon fura volt. 

A MotorLand Aragón alapvetően egy MotoGP-pálya, ezért a versenyzői eligazításon külön témát jelentettek a határok. Azt az információt kaptuk, hogy a versenybírók itt nem a fehér vonalat nézik majd, hanem a rázóköveken kívül felfestett zöld sávot, és azt nem szabad elhagyni. Biztos voltam benne, hogy abból nem csúsztam ki, ezért amikor megkaptam a hírt, hogy elvették a körömet, nagyon megzavarodtam.

Tudtam, hogy téves a kiírás

Hirtelen létfontosságú lett egy második gyors kör, és bevallom, annyira kibillentett az egyensúlyból a váratlan hír, hogy mentálisan nem voltam 100 százalékos állapotban, amikor újra próbálkoztam. 

Amikor beértem a boxba, és megláttam a téves kiírást, hogy 12. vagyok, nagyon bosszús lettem. Tudtam, hogy a szabályok szerint valójában tizedik vagyok, és enyém a fordított rajtrácsos pole pozíció, de rendkívül mérges voltam az első elvett kör miatt, amivel továbbmehettem volna a Q3-ba, hogy az időmérős győzelemért harcoljak, amire a tempó alapján lehetett volna esélyem.

Igazságtalannak éreztem a döntést

Ezután egész délután abban a tudatban voltam, hogy vasárnap kétszer indulok a pole pozícióból, egyszer a Q1-es győzelemnek köszönhetően, egyszer pedig a fordított rajtrácson, úgyhogy kicsit kezdtem megnyugodni, és a pozitív oldalát nézni a dolgoknak, elvégre sokkal rosszabbul is járhattam volna. Aztán megérkezett a hír arról, hogy az első Q2-es körömet utólag visszaadták, mert tényleg nem hagytam el a pályát, ahogy azt én az autóban ülve éreztem.

Ezzel viszont ugrott a fordított rajtrácsos pole, engem pedig az első tíz hely közül a lehető legrosszabb hatodik pozícióban rangsoroltak, mert azzal a körrel hiba jutottam volna be a Q3-ba, az addigra már lezajlott nélkülem, úgyhogy így jártam.

Mégis úgy tűnt, hogy ezzel az egésszel én veszítettem a legtöbbet, amit nehéz volt megemészteni.

Minden körben azt néztem, mikor intenek ki

Vasárnap próbáltam a legtöbbet kihozni az esélyekből, de az első futam előtt aggódtam. Mivel a Q1-ben jól szerepeltem, a motorcserét elhalasztottuk, hiszen az érte járó büntetéssel nem vághattuk a kukába a pole pozíciót, ugyanakkor abban sem lehettem biztos, hogy ezzel az ezer sebből vérző motorral egyáltalán célba tudok-e érni.

Ez csak minimálisan befolyásolta azt, hogy rosszul sikerült a rajtom: próbáltam a belső ívet levédeni Magnusszal szemben, de be tudott bújni elém, közben pedig kívülről Vernay is feljött ránk, aki nagyon jól indult.

Harapófogóba kerültem köztük, de miután a harmadik helyre visszaestem, még akkor is az volt bennem, hogy a dobogó összejöhet. Aztán szinte egyből szembesültem vele, hogy a motorteljesítményem gyenge, és annyival lassabb voltam az egyenesekben, hogy ezzel az autóval valószínűleg akkor sem végeztem volna a hatodik helynél előrébb, ha tökéletesen rajtolok, és elsőként fordulok el az első kanyarban. 

A végén örültem, hogy végig tudtam menni.

Tehettem volna többet

A második futam előtt eljött a pillanat, nem lehetett tovább halogatni a motorcserét. Mivel az utolsó pillanatban fejeztük be a szerelést, a boxutcából kellett rajtolnom, így az első két-három kör elment azzal, hogy bemelegítettem az autót. Az új motor megoldotta a problémákat, nem volt rossz bejönni pontszerző helyen, és összességében bizakodtam, mert a tempó végre megint jó volt. 

Lefulladtam. Valószínűleg az volt a probléma, hogy a motorral együtt kuplungot is cseréltünk, ami máshogy fogott, mint az előző, én pedig túl agresszív voltam. Miután lefulladtam, gyorsan újraindítottam az autót, de mindenki ment el mellettem, és a hátulról érkezők olyan lendülettöbblettel jöttek, hogy összeakadtam Tassi Attival és Tom Coronellel. Egyik autó sem sérült, de a szelepemet kicsavarta a kontakt, úgyhogy mehettem ki a boxba kerékcserére defekt miatt.

Ilyenkor muszáj profinak maradni, az idényzárót ugyanitt rendezik, úgyhogy miután visszatértem a pályára, igyekeztem adatokat gyűjteni. Ezekből a helyzetekből is fontos kihozni a legtöbbet. Sok minden bosszantó volt, de karrierem alatt megtanultam, hogy kifogásokat mindig lehet találni, csak nem érdemes, mert magunkat csapjuk be vele. Mutogathatnék a technikai gondokra, felhozhatnám a balszerencsét, de az az igazság, hogy én is hibáztam, nem voltam kellően koncentrált például a Q2-es második gyors körben és a harmadik futamos rajtnál. Alapvetően rosszul alakultak a dolgok Spanyolországban, de tehettem volna azért, hogy jobb legyen.