Egyszerű a recept, hogyan kell megnyerni a Premier League-et
További Station cikkek
- Lassan már nem is érdemes Szoboszlaiék bajnoki címére fogadni
- Szoboszlai Dominik és Gyökeres Viktor a Nemzetek Ligája ranglistáinak élén
- Magyar válogatott futballista is felkerült a világ legértékesebb fiataljai közé
- Sosem találná ki, melyik futballklub rajtolt a legjobban Európában
- Sohasem találná ki, melyik futballista lőtte a legtöbb gólt az elmúlt egy évben
A Chelsea már kilenc ponttal vezeti a bajnokságot, bár még 14 forduló van hátra, a vetélytársak eddigi szereplését elnézve nehezen elképzelhető, hogy ezt az előnyt kiengedi a kezéből Antonio Conte csapata.
A WhoScored portál érdekes statisztikai összeállítást közöl, amelynek alapján könnyen megérthető, miért lehet ilyen egyszerűen a fenti következtetést levonni. A táblázat az elmúlt hat idény legjobb hat csapatának eredményeit mutatja, mégpedig úgy, hogy az adott évben az adott csapat hány pontot veszített a legjobb 6, illetve öt és hányat az utána következő 14 ellen.
Jól követhető, hogy a Chelsea előnye leginkább abból fakad, hogy egészen kimagaslóan szerepel az úgynevezett kiscsapatok ellen.
azt pedig egyetlen meccsen, a Swansea elleni idegenbeli döntetlennel.
Az is jól látszik, mi Jürgen Klopp Liverpooljának a legnagyobb hibája. A hétvégi, Hull elleni vereséggel már 18 pontra nőtt a kiscsapatok ellen elveszített pontok száma, míg az Arsenal a rangadókat bukja el sorra, ami persze szintén meghatározó. (A táblázatba a vesztett pontokat írtuk be és az adott év első hat helyezett csapatát.)
2016/17 | A legjobb 6 ellen | A 7-20. ellen | 2015/16 | A legjobb 6 ellen | A 7-20. ellen |
Chelsea | 11 | 2 | Leicester | 16 | 17 |
Tottenham | 12 | 10 | Arsenal | 14 | 29 |
Manchester City | 11 | 12 | Tottenham | 15 | 29 |
Arsenal | 13 | 12 | Manchester City | 24 | 24 |
Liverpool | 8 | 18 | Manchester Untied | 15 | 33 |
Manchester United | 12 | 15 | Southampton | 16 | 35 |
2014/15 | 2013/14 | ||||
Chelsea | 13 | 14 | Manchester City | 11 | 9 |
Manchester City | 15 | 20 | Liverpool | 14 | 14 |
Arsenal | 19 | 20 | Chelsea | 7 | 25 |
Manchester United | 12 | 32 | Arsenal | 18 | 27 |
Tottenham | 22 | 28 | Everton | 21 | 21 |
Liverpool | 19 | 33 | Tottenham | 25 | 20 |
2012/13 | 2011/12 | ||||
Manchester United | 16 | 9 | Manchester City | 6 | 19 |
Manchester City | 15 | 21 | Manchester Untied | 13 | 12 |
Chelsea | 10 | 29 | Arsenal | 16 | 28 |
Arsenal | 23 | 18 | Tottenham | 21 | 24 |
Tottenham | 18 | 24 | Newcastle | 21 | 28 |
Everton | 17 | 38 | Chelsea | 20 | 30 |
Az elmúlt évek statisztikáit böngészve is lehet törvényszerűségeket levonni. Jól látszik, tavaly miért bukta el a bajnokságot a Manchester City, vagy az is, hogy a Liverpool két éve hasonlóan eredménytelen volt a kiscsapatokkal szemben. A Leicester tavaly úgy lehetett a legjobb, hogy a legkevesebb pontot veszítette a 7-20. helyen állókkal szemben, a rangadókat meg közepes átlaggal megoldotta.
Az elmúlt hat év két kiemelkedő bukása a 2013/14-es Tottenham és a 2012/13-as Everton. A Spurs három éve a megszerezhető 30-ból csak ötöt gyűjtött a rangadókon. Az Everton pedig öt éve mindössze négy pontot szerzett meg a mögötte álló csapatoktól.
A Pool tehát hiába hozza idén a kiemelt meccseket, ha a kicsik ellen képtelen magabiztos lenni, az Arsenal pedig jól láthatóan az elbukott rangadók miatt maradhat idén is távol a bajnoki címtől.
A Chelsea pedig a legegyszerűbb recepttel nyer: győzd le a nálad gyengébbeket.