Index Vakbarát Hírportál

Sosem látott angol gólgála, Kane elképesztő hete

kane
2021.11.16. 09:15
Nemcsak a mieink lengyelországi sikere szolgáltatott érdekességeket a világbajnoki selejtezős csoportunk zárásán, az angolok egészen pazar évet zártak le San Marinóban.

A négygólos Harry Kane vezérletével 10–0-ra győzött a hajrára megfogyatkozó San Marino vendégeként, ilyen fölényes győzelmet tétmeccsen pedig még sosem aratott vendégként az együttes. 

Ezt megelőzően legutóbb tízet vendégként az Egyesült Államok ellen szereztek – még 1964-ben, akkor felkészülési mérkőzésen nyertek 10–0-ra.

Ez a mostani mérkőzés már sorozatban a 20. veretlen összecsapásuk volt, ezzel egy 125 éves rekordot állítottak be (1890–1896 között volt még 20 veretlen meccsük).

A sorozatban a hetedik vb-jükre kvalifikáló angolok amúgy is remek évet zártak, az Eb-döntőt büntetőpárbajban elbukó „háromoroszlánosok” 2021-ben több meccset nyertek (15), gólt szereztek (52) és többször zártak kapott gól nélkül (14), mint történetük során bármelyik naptári évben.

Harry Kane is remek évet tudhat maga mögött, az albánok és a San Marinó-iak elleni első félidőben szerzett három, illetve négy találatnak köszönhetően összesen 16-szor volt eredményes 2021-ben, amivel új rekordot állított fel egy naptári évet illetően. Érdekesség, hogy ez a mennyiség pontosan a fele, a korábbi össztermésének, eddig 51 találkozón 32-szer talált be, idén 16/16 volt a mérlege (pedig a San Marinó-iak elleni első mérkőzésen pihent).

A 48 góljával beérte az örökranglista 3. helyén álló Gary Linekert, már csak egy találatra van a második Bobby Charltontól, és a rekorder Wayne Rooney is alighanem hamar elveszíti az első helyét.

Az angol válogatott történetének legeredményesebb gólszerzői

  1. Wayne Rooney – 53 gól/120 meccs (0,44-es átlag)
  2. Bobby Charlton – 49/106 (0,46)
  3. Harry Kane – 48/67 (0,72)
  4. Gary Lineker –48/80 (0,6)
  5. Jimmy Greaves – 44/57 (0,77)
  6. Michael Owen – 40/89 (0,45)

Nem mondhatni, hogy ne lenne kedvelt ellenfél San Marino, a legutóbbi három angol mesternégyes a törpeállam ellen született (David Platt és Ian Wright is 1993-ban jutott el négyig).

Harry Maguire hetedik gólját szerezte meg a válogatottban, ebből már a hatodikat fejjel, idén pedig ötször volt eredményes, ennél csak Kane tud többet felmutatni 2021-ben.

Jude Bellingham 18 évesen és 139 naposan már 10-szeres válogatottnak mondhatja magát, csak Rooney jutott el fiatalabban eddig a pontig (18 év, 117 nap). A dortmundi fiatal ráadásul mind a 10 meccsén győztes csapat tagja lehetett!

(Borítókép: Emmanuele Ciancaglini/CPS Images/Getty Images)



Rovatok