Az MTK utánpótlása világszinten is az elitben található
Az MTK honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a CIES 58 bajnokság nagyjából ezer csapatát vizsgálta meg, és arra jutott, hogy a fővárosi kék-fehérek keretében a játékosok 81 százaléka magyar, valamint a fele saját nevelésű.
Természetesen ezekkel az adatokkal mi is tisztában vagyunk, hiszen az általunk korábban kitűzött stratégia alakulását folyamatosan nyomon követjük, de mindig öröm, ha kívülről nézve is szemet szúr mindez
– mondta Selei András klubigazgató.
Hozzátette, az eredményesség is megkerülhetetlen szempont, és ennek a mostani szezonban eddig megfelelt a csapat, hiszen a bajnoki hajrában a tabella első felében áll, hatodik.
A CIES-lista élmezőnyében még egy magyar csapat szerepel: a Paksi FC ötvenedik lett, hiszen keretének minden tagja magyar, 21 százaléka pedig saját nevelésű.
A Pakson kívül még hét csapat mondhatja el magáról, hogy nincs egy légiósa sem, köztük az egész rangsort (62 százalékos saját neveléssel) vezető Athletic Bilbao.
(Borítókép: Németh Krisztián, az MTK játékosa (k) ünnepli gólját a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában játszott MTK Budapest–Ferencvárosi TC-mérkőzésen, a Hidegkuti Nándor Stadionban 2024. április 28-án. MTI/Hegedüs Róbert)