A rekordot ebben a kategóriában az észt Kristen Viikmäe tartja, 27 évesen és 110 naposan lett három évvel ezelőtt 100-szoro válogatott. Az európai listán a legjobb hétben csak spanyol és észt futballista található.
Két év után másodszor is harmadosztályú csapat verte ki a Real Madridot a Spanyol Kupából. A fővárosi csapat 1993 óta nem nyert kupát, nyolcadszor fordult elő vele, hogy alacsonyabb osztályú csapattal szemben búcsúzik.
Kedden ünnepli 40. születésnapját Jens Lehmann, a VfB Stuttgart kapusa, a teljes Bundesliga-mezőny legidősebb labdarúgója.
Egyedülálló rekordot állított fel vasárnap José Mourinho, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője: az AS Roma elleni 1-1-es döntetlen volt a szakember sorozatban 150. veretlen hazai mérkőzése.
Károly Jenő vezeti a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS rangsorát az egy mérkőzésen szerzett legtöbb gól tekintetében. A magyar futballista az MTK színeiben, 1905. októberében a MAFC elleni összecsapáson 11-szer volt eredményes. A lista az 1888 és 1910 közötti időszakot dolgozza fel.
Az Everton története legsúlyosabb európai kupavereségét szenvedte el. Csütörtök este 5-0-ra kapott ki Lisszabonban a Benficától, Európa Liga-meccsen. Angol kupacsapat 39 éve nem szenvedett ilyen súlyos vereséget.
Raúl, a Real Madrid támadója beállította Filippo Inzaghi, az AC Milan csatára által európai kupamérkőzéseken tartott gólrekordot, miután betalált a milánóiak kapujába a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai csoportmérkőzésén.
Négy olyan futballista van, aki négy különböző csapatban is gólt lőtt a Bajnokok Ligájában. A rekordot Hernan Crespo tartja öt, más-más csapatban elért találattal. A legtöbbet viszont Fernando Morientes lőtte, négy klubban 33-szor volt eredményes
Három találatával Koman Vladimir, a magyar válogatott csapatkapitánya ott van góllövőlista élmezőnyében a 20 éven aluliak egyiptomi labdarúgó-világbajnokságán.
Tizenhat éves és 289 napos volt vasárnap Iker Muniain, az Athletic Bilbao csatára, aki betalált a Valladoliddal vívott bajnoki meccsen. Ezzel a spanyol futballbajnokság történetének legfiatalabb gólszerzője lett.
Arséne Wenger a japán Nagoja Grampus Eight edzője volt, amikor 1996-ban az Arsenal, nem sokkal a bajnoki rajt után elküldte az akkori edzőt Bruce Riochot. Wenger szeptember 27-én egyezet meg a klubbal, majd október 1-én, éppen 13 esztendeje hivatalosan is kinevezték. Október 12-én, a Blackburnnel szemben megnyert 2-0-s meccsen ült először a kispadon.
Vedad Ibisevics 21 perc alatt klasszikus mesterhármast lőtt a hétvégén a Hertha elleni Bundesliga bajnoki meccsen. Ezzel a bosnyák játékos az ötödik leggyorsabb triplázó a Bundesliga történetében
A Premier League szombati játéknapján a Portsmouth odahaza kapott ki 1-0-ra az Evertontól. A dél-angliai csapat a negyedik olyan klub az angol élvonal történetében, amely az első hét forduló után egyetlen pontot sem gyűjtött. 79 éve nem kezdte ilyen rosszul a szezont senki az angol élvonalban.
A spanyol bajnokság 4. fordulójában a Real Madrid Villarrealban nyert 2-0-ra, a Barcelona pedig a Racing Santandert verte, ugyancsak idegenben, 4-1-re. A bajnokság 1928 óta íródó történetében először fordul elő, hogy a két csapat négy forduló után pontveszteség nélkül álljon.
Csütörtökön kezdődik Egyiptomban a 17. U20-as világbajnokság. A torna honlapján érdekes adatokat jelentek meg az eddigi világbajnokságokról, ami a második legjelentősebb rendezésű FIFA-esemény. Az U20-as vb története számokban
Az Ajax a hétvégén 4-0-ra nyert a VVV Venlo otthonában. Luis Suárez szerezte mind a négy gólt és ezzel 10-nél tart a bajnokságban. Ez volt Suarez harmadik mesterhármasa a holland bajnokságban és először lőtt egy bajnoki meccsen négy gólt. Ilyen és ehhez hasonló érdekességek. Indul a Sportstatisztika blog.