Index Vakbarát Hírportál

Menet közben változtattak a szabályokon

2010.01.12. 16:36

Helyben hagyta a műkorcsolya szakbizottság döntését a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ), így véglegessé vált, hogy a férfiaknál a friss bajnok, Markó Márton utazik a hónap végi, tallinni Európa-bajnokságra.

A szakbizottság határozatát a decemberi ob másodikjának, a szezonban eddig több nemzetközi versenyen is elindított Vardanjan Tigrannak az edzője (és egyben édesapja), Vardanjan Gurgen támadta meg. Azt kifogásolta, hogy a szakbizottság szembement saját korábbi döntésével, amikor nem fiát, hanem Markót nevezte az Eb-re. A testület ugyanis október 17-én kimondta, a szezon nemzetközi versenyeire Sebestyén Júliát és Vardanjan Tigrant nevezi.

"Az, hogy nevezzük, nem azt jelenti, hogy ő is fog indulni" - jegyezte meg Jurek Eszter a MOKSZ műkorcsolya szakágvezetője, aki szerint senki sem gondolhatja, hogy bérelt helye van. Ráadásul szerinte a döntés jól is jöhet az eddigi első számú magyar férfi műkorcsolyázónak.

"Nem értem, miért kellett ebből ekkora ügyet csinálni. Nem egy nemzetközileg is magasan jegyzett klasszistól vettük el a lehetőséget. Tigrantól vártuk a jó eredményeket, nem jöttek, most megkapja más a lehetőséget. Marci sokat fejlódött, évekig kallódott, edzője sem volt szinte, nemrég átvette Sebestyén Júlia volt edzője, Száraz András és máris látványos változást ért el. Tigrannak meg jól jöhet ez a váltás, mert tudnia kell, hogy a tehetség nem elég a sikerhez, szorgalom is kellene."

Vardanjan Gurgen azonban úgy gondolja, a két versenyző között nagy a különbség, a fia javára. Ezt azzal támasztotta alá, hogy mindketten részt vettek az októberi, grazi nemzetközi versenyen, ahol Tigran majdnem 170 pontos eredménnyel a tizedik lett, Márton viszont csak 28-ikként végzett, alig száz ponttal. Az országos bajnokság eredményét nem vonta kétségbe, azonban megjegyezte, fia két hétig nem tudott edzeni, illetve nagyapja váratlan halála miatt lelkileg sem volt jó állapotban. Szerinte a két fiú egymás elleni mérlege a szezonban 1-1, így nem a mindössze kétszereplős ob alapján kellett volna dönteni kettejük között.

A szakbizottság döntése egyébként a márciusi világbajnokságra nem vonatkozik, Jurek Eszter megjegyezte, arra lehet, hogy újabb válogatót rendeznek. Vardanjan Gurgen azonban úgy véli, ez a mostani döntés mindenkinek a legrosszabb, mert egyértelmű, az Eb-n Tigran olyan eredményt érhetett volna el, amely akár döntőt is ért volna. Erre Markó Mártonnak kevesebb lesz az esélye, ő indulhatott volna a vébén a bajnoki cím okán, mert ott viszont egyikük sem lene képes kiugró teljesítményre.

Az elnökség nem akart szembe menni a szakági vezetés döntésével, véli Vardanjan Gurgen, pedig az lenne a feladata, hogy fellebbviteli fórumként működjön. Az edző ezért más fórumokhoz akar fordulni beadványával.



Rovatok