Index Vakbarát Hírportál

Mentőhelikopterrel vitték el Sejerstedet

2016.01.09. 11:49 Módosítva: 2016.01.09. 16:41

A norvég síelő, Lotte Smiseth Sejersted hatalmasat bukott az osztrák Zauchensee-ben zajló lesikló világkupa-versenyén. Mentőhelikopter szállította kórházba az olimpiai hatodik lesiklót. Neki amúgy volt már korábban is brutális bukása.

Miklósi Edit hibázott, az MTI szerint a csíkszeredai magyar síző nagyon jól rajtolt, az első két időmérő ponton az addigi legjobb időt érte el, ám ezt követően rontott, s a célba érkezésig már nem tudott javítani.

„A pálya felső szakaszán jól tudtam teljesíteni, gyors voltam, ezt az időeredmény is mutatta, viszont a középső részen elkövettem egy nagy hibát, majdnem elestem, épphogy sikerült korrigálnom" - mondta Miklós Edit.

Egy kisebb nyomban elakadt a síléce, nagyot kellett fékeznie, így elveszítette a sebességet, s a pálya alsó felében emiatt már nem tudott jó időt futni. "Lent is volt néhány apró hibám, a hátrány pedig így nagyon sok lett, úgyhogy reménykedem, hogy bent maradok az első 30-ban, s akkor még indulhatok a második futamon" - mondta. Két másodperc a hátránya a következő futamban.

A szakági címvédő Lindsey Vonn nagy fölénnyel nyerte szombaton a női alpesi sízők világkupa-sorozatának Zauchensee-ben rendezett lesikló viadalát, amelyen Miklós Edit a 17. helyen végzett. A 31 éves amerikai 36-odszor nyert lesikló vk-versenyt, sikerével pedig beállította az osztrák Annemarie Moser-Pröll rekordját. Miklós Edit az első futamban többször hibázott, de a 24. helyen így is továbbjutott, a második viadalon pedig hatodikként rajtolva, nagyszerű teljesítménnyel ért el olyan időeredményt, amelynek köszönhetően hét pozíciót javított, s értékes vk-pontokat szerzett.

"Ez egy sokkal jobb csúszás volt, az időmön is látszik, hogy jobban sikerült, ugyanakkor megint hibáztam, ráadásul ugyanott, mint az első futamon, csak most nem olyan nagyot" - értékelt az MTI-nek a verseny után a 27 éves csíkszeredai születésű magyar síző. Egyfajta vigasz ez a számomra, mert jól átjöttem azon a helyen, ahol az első versenyen majdnem elestem, tehát úgy hiszem, sikerült fejben rendbe tennem a dolgokat"

Vonn összességében pályafutása 72. vk-sikerét aratta, ezzel az összetett pontversenyben feljött a második helyre, a szakági rangsorban pedig négyből három versenyt megnyerve vezet. Utóbbi listán a hazai szurkolók örömére most harmadik osztrák Cornelia Hütter a második, Miklós Edit pedig az amerikai Laurenne Ross-szal holtversenyben 17.

A zauchensee-i kétfutamos lesiklást a kanadai Larisa Yurkiw zárta a második helyen. A női vk-sorozatban legutóbb 14 évvel ezelőtt, a svédországi Aaréban rendeztek ilyen lebonyolítású lesikló-viadalt. Vasárnap szuper-óriáműlesiklásra kerül sor Zauchensee-ben, az eseményt élőben közvetíti az M4 Sport.

Női lesiklás (élcsoport):

1. Lindsey Vonn (amerikai) 2:11.17 perc (1. futam: 1:04.94/2. futam: 1:06.23)

2. Larisa Yurkiw (kanadai) 2:12.17 (1:05.85/1:06.32)

3. Cornelia Hütter (osztrák)  2:12.83 (1:05.92/1:06.91)

...17. Miklós Edit 2:14.53 (1:07.07/1:06.23)

Az összetett vk állása 16 futam után (még 25 van hátra): 1. Lara Gut (svájci) 653 pont, 2. Vonn 600, 3. Frida Hansdotter (svéd) 521, ...54. Miklós Edit 61

A szakági vk állása 4 futam után (még 5 van hátra): 1. Vonn 300 pont, 2. Hütter 250, 3. Fabienne Suter (svájci) 200, ...17. Miklós Edit és Laurenne Ross (amerikai) 17-17



Rovatok