Index Vakbarát Hírportál

Hatodik lett Gyarmati a slopestyle-világkupa összetettjében

2016.03.21. 17:32

Hatodik helyen zárt Gyarmati Panka a snowboard-világkupa slopestyle (trükkös akadályverseny) szakágában. A magyar sportoló az idény utolsó versenye előtt még negyedik volt, de – a magyar szövetség (MSBSZ) közleménye szerint – a bírók elvették tőle az újabb bravúr lehetőségét, mert a vasárnapi, csehországi viadalon lepontozták, emiatt csak a 12. helyen végzett, így hatodikként zárta a szakági pontversenyt.

Mivel az éllovas Jamie Anderson ezúttal nem indult, Gyarmatinak egy dobogós szereplés elég lett volna a szakági második helyhez, de a megosztott elsőség sem volt elérhetetlen. Gyarmati az MSBSZ és a saját értékelése szerint is tökéletesen teljesítette a pályát a szombati selejtezőben, a zsűri mégis rendkívül alacsony pontszámot adott neki. Az edzője reklamált, „a bírók igazat adtak neki, de azt mondták, sajnos nem tudnak változtatni” - tette hozzá a versenyző.

„Hivatalos óvást nyújtottam be, amit általában nem teszek” - nyilatkozta Gyarmati amerikai edzője, Ian Kirk, aki szerint versenyzője menete a kvalifikáció győzteséhez volt mérhető, mégis húsz ponttal kevesebbet kapott.

A selejtezőben 12. helyezett magyar versenyző - aki így nem jutott a hatos döntőbe - ezen a héten néhány napot Magyarországon tölt, majd a hétvégén ismét visszarepül az Egyesült Államokba, ahol tovább folytatja az edzést.



Rovatok