Több sportoló is ijesztőnek tartja az északisí-világbajnokságon a nem túl régen átépített normál sísáncot. Az elrugaszkodás után olyan, mintha a semmibe zuhannának.

„Semmi nincs alattad, csak ott vagy az ürességben, aztán egyszercsak lefelé mész" – idézte Magnus Moant az Nrk.no.

„Fantasztikusan magasra mész. Majd mielőtt földet érsz, jön a szabadesés" – mondta a finn Mikko Kokslien, a norvég északi összetett válogatott tagja.

A síugrók közel 90 kilométer per órás tempóval hagyják el a sáncasztalt, megszokták a sebességet a repülést és a nagy erejű becsapódást is, de az még őket is félelemmel tölti el, ha nem tudják jól érzékelni, hová érkeznek le.

A Lahtiban található Salpausselkä sáncainak elődjei már 1923-ban is álltak, azóta természetesen többször átépítették őket. A normál sáncot legutóbb pont a mostani szezon előtt alakították át. Az építők a sáncasztalhoz nyúltak hozzá, picit csökkentették a szögét, így már az elugrás pillanatában magasabbra kerülnek a versenyzők.

Kelemen Zoltán egykori síugró, aki az Eurosporton szakkommentátor, megérti, miért bizonytalanok a versenyzők. Lahtiban nem hegyek közé épült a sánc, hanem tornyot emeltek, ami a természetes térfelszín fölé emelkedik. Már az másfajta térélmény ad.

„A normál sáncon a nekifutó is meredek, máshol általában 35 fok szokott lenni, itt 37,5. Ráadásul furcsa, rövid az asztal, ami még viszonylag magas is, 280 centis. A 10,8 fokos asztal hirtelen fölfelé dobja az ugrókat, magasan érzik magukat, és nagy ugrásra számítanak. De éppen emiatt becsapós, hirtelen nagy levegőt éreznek, de aztán megtorpannak, nem lesz elég aktív a légmunkájuk, és így hamar leérnek" – mondta Kelemen.

Erre hoztak példákat versenyzők is. Az ugrótoronyból szokták nézni ellenfeleiket, és általában elég jól meg tudják becsülni, hány méterre szállnak. Magnus Krog Moant figyelte edzésen, úgy vélte 107 méter körül érhetett földet, aztán elképedt, mikor kiderült, hogy csak 84-et ugrott.

„Ez egy teljesen furcsa ugrás így. Azt hihetnénk, hogy részegek voltak, akik ezt kitalálták" – mondta Magnus Krog, mikor januárban először tesztelte a sáncot.

A sánccal persze nincs semmi baj, megfelel az előírásoknak, de azt elismerik a szervezők is, hogy a régi sáncok egyre idegenebbnek tűnhetnek a versenyzőknek. Kelemen is úgy véli, hogy kicsit eljárt már az idő Lahti felett, de azt is megjegyezte, hogy balesetveszélytől nem kell tartani

A szakértő szerint nemcsak a sánc miatt lehetnek nehezek a versenyek, Lahtiban a síközpont nyitottsága miatt gyakran erős szél fúj, ez erősen limitálja azon ugrók számát, akik a dobogóért küzdhetnek.