Index Vakbarát Hírportál

Tartalék lánggal gyújtották meg a téli olimpiai fáklyát

2017.10.24. 13:07

 A görögországi Olümpiában kedden gyújtották meg a pjhongcshangi téli olimpia lángját. Hagyományosan ezt napsugarakkal szokták megtenni, de az esős, borús idő miatt a hétfői főpróba lángját kellett használniuk.

„Az álmunk, hogy téli olimpiát rendezzünk, most valósággá vált. A Koreai Köztársaság mindössze a második ázsiai ország, amely otthont adhat a téli játékoknak" – mondta Li Hi Pom, a 2018-as olimpia szervezőbizottságának vezetője.

„Az olimpiai játékok szent és univerzális. Mindazon különbségek felett áll, amelyek megosztanak minket. Törékeny világunkban az olimpiai játékoknak megvan az ereje, hogy egyesítse az emberiséget" – jelentette ki Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.

Dél-koreai részről a Bajnokok Ligája-győztes, már visszavonult labdarúgó, Pak Dzsiszung vitte először a lángot, de először a görög sífutó, Aposztolosz Angelisz foghatta kezébe a fáklyát, amelyet már a stadionon kívül adott át. A ceremónián Ri Nakjon dél-koreai miniszterelnök is részt vett, írja az MTI.

A szervezőknek jövő kedden, Athénban adják át az olimpiai fáklyát, amely egy nappal később, november elsején érkezik a Koreai Köztársaságba, ahol elkezdődik hagyományos váltófutás.

A 2018-as téli olimpiát február 9. és 25. között rendezik Phjongcshangban.



Rovatok