Index Vakbarát Hírportál

Miklós Edit olimpiai helye elveszett, amit az országnak szerzett, megmaradt

2018.01.14. 12:59

"Jól vagyok, sokkal nehezebb feldolgozni a mostani sérülést, mint a tavalyit, de jól érzem magam, a műtét jól sikerült" - tudatta Facebook-oldalán Miklós Edit, aki a szombati világkupa-versenyen a célba érkezés után esett el, de már előtte megsérült a lába. 

"A keresztszalagom elszakadt, melyet ki kellett pótolni egy szalaggal a combom hátsó feléből, a belső szalag is szakadt volt, de azt össze tudták varrni. A külső és belső meniscus is kimozdult, visszarakták a helyére. Az első 10 napban 15 kilóval terhelhetem a lábam, majd harmiccal, 3 hét múlva ráállhatok."

Mielőtt szombat éjjel kettőkor megműtötték, nem volt nagy a fájdalom a térdében, abban reménykedett, hogy csak a belső szalag sérült meg. Aztán kiderült, hogy a keresztszalag is sérült.

"Nagyon megtetszett a pálya vezetése Bad Kleinkirchheimben, de buckás- jeges volt, és többször is preparálni kellett a verseny alatt. Az volt a cél, hogy hozzászokjak a szuper-g verseny alatt, és egy kontrollált menetet akartam. Ahol elvitte a lábamat a hó, ott voltak gondok a pályával. Fontos, hogy nem rásérültem a korábbi sérülésre, az én szememben ez egy új sérülés."

Egy éve ugyancsak Ausztriában egy lesiklóedzésen bukott, és mindkét lábában elszakadtak a szalagok. A rehabilitáció után visszatért, Lake Louise-ban tizennegyedik lett, de úgy tűnik, nem volt stabil a térde.   

Kijelentette, mindig csak előre halad, fokozatosan tűzi ki a célokat.

"Egyelőre az a fontos, hogy lábra álljak, a következő időszakban a gyógytorna lesz főszerepben."

Miklós Edit helye elveszett a februári téli olimpiára, de az a pozíció, amit az országnak szerzett, megmaradt, vagyis alpesi síben egy férfi és egy nő indulhat. Január 21-én lehet erről végleges döntés.



Rovatok