Index Vakbarát Hírportál

150 igazolt korcsolyázóból jött ki a 4 olimpiai bajnok

2018.03.08. 11:57

Csütörtök délelőtt kitüntették a téli olimpián sikeresen szereplő magyar rövidpályás gyorskorcsolyázókat és edzőiket a Parlament kupolatermében.

Orbán Viktor miniszterelnök méltatásának fontos része volt, hogy 150 igazolt versenyzőből jött ki az a négy, akik az olimpiai döntőben megelőzték Kínát, Kanadát valamint a házigazda Dél-Koreát. Az elődöntőben pedig Japán és az Egyesült Államokat.

2010 előtt 70 millió forint volt a szövetség állami támogatása, most ennek az összegnek a tízszerese, és a pénz jó helyre került.

Végtelenül szimpatikus csapatnak nevezte Orbán a gyorskorisokat, akik pénteken már el is repülnek, mert a montreali világbajnokságon újabb céljaik vannak.

  • A kitüntetett férfiak (Magyar Érdemrend Tisztikereszt) : Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor 
  • A tartalék: Oláh Bence
  • A női csapat: Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia

Edzőik: Bánhidi Ákos és Csang Csing. Ebben a cikkben mutattuk be, hogy emelték a sportág a világ tetejére.

Még az olimpia előtt Liu Shaolin Sándor azt mondta: 

„Azért dolgozunk, hogy egyszer Magyarországon is ugyanolyan népszerű lehessen a győztes, mint kint Koreában vagy Kínában. Még nem vagyunk ehhez közel, de egy olimpián sok minden történhet, megváltozhat egy sportoló élete."

Akkor beszélt arról is, hogy a short track egy technikai sportág, és a fej fontosabb, mint a láb. 

A most nekik szóló vastaps annak is egy lépése volt, hogy a hazai megítélésük jelentős változáson megy át. A montreali világbajnokság március 16-18 között lesz. Liu Shaolin 2016-ban már volt egyéni világbajnok.



Rovatok