Index Vakbarát Hírportál

A hátszelet nem szeretik a síugrók, mégis az döntött a Négysáncon

2018.12.30. 19:19

Kobajasi Rjoju nyerte az 67. Négysáncverseny első, oberstdorfi állomását, de a japán síugró csak elég szűk előnyt tudott összehozni, a német Markus Eisenbichlert csak négytized ponttal verte, nyílt maradt az összetett.

A Németországban és Ausztriában rendezett Négysánc a síugrás legfontosabb és legpatinásabb versenye, azon nyerni olimpiai arannyal ér fel, sőt több is annál. A győzelemről nem a napi forma dönt, nyolc napon át kell stabil teljesítményt nyújtani, nagy jelentőségük van a versenynapok előtti kvalifikációs ugrásoknak is, így 12 ugrást kellene tökéletesen végrehajtani.

A Négysáncversenynek speciális a lebonyolítása is, a kvalifikációból bejutó legjobb ötven versenyző az első sorozatban párokba osztva egymás ellen ugrik. Az itt gyengébb eredményt elérő síugró kiesik. A második körbe a 25 KO-győztes, illetve az öt legjobb eredményt elérő vesztes jut. Ott már csak a pontszámok döntenek. 

Oberstdorfban már a szombati kvalifikációban kiesett pár nagy név, a 29. Négysáncán induló Kaszai Noriaki és a szlovén Domen Prevc is itt búcsúzott. A KO-részben is elvérzett pár eredményes ugró, a korábbi Négysánc-győztes Severiun Freund is kiesett többek között. 

Az első sorozatban az idei világranglistát vezető Kobajasi ugrotta a legnagyobbat, 2,7 pontos előnyt gyűjtött a meglepően jól teljesítő Eisenbichler előtt. A harmadik helyen  norvég Andreas Stjernen volt, ő is váratlanul került ilyen jó pozícióba, a negyedik az egész szezonban kiegyensúlyozottan teljesítő Piotr Zyla volt, de ő már nyolcpontos hátránnyal. Az előző két Négysáncot nyerő Kamil Stoch ugrása csak a kilencedik helyre volt elég.

A második sorozatban a hátszél miatt nem jöttek a nagy ugrások, alig páran kerültek 130 méter fölé, a kvalifikációban nyerő Stefan Kraft viszont nagyot lépett előre, a második sorozatban a nyolcadik volt, végül harmadik lett.

A Krafu után következő hét ugró közül öten nem tudták megőrizni az előnyüket, de Eisenbichler elbírta a nyomást, 129 méterig repült. Ezzel Kobajasinak is feladta a leckét, a japán azonban nem hibázott. Telibe találta az előzőleg a győzelméhez becsült 126,5 métert, így a zsűri technikai és a hátszélért járó pontok miatt még izgulhatott. Végül az utóbbi miatt került előnybe, erősebb szélben ugrott, mint német ellenfele, ezért nagyobb kompenzációt kapott, így is csak négy tizeddel nyert.

A síugrók vasárnap Garmisch-Partenkirchenben selejteznek, hétfőn jön a következő verseny, aztán a két osztrák állomás, Innsbruck és Bischofshofen lesz soron. Január 6-án zárul a Négysánc.

Eredmények:
1. Kobajasi Rjoju (japán) 282,3 pont (138,5 m/126,5 m)
2. Markus Eisenbichler (német) 281,9 (133/129)
3. Stefan Kraft (osztrák) 280,5 (131/164,5)



Rovatok