Index Vakbarát Hírportál

Vert helyzetből hozta a japán zseni a síugrók Grand Slamjét

2019.01.06. 19:34

Sven Hannavald és Kamil Stoch után a japán Kobajasi Rjoju lett a harmadik olyan síugró, aki négy győzelemmel nyerte meg a 67. Négysáncversenyt. Kobajasi nagy nyomás alatt volt az utolsó fordulóban, Bischofshofenben a negyedik helyről jött fel az élre.

A 2018/19-es Négysánc utolsó állomásán nem ment minden a megszokott módon. A szombaton lehullott túl sok hó miatt egy napon kellett tartani Bischofshofenben a hivatalos edzést, a kvalifikációt és a versenyt is. Az első éles sorozaton is változtattak, nem párba állítva KO-rendszerben ugrottak a versenyzők, hanem a világkupa többi versenyén megszokott módon jöttek le egymás után a sáncról. A leggyengébbtől a legjobbig tartott a sor. 

Az első körben az innsbrucki versenyt elszúró Markus Eisenbichler érte el a legtöbb pontot, a két első állomáson is második német 140,2 pontot kapott. A három első versenyt behúzó Kobajasi kisebb meglepetésre csak a negyedik helyen állt, négypontos hátrányba került. Ugrása előtt volt egy kis zavar, az érkező zónán mért erős szembeszél miatt halasztania kellett a kísérletét. 

Kobajasi elé került még az osztrák Stefan Kraft és lengyel Dawid Kubacki is. A selejtezőben Michael Hayboeck 145 méterrel sáncrekordot állított fel, de az éles versenyre nem tudta átmenteni a technikáját.

A második sorozatban az első igazán nagy ugrást a német Karl Geiger mutatta be, 133,5 méterig jutott, és ezzel öt helyet előre is lépett, a kilencedikként zárt. Az első kör 11. helyezettje Stefan Leyhe is váratlanul erős ugrást mutatott be, 137 méterével még a favoritokat is nyomás alá helyezte. Az utána jövő hat ugró nem is tudott elé kerülni. Ekkor jött Kobajasi, aki a nem túl jó körülmények között is még nagyobbat, 137,5 métert ugrott és mellé erős technikai pontokat kapott, összesen 282,1 ponttal zárt.

Az utána jövő ugrók még a hozott előnnyel is számolhattak, de Kraft a Kobajasiéhoz hasonló szélviszonyok között is hat méterrel rövidebbet ugrott, Kubacki sem került a japánhoz közel, és az utolsóként ugró Eisenbichler is hibázott, a német még a dobogóra sem fért fel, igaz az összetett második helyét így is megőrizte.

Kobajasi hatalmas különbséggel, több mint hatvan ponttal nyerte az összetettet. Utoljára 1997/98-ben volt japán bajnoka a Négysáncnak, akkor Funaki Kazujosi győzött.

A Grand Slamet először a német Hannavald csinálta meg 2001/2002-ben, majd tavaly a lengyel Stoch is mind a négy sáncon nyerni tudott.

Eredmények:

  • 1. Kobajasi Rjoju (japán) 282,1 pont
  • 2. Dawid Kubacki (lengyel) 268,3 pont
  • 3. Stefan Kraft (osztrák) 267,5 pont

Összetett:

  • 1. Kobajasi Rjoju (japán) 1098,0 pont 
  • 2. Markus Eisenbichler (német) 1035,9  pont 
  • 3. Stephan Lehye (német) 1014,1 pont


Rovatok