Index Vakbarát Hírportál

Csak sós vizet kell innod, hogy átverd a doppingtesztet

2019.03.06. 11:24

Először adott interjút az a két osztrák sífutó, aki a seefeldi világbajnokságon egy doppingrazzia során letartóztattak. Max Hauke és Dominik Baldauf a Kronen Zeitungnak nyilatkozott. Egyikük orvosnak készül.

A két sífutót múlt kedden tartóztattak le, Haukét úgy, hogy a kezében éppen benne volt a tű, és egy tasak vért kapott vissza. A rendőri kihallgatás után elengedték őket, de az osztrák törvények alapján akár hároméves börtönbüntetést is kaphatnak.

A Kronen Zeitugnak azt mondták, két évvel ezelőtt kezdtek doppingolni. Egyik sporttársuk, Johannes Dürr győzte meg őket, hogy csak vérdoppinggal van esélyük nyerni. Dürrnek már volt tapasztalata, de 2014-ben, a szocsi olimpia idején ő is lebukott. A mostani ügyben is előkerült a neve, őt is kihallgatták a rendőrök.

Baldaufék azt mondták, hogy Dürr segített nekik kapcsolatba lépni a most szintén lebukott doppingdoktorral, a német Mark Schmidttel. Dürr egyébként ezt az állítást ügyvédje útján tagadja.

Baldauf azt mondta, őt egyszer ellenőrizték, de nem volt gondja, derült ki a Bild szemléjéből. „Csak elég egy üveg sós vizet inni a verseny után, az annyira felhígítja a vért, hogy az értékek normálisak lesznek.

Ahhoz, hogy egy normál vérdopping-ellenőrzésen lebukj, hülyének kell lenned."

Tettét mindkét sífutó megbánta, és mindenkitől bocsánatot kérnek. „Egy kis faluban élek, sokan csalódtak bennem, és úgy érzem, hogy sokan megvetnek most" – mondta Baldauf.

A két 26 éves sífutó a jövőjéről is nyilatkozott. „Tudom, hogy az én helyzetemben ez elég komikus, de orvosnak akarok tanulni" – mondta Baldauf. Hauke is elég meglepően nyilatkozott. Ő rendészeti iskolában akarja folytatni a tanulmányait. „Az az álmom, hogy detektív legyek, és nagy ügyeket oldjak meg."



Rovatok