Index Vakbarát Hírportál

Budapest 2022-ben műkorcsolya-vb-t is rendezne

2019.05.15. 21:46

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) megpályázta a 2022-es műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság rendezési jogát, írja az MTI.

A MOKSZ honlapjának szerdai beszámolója szerint az elnökség döntött, a magyar kormány pedig már határozatot is hozott a rendezéshez szükséges intézkedésekről.

„A műkorcsolya és a jégtánc a legnézettebb sportágak egyike, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség égisze alatt működő szakágak közül pedig a legnézettebb. Feltett szándékunk, hogy tovább népszerűsítsük a szakágat hazánkban, és nem titkolt célunk, hogy a mostanság egyre jobb eredményeket elérő fiatal tehetségeink számára lehetőséget biztosítsunk, hiszen akkor akár már közülük is jégre léphetnek néhányan a hazai közönség előtt" – mondta Schulek Csaba, a MOKSZ ügyvezető igazgatója.

Schulek szerint a vb helyszíne az a 22 ezer fős csarnok lehetne, amelyet a 2022-es férfi kézilabda-Európa-bajnokságra húznak fel a Népligetnél. Ezek után viszont jó kérdés, hogy mire való és elkészül-e a 2017-ban belengetett Nemzeti Korcsolyázó Központ

Magyarországon eddig egyszer, 1988-ban rendeztek jégtánc- és műkorcsolya-vb-t. Eb-t viszont többször is, legutóbb 2014-ben volt Budapest helyszín. 



Rovatok