Index Vakbarát Hírportál

Lehetetlenül közelre szállt a síugró-világbajnok a szélkáosz miatt

2019.11.24. 23:06

Az első egyéni síugró világkupaverseny meglepő eredményeket hozott. A lengyelországi Wislában a változékony szél eléggé kiszámíthatatlanná tette az ugrásokat. A versenyt a norvég Daniel-André Tande nyerte, akinek némi elégtételt is adott a győzelem.

Wislában pénteken csapatversennyel kezdődött a síugrószezon, majd szombaton jött az első egyéni verseny. Az idény eleje még az újítások és beállítások kipróbálásáról is szól, a lengyelek rejtegetett, új ugrócipővel, a norvégok új síruhával érkeztek.

Egy-egy világkupaversenyen a selejtező után ötvenen indulnak, az első ugrás után a harminc legjobb mehet a következő körbe. Wislában sem voltak igazán téli körülmények, és forgott is az erős szél. Főleg az első sorozatban így szerencsejátékká váltak az ugrások.

A 2019-es világbajnok Markus Eisenbichler járt a legrosszabbul, hátszelet kapott az ugrásánál, ami rendesen lenyomta, csak 73 méterig jutott (a legjobbak 50 méterrel is messzebb szálltak), és tök utolsó lett. 

Daniel-André Tandénak fájdalmasan ért véget az előző szezonja, vezetett az összetett világkupában, de megsérült, így nem is versenyezhetett. A visszatérése tökéletesre sikerült. Kiegyensúlyozott volt, mindkét ugrása elég jól sikerült, magas pontszámokat kapott. 

A második helyen elég nagy meglepetésre a szlovén Anze Lanisek végzett. Korábban egyéni számban még vk-dobogón sem állt, többségében 30-40. helyeket szerzett. A harmadik a lengyelek favoritja, Kamil Stoch lett. A negyedik hely pedig a tavalyi összetett vk-győztesé, Kobajasi Rjójué lett.

Eredmények:
1. Daniel-Andre Tande (norvég) 241,4 pont (1. ugrás 127 m/2. ugrás 129 m)
2. Anze Lanisek (szlovén) 225,6 (126/126)  
3. Kamil Stoch (lengyel) 224,2 (118/126,5)  

A vk állása 1 verseny után: 1. Tande (norvég) 100 pont, 2. Lanisek 80, 3. Stoch 60



Rovatok