Index Vakbarát Hírportál

Először furcsán néztek rám, hogy itt egy magyar síugró

2020.01.30. 05:00

Vörös Virág a hétvégén szerezte meg a magyar síugrósport első női világkupapontját, amikor a raznovi versenyen a 30. helyen végzett. A 20 éves ugrót korábban sérülések hátráltatták, de idén jól sikerült a felkészülése, és már nem néznek rá furcsán.

Magyar síugró utoljára 1984-ben szerzett világkupapontot, akkor Fischer Lászlónak sikerült ez a bravúr. Magyarország aztán jó időre el is tűnt a síugrás világtérképéről, a női vonalon Vörös Virág tette fel újra, már harmadik vk-szezonját tapossa.

Fejlődését egy súlyosabb térdsérülés és egy bokaszalag-szakadás hátráltatta korábban, emiatt a phjongcshangi olimpiát is ki kellett hagynia. 2019 nyarán már újra jó formában volt, megszerezte Magyarország első pontjait a nyári Grand Prix-sorozatban. Már ez az eredmény is előrevetítette, hogy télen is sikerülhet majd a pontszerzés.

A női világkupában a kvalifikációs sorozatban a legjobb negyven között kell végezni annak, aki az éles versenyben is akar szerepelni, az ottani két ugráshoz és a világkupaponthoz pedig a harmincban kell lenni. Az első állomáson, Lillehammerben még csak a 42. volt, de a következő versenyen, Klingenthalban már túllépett a selejtezőn, a 37. lett, és a japán Zaóban is összejött ez neki az egyik versenyen. A romániai Rasnovban (Barcarozsnyó) pedig a legjobb 30-ba is bejutott. Az első sorozatban a 26. volt, végül a 30. helyen végzett.

„Eleinte kicsit furcsán néztek rám, hogy itt van egy magyar síugró a mezőnyben, de aztán megszokták, és most már sokan gratuláltak is a pontszerzéshez, a németek edzője is odajött, és jól esett, hogy Fischer László is felhívott telefonon" – mondta az ugró.

„Ez volt a vágyam, hogy világkupapontot szerezzek, ha nyomás volt is rajtam, az csak motivált. Tervben volt már régóta a pontszerzés, de a formám nem volt korábban ennyire jó, most az egész szezonom jól sikerült, végre túllendültem a nehézségeken" – mondat Vörös Virág, aki Kőszegen kezdte síugró karrierjét, most is a helyi klub tagja. 

A térdszalag-szakadás után nehéz volt visszajönni, majdnem egy évet kihagytam, meglátszott az ugráshiány. A fizikai állapotom sem volt tökéletes, majd a bokasérülésem is akadályozott, utána tudtam nyugodtan készülni, úgy látszik sérülés nélkül működnek a dolgok

– mondta az ugró. 

Vörös 2017 óta Vasja Bajccal dolgozik együtt. A szlovén edző maga jelentkezett a kőszegi ugróknál, hogy tudna segíteni, ami mostanra beigazolódott. Az ugróként néhány futamon top 10-ben végző Bajc sok országban megfordult, volt a japán férfi válogatott edzője, dolgozott az USA-ban a női csapatnál, segítette az olimpiai bajnok és világbajnok Funaki Kazujosit is. Mivel Kőszegen csak egy 30 méteres, régi sánc van, ezért leginkább a szlovéniai Planincán tréningeznek. Előfordul, hogy csak egyetlen ugrása van Vörösnek, de olyan is, hogy egy edzésen hat-hétszer leugrik a sáncról, azt mondta, az ugrásszám attól is függ, hogy hány napjuk van edzőtáborozni.

„A síugrás erősen technikai sportág, a sáncasztalon való mozgás számít leginkább, hogy milyen időzítéssel és milyen irányban ugrunk el, de repülés közbeni légmunka és a talajfogás is számít, én még mindegyikben tudok fejlődni. A normál sáncon van több tapasztalatom, de a nagyot is szeretem, jó nagyot lehet ott repülni."

A síugróknál fontos faktor a testtömegindex, nem mindegy, hogy adott magassághoz hány kiló társul. „Méterekben mérhető előnyt ad a könnyebb testsúly, tavaly ősszel még 6-7 kilót kellett adnom, ebből már sokat lefaragtam, de még itt is tudok javulni."

A világkupa mellett még az alacsonyabb rangú FIS- és kontinentális kupákban is indul Vörös. Mindez elég sok utazással jár, ez is hozzátartozik a profi léthez. „Durva volt a hétfő, vasárnap éjfélkor indultunk Rasnovból, aztán megálltunk Pesten a szövetségnél, délután pedig már Szlovéniában voltunk. Ehhez is rutin kell, muszáj lesz belerázódni." 

Vörös egyedül alkotja a női válogatottat, olykor más kisebb nemzetekhez csapódik, de nincsenek olyan lehetőségei, mint az erős nemzeteknek, például a norvégoknak vagy az osztrákoknak.

Ezek a válogatottak jóval nagyobb anyagi támogatással rendelkeznek, nincs olyan szintű felszerelésem, mint nekik, de az utóbbi időben azért mi is tudtunk fejleszteni

– mondta Vörös, aki a magyar és a nemzetközi szövetség támogatásával versenyez, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságól kapott ösztöndíjából is gazdálkodik.

A síugrószezon március közepéig tart, addig elég sűrű programja van Vörösnek. Osztrák és szlovén versenyeken indul, de egy skandináv és oroszországi túra is vár még rá, a célja pedig az, hogy még több világkupapontot szerezzen.



Rovatok