Index Vakbarát Hírportál

Liu Shaolin Sándor: Sokáig nem találtam önmagam

BP-5495

Október 21-én indul a rövidpályás gyorskorcsolya-világkupa, amelynek komoly tétje van, ugyanis csak ezen az úton lehet kijutni a 2022-es pekingi téli olimpiára. A négy állomásból álló sorozatból minden versenyzőnek a legjobb három eredményét számítják be, így alakul majd ki a téli játékok mezőnye. A magyar válogatott számára természetesen a maximális kvótaszerzés a cél, ráadásul a harmadik fordulót hazai pályán, Debrecenben rendezik november 18. és 21. között.

2018-ban az 5000 méteres férfi váltó történelmi sikert ért el azzal, hogy megszerezte Magyarország első aranyérmét a téli játékokon. Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang számára még különlegesebb lesz ez az olimpia, hiszen tulajdonképpen hazai pályán versenyezhetnek, ahol nem más a céljuk, mint hogy minél több éremmel bővítsék a kollekciót. Az olimpiai bajnok testvérek mellett Jászapáti Petra is mesélt az Indexnek az elmúlt időszak nehézségeiről, a jövőbeli kihívásokról, olimpiai célokról és arról, mennyire örülnek annak, hogy végre versenyezhetnek.

Liu Shaolin Sándor: Sokáig nem találtam önmagamat

(Borítókép: Liu Shaolin Sándor. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)



Rovatok