Trunk Tamás novemberben a finnországi Leviben indította a versenyszezont, és szlalomban 36 világranglistapontot gyűjtött, majd rögtön ezután versenyt nyert a finnországi Suomuban. Ezzel az eredményével szlalom kategóriában a magyar felnőtt férfi versenyzők közül a legelőkelőbb világranglistahelyre ugrott, és azóta többször is megjavította legjobb egyéni eredményeit. Sikersorozata az ausztriai Pass Thurn U21-es nemzetközi versenyen folytatódott, ahol első helyezett lett, februárban a Koreai Köztársaságban két elsőséget szerzett, míg most szombaton a szlovéniai Rogla NJC versenyen szintén dobogóra állhatott, amivel tovább javította pontjait.

Az élsport mellett író, 2020 nyarán jelent meg második könyve a Z generáció és a vállalatok legfontosabb kapcsolódási pontjairól, amely témában nemzetközi cégeknek tart előadásokat. A fiatalabb generáció tagjai azonban elsősorban a sneakerek világából vagy a YouTube-ról ismerhetik, mivel nagyon fiatal kora óta vlogger, valamint a hazai divat- és sneakerkultúra egyik ismert alakja.

Trunk Tamás az Indexnek adott interjújában többek között elmeséli:

• hogyan ismerkedett meg a síeléssel,
• melyek voltak sportolói karrierjének legfontosabb mérföldkövei,
• mikor kezdett el foglalkozni a gumitalpú cipők, azaz sneakerek világával,
• hogyan fér bele ennyi feladat, teendő egy napjába,
• és milyen céljai vannak a közel- és hosszú távú jövőben a sísporttal.

Hogyan ismerkedett meg a síeléssel? Honnan indult a története?

Abszolút nem otthonról hoztam a síelést, közel sem egy síelő családban nőttem fel. Persze hobbiszinten jártunk síelni a családdal, de versenyszerűen előttem senki sem foglalkozott a sportággal. Engem viszont rögtön beszippantott a síelés világa, már 3-4 éves koromtól kezdve műanyagon tanultam itthon, majd elég rövid idő alatt versenyszintű dolog lett számomra a sport. 

A sívilág egyébként egy viszonylag zárt közeg, de nagyon hamar tudatosult bennem, hogy komolyabban szeretnék foglalkozni ezzel. Természetesen ilyen fiatalon a tanulmányaim is fontos szerepet játszottak, az általános első négy évét itthon, egy klasszikus állami általános iskolában végeztem, ahol köszönhetően a zseniális, részben német anyanyelvű tanároknak, úgy megtanultam németül, hogy túlzás nélkül közel anyanyelvi szinten voltam, mikor végeztem.

A további két évet még Magyarországon töltöttem egy speciális német nyelvű iskolában – a Deutsche Schule Budapest német ágán –, ami után következett az első nagyobb váltás. Egyre komolyabb versenyeken indultam, miközben több éve már Ausztriában, osztrák edzővel készültem, de akkor még ingáztam Magyarországról. Aztán jött a lehetőség tizenkét évesen, hogy kint folytassam a tanulmányaimat. Először a sít fókuszba helyező vidéki általános iskolában, majd egy osztrák, sportos beállítottságú suliban tanultam, ahol az élsport mellett gazdasági és politikai tematikájú óráim voltak.

Az osztrák fiatalok síelésen és biciklizésen nőttek fel, emlékszem, az első edzéseken leborultam a számukra már fiatalkorban is megszokott klipszes bicikliről. Mindent megtettem, hogy hamar felzárkózzam a hiányzó alapokban.

Amit még kiemelnék mint különbséget: a versenyszellem teljesen más formában volt és van meg bennem. Hiányzik belőlem az a szellem, hogy a másikat teljes mértékben lenyomjam, és győzedelmeskedjek felette. Inkább alkotásként tekintek a síelésre, az egész dolog értékteremtési oldalról mozgat meg.

Ebben az időben kezdett el foglalkozni a gumitalpú cipők, más néven sneakerek világával, amelynek egyik ismert alakja lett végül a magyar piacon. Hogyan jött az életébe az élsport mellett ez az érdeklődési kör?

Ha lehet ilyet mondani, én intellektuálisan, feltűnően írásban, beszédben ügyesebb, okosabb voltam a társaimnál, így nem kizárólag a sport foglalkoztatott. Az utcai sportcipők iránti szeretetem abszolút a német nyelvhez köthető, amikor kimentem Ausztriába, ott már elég komoly kultúrája volt a sneakereknek, miközben Magyarországon még közel sem voltak annyira ismertek. Beszippantott ez a világ, rengeteg német nyelvű videót néztem a cipőkről, azok kultúrájáról és a mögöttük álló történetekről.

Az olvasás is egy olyan dolog, amit otthonról hozok, mindig is nagyon fontosnak tartottam, így szabadidőmben szinte mindig olyan könyveket olvastam, amelyek a sneakerekről szóltak. Hatalmas lexikális tudásra tettem szert, egy idő után már fejből tudtam szinte az összes cipő megjelenési dátumát és a modellek mögött megbújó történeteket.

Az olvasás mellett írással is elkezdett foglalkozni, sőt tizennégy évesen megjelent első könyve, amely a Márkák. Sneakerek. Z Generáció. címet kapta.

Már akkoriban is nagyon foglalkoztattak a márkák, az útjuk, a társadalomban betöltött szerepük. Így a Jordan márka története is, ahogy kikerültek az utcára a sportcipők, nagyon megfogott a téma. Nagymamám nyelvész, az olvasás szeretetét elsősorban tőle örököltem, de egyébként is szerettem a történeteket, azok elmesélését, így ez volt az első lépés a könyvírás felé vezető úton. Az első könyvem megírását úgy kiviteleztem, hogy általában az edzések után 4-5 órát írtam egy nap, de ez inkább egy nyári projekt volt, mivel akkor nem volt síszezon, így versenyeken sem szerepeltem.

Tizenhárom-tizennégy évesen Oxfordba járt nyári tanfolyamokra, ami egy hasonló korú magyar fiatal számára nem hétköznapi. Honnan jött az ötlet?

Online találtam a lehetőséget, amelyet azóta is életem egyik legjobb döntésének tartok. A világ minden pontjáról jöttek Oxfordba tehetséges fiatalok, rengeteg új embert ismertem meg, barátokra tettem szert, hatalmas élmény volt számomra. Abszolút tudtam azonosulni az ottani felfogással, mivel közel sem olyan dolgokat tanultunk, amilyeneket a mi korunkban tanítanak. De pontosan ez jellemzi az utamat is: attól még, hogy valami elő van írva, és úgy megszokott, nem kell hozzá és a paradigmákhoz ragaszkodni.

Szeretek tisztelve a hagyományt, de merni gondolkodva, „out of the box” ránézni a dolgokra.

Közel sem átlagos élsportolói karrier az öné. Hogyan viszonyul ehhez a sívilág?

Igazából ennek a vonalnak köszönhetően lett rendkívül sok barátom a nemzetközi sívilágban. Nemzetközileg elismert, a világ élmezőnyébe tartozó síelőkkel baráti a kapcsolatom, nagyon tetszik nekik, hogy ilyen fiatalon mással is foglalkozom a sporton kívül. Szeretem megismerni a versenytársaim történeteit is, a találkozásokat, közös kapcsolódási pontokat, mert hihetetlen emberi, sportolói utak vannak a nemzetközi sportvilágban. A sok különböző „miért” az, ami az utak mozgatórugója.

Nekem immár főállásom a síelés, extrém módon folytatok sportolói életmódot. Több mint kétszáz napot vagyok havon, szigorú napirendem van, nem ittam még soha alkoholt, és nem voltam még szórakozóhelyeken sem. 

Szerintem ha egy ember sikeres és boldog akar lenni, akkor meg kell tartania azt a fajta táncot az életben, amellyel több világba egyszerre tekintünk bele. Több helyről merítünk inspirációt, impulzusokat, mert ez visz minket előre.

Ezt a síelésben is igyekszem kivitelezni, éppen ezért foglalkozom az élsport mellett más dolgokkal is, a profilom sokkal többrétűbb, mint egy átlagos sportolóé. Mindig a legmagasabb szinten gondolkozom, néha már az edzőim szólnak rám, hogy túl sokat edzek, de ha valamibe belekezdek, azt kizárólag maximális koncentráció mellett végzem. Ezek a dolgok visznek előre az életben, a sportban, hogy inspirációkat gyűjthetek, és közben aktívan tevékenykedhetem más területeken is.

Milyen a kapcsolata a hazai sítársadalommal?

Engedd meg, hogy a kérdésfeltevéshez hozzátegyek, mert a társadalom szót használtad a sporttal összefüggésben. Nemrég egy márka guideline-jainak fejlesztése közben a szavakat elemeztük, hogy vajon a „sneakerkultúra” vagy a „sneakerközösség” – utalok most a „társadalom” megfogalmazásodra – szó a megfelelő a sneakereket szeretők „tömegének” perspektivikus meghatározására. Az adott guideline-ba egyértelműen a „kultúra” szó került be, azzal az érveléssel, hogy egy „közösség” zárt, egy „kultúra” pedig nyitott. Egy kultúrába mindenki beviheti a saját felfogását, inkluzív.

Nézzük az NBA-t mint „inkluzív” sportot, ami nagyon sikeres az itthoni Z generáció körein belül is. Bizonyára nagyon sok kosárlabdapályát építenek, hogy az utánpótlás gyakorolhasson. De az új generáció az e-sporton, a Jordaneken, a történeteken, az NBA-játékosok komoly társadalmi felszólalásain és a legnagyobb sztárok sajátcipő-„kollabjain” keresztül jut közel a sporthoz.

Én szívesebben használom a nyitottságra jellemző kultúra szót sportolóként és márkatanácsadóként is ebben az összefüggésben, hisz ez mutat a gyarapodás felé, ad belépési pontokat a sport világába.

Itthon az alpesi síben egyéni felkészülési terv keretében készülnek a legjobbak, és mindenki más edzői formációban, úton dolgozik azon, hogy a magyarországi síkultúra tovább gyarapodjon.

Imádom ezt a sportot, és a könyvemben szereplő Lucas Pinheiro Braathennel, a világ egyik legjobb síelőjével való beszélgetést is azért élveztem, mert ösztönösen így gondolkozik a sísportról. Írnak nekem magyar síelő fiatalok, ami nagyon jó érzés. Akad közöttük olyan utánpótláskorú, akivel és a családjával nyáron el is megyek pár napra, egyszerűen továbbadni a tapasztalatom.

Az elmondottak alapján kimondottan sűrű lehet a napi programja, jut ideje egyáltalán a kikapcsolódásra?

Van egy nagyon kedves kanadai barátnőm, aki szintén síelő – 15 FIS-ponttal 32. a világranglistán –, támogat a sportban és az előrehaladásban, ami hatalmas segítség számomra. Amint vége a versenyszezonnak, velem lesz Európában. Klasszikus értelemben is szoktam azért pihenni, a regenerációt fontosnak tartom.

De ami igazán feltölt, az az alkotás folyamata. Lehet ez egy előadás vagy a sípályán nyújtott teljesítményem, ahogy egymás után veszem be a kanyarokat, ez éltet és visz előre igazán. Bár elsősorban élsportoló vagyok, a megbeszélések, hívások vagy az írás így együtt biztosítják számomra a feltöltődést és a kikapcsolódást.

A síelés szezonális sport, hogyan képzeljük el a felkészülését nyáron, mikor nincsenek versenyek?

Akkor leginkább a kondicionális állapotra fektetem a hangsúlyt, és nyáron is havon vagyunk. A síelés összetett sportág, nehezen szimulálható, a valós eredménye a felkészülésnek csak a pályán derül ki. Idén van egy olasz versenycsapatom, amely hozzám hasonló síelőket készít fel a szezonra. Velük csináltam az alapozó felkészülést, közben sokszor működtem együtt a finn válogatottal, és van egy állandó kísérőedzőm, aki mindenhová velem tart. 

A most zajló szezonban egyik sikeres versenyeredményét halmozza a másikra. Emellett szervezi ugye az előadásait, tanácsadói munkakört tölt be, valamint tartalmakat készít a YouTube-ra. Nem kell már ehhez egy egész stáb?

Nincs semmilyen stábom, mindent saját kézben tartok. Ezek természetesen rendkívül időigényes folyamatok, a szüleimnek nagyon hálás vagyok a segítségért, mert logisztikai és adminisztrációs téren rengeteg terhet vesznek le a vállamról. Tőlük igazi értékeket kaptam az életre vonatkozóan, és bármit csináltam, bármibe kezdtem, megbíztak, hittek bennem, és támogattak. Nem szabad megfeledkeznem a szponzoraimról sem, akiknek ugyanúgy sokat köszönhetek.

Eredményei alapján jelenleg hazánk első számú alpesi sízője szlalom kategóriában. Érez emiatt nagyobb nyomást a sípályán?

Itthon egy kiváló sportpszichológussal dolgozom, aminek rengeteg kedvező hatását élvezem. És ott van még a sportoláson kívül több másik terület, amivel foglalkozom, és épít, egyébként is a síelés maga egy flow. Felszabadít. Sokszor persze így sem könnyű, de hiszek abban, hogy ha alkotói fejjel fogja fel az ember a dolgokat, és nem az eredményeivel foglalkozik elsősorban, akkor a nyomás is csökken rajta. 

Mik a következő céljai az élsportban?

Fontosnak tartom, hogy a sikereket az ember értékelje és mondja ki, adjon hangot nekik. U16-ban például olyan kiemelkedő eredményeket értem el, amilyenekre eddig egy szezonban, minden verseny eredményeit összevonva nem volt példa a serdülőfiú-mezőnyben.

Korosztályos versenyeken Kanadában a Whistleren, Szlovéniában, Andorrában, Szlovákiában vagy Horvátországban is dobogós és első helyezéseket értem el, aztán a tavalyi EYOF-on sikerült a legjobb tízben végeznem, ami egy rendkívül erős és népes szlalommezőnyben fantasztikus eredmény volt.

Az idei szezon szerencsére még ennél is jobban halad, sikerült javítanom a világranglista-helyezésemen. Emellett viszont azt is fontosnak tartom, hogy az ember ugyanilyen intenzíven foglalkozzon a gyengeségeivel is, sőt akár építsen rájuk. Továbbra is fejleszteni szeretném magam, az egyik legnagyobb célom, hogy bekerüljek a világkupa mezőnyébe. Hogyha ez összejön, attól egy olyan löketet kapnék, melyből csak idő kérdése, hogy mi sül ki.

A hosszú távú célokkal igyekszem óvatosan bánni, nem akarok szürreális, túl nagy dolgokat kitűzni magam elé, mindig csak arra koncentrálok, amit tudom, hogy elérhetek.

 (Borítókép: Trunk Tamás. Fotó: Kaszás Tamás / Index)