Index Vakbarát Hírportál

Elnyerték a világ szívét a történelmet író nigériai curlingesek, akik életükben csak kétszer láttak jeget

2024.02.12. 07:38
„Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel” – mondta Ethelbert Talbot anglikán érsek az 1908-as londoni ötkarikás játékok előtt. A sportélet egyik legnemesebb gondolata a IV. téli ifjúsági olimpiai játékokon újra előtérbe került a nigériai curlingcsapat jóvoltából. Az afrikai fiatalok minden meccsükön mosolyogva képviselték az országukat, az sem szegte kedvüket, hogy közben mindenkitől nagyon kikaptak – a nézők viszont egyszerűen imádták őket a belőlük áradó gyermeki öröm miatt.

Ez a különleges csapat történelmet írt, korábban ugyanis egyetlen afrikai sem szerzett kvótát curlingben a téli ifjúsági olimpiák történetében. A fekete kontinensen uralkodó időjárási viszonyokra tekintettel ez nem meglepetés, az új generáció néhány tagja viszont a fejébe vette, hogy ezen változtat.

A fiatalok dolgát nehezítette, illetve továbbra is nehezíti, hogy Nigériában nem állnak rendelkezésre számukra megfelelő sportlétesítmények – vagyis jégcsarnokok –, ahol fel tudnának készülni a versenyekre. A megfelelő politikai hátszél is hiányzik, a döntéshozók inkább azokra a sportágakra költenének pénzt, amiben az afrikai országok hagyományosan erősek. Ők inkább a nyári ötkarikás játékokra fektetnék a hangsúlyt, ahol az övéiknek több esély nyílik az éremszerzésre, a jó szereplésre, de legalább érdemben versenyre kelni a világ legjobbjaival. Ebből aztán nem is csinálnak titkot.

Az államtól semmilyen formában nem számíthatnak támogatásra

A nigériai tinédzserek 2022 decemberében szereztek kvótát Nigériának a finnországi Lohjában megrendezett junior B-világbajnokságon. Saját bevallásuk szerint életükben akkor láttak először igazi jeget. Másodszor pedig 2024-ben, Dél-Koreában, a Kangvon tartományban megrendezett ifjúsági olimpián... Sok alkalmuk nem nyílt összebarátkozni a felülettel...

A Goodnews Charles, Fatiu Danmola, Oluwanimifise Wale-Adeogen és Nkoyo Oku alkotta csapat a nigériai Lagosban jég hiányában egy speciálisan erre a célra kialakított mesterséges felületen edz. Az átállás a jégre nehéz volt számukra, de egy pillanatig sem panaszkodtak emiatt.

„2018-ban kezdtük el az edzéseket, de a mai napig senki sem támogat minket pénzzel. Nigériában a természetes jégkörnyezet nem létező fogalom, szóval beérjük a padlócurlinggel. A nigériai kormány sajnálatunkra nem támogatja az ambícióinkat” – nyilatkozta Imonite Kennedy edző a BBC-nek.

A sportfejlesztésért felelős minisztérium magas rangú tisztviselője, Ismaila Abubakar leszögezte, nem is áll szándékukban támogatni a fiatalok további pályafutását.

„A curling nem számít fontos sportágnak Nigériában. Nincs meg a szükséges pénz az infrastruktúra fejlesztéséhez” – mondta Abubakar. Amikor arról kérdezték, hogy a csapat a történelmi kvalifikáció ellenére is nehezen tudott kijutni a téli ifjúsági olimpiára, a következőt válaszolta:

Nem számít. Nincs pénzünk erre, szóval nem tudunk mit kezdeni ezzel.

Végül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sietett a fiatalok segítségére, a szövetség három férfi és három női sportoló utazását finanszírozta. A két tartalékjátékosnak viszont már nem a NOB vette meg a repülőjegyeket. Sokáig az edzőknek és kísérőknek sem tudták megvenni a repülőjegyeket, ami az egész utazást veszélyeztette.

A nigériai csapat ezért adománygyűjtő kampányt indított, hogy megpróbáljon 68 ezer eurót (26,3 millió forintot) összegyűjteni, de nem jártak sikerrel.

Nagy áldozatot hoztak a szülők

Az utazáshoz szükséges pénzt végül a csapattagok szülei és Daniel Damola Oyedepo, a nigériai curlingszövetség (NCF) elnöke dobták össze. A büszke szülők hozzányúltak a megtakarításaikhoz, hogy a gyermekeik ott lehessenek Dél-Koreában.

„A szüleink és az edzőink keményen dolgoztak azért, hogy Nigériát képviselhessük az olimpián” – mondta a csapat 15 éves tagja, Oluwanimifise Wale-Adeogun. Ő azután kezdett el curlingezni, hogy édesanyjától hallott a sportágról. A tévében nézte, mit csinálnak a curlingesek a jégen.

Hiába jöttek a vereségek, a mosoly megmaradt az arcokon

Az afrikai ország válogatottját aztán nagyon megszerették Kangvonban. A csupamosoly fiatalok mind a hét meccsükön kikaptak, ráadásul kivétel nélkül nagy különbséggel maradtak alul – összesítésben 6–133 lett a mutatójuk –, de ők egy pillanatra sem veszítették el a jókedvüket.

„Az a lényeg, hogy élvezzük a játékot. Nagyon jó érzés volt azt látni, hogy az emberek szerte a világon tapsolnak és szurkolnak Nigériának. Szeretnénk inspirálni a fiatal generációkat, hogy kezdjenek el még többen curlingezni odahaza. Most láthatja mindenki, hogy semmi sem lehetetlen. Mi nem tudunk jégen edzeni, és nem sikerült támogatókat találnunk, mégis eljutottunk idáig” – mondta Fatiu Danmola az Olympics.com-nak.

A nigériai csapat sztorija nagyon hasonlít a jamaicai bobosok történetére, az ő szereplésük ihlette 1993-ban a Jég veled! című filmet. Az 1988-as calgaryi téli olimpiára kölcsönkért korcsolyákkal, külföldi edzőre nagy nehezen összekuporgatott pénzből jutott ki a Devon Harris, Dudley Stokes, Michael White és Chris Stokes összetételű négyes.

És akkor még nem ejtettünk szót két másik legendás sztoriról, ezekről alább olvashat bővebben:



Rovatok