Index Vakbarát Hírportál

Fucsovics: Karrierem legnagyobb győzelme a mai

2018. október 24., szerda 20:35

A 2,2 millió euró (694 millió forint) összdíjazású bécsi keménypályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében Fucsovics az első szett elveszítése után legyőzte Fabio Fogninit, akit a hetedik helyen emeltek ki.

Ezzel nemcsak visszavágott az olasznak, hanem életben tartotta a reményét, hogy a hét végére olyan előkelő helyen jegyezzék a rangsorban, mint még soha.  

"Karrierem eddigi legnagyobb győzelmének tartom Fognini mai legyőzését. Meg kellett szoknom a kisebb pályát, a timingot, de azt tudtam, hogy jól ütöm a labdát. Szerintem már az első szettben is jobban teniszeztem, mint ő, de 4:2-nél elsült a keze és ott minden bejött neki, tudott fordítani"

- értékelt a játékos Facebook-oldalán.

Kiemelte, szerencsére higgadt, nyugodt tudott maradni, mert gyakorlatilag végig hitt a győzelemben.

"A második szettben okosabban szerváltam, nyesett, vágott, pörgetett, adogatásokat ütöttem testre és variáltam. Sokat segített a pekingi meccs tapasztalata, tudtam, hogy Fognini képes elveszíteni a fejét és sokat hisztizni. Most ezt jól ki tudtam zárni. A második szett közepétől egyértelműen irányítottam. Egyetértek az edzőmmel, Sávolt Attilával aki azt mondta a meccs után, hogy ez a fej diadala volt."

Fucsovicsnak azért nem volt kicsi a tét, mert a baseli tornán indult egy éve, ott pedig a nyolcig menetelt, és azokat a pontokat kellett most megvédenie Ausztriában.

Fucsovics ellenfele a pénteki negyeddöntőben a bolgár Grigor Dimitrov, a kazah Mihail Kukiskin, vagy az orosz Andrej Rubljov lesz. Utóbbi a Davis Kupában tavaly szeptemberben legyőzött.

Ha pénteken is nyer Fucsovics, mindenképpen a negyvenen belülre kerül a világranglistán, vagyis most először töri át ezt a határt.

Eredmény (nyolcaddöntő)Fucsovics Márton-Fabio Fognini (olasz, 7.) 4:6, 6:3, 6:2

Rovatok