Index Vakbarát Hírportál

Forrong a sportvilág a magyar teniszező viselkedése miatt

2023. július 19., szerda 12:20

Tóth Amarissa nyolcaddöntőbe jutott a Budapesten zajló, 250 ezer dollár (86 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán, miután a verseny második kiemeltje, Csang Suaj az első szettben visszalépett a mérkőzéstől, nem mindennapi okok miatt…

A problémák 5:5-nél, 15:15-ös állásnál kezdődtek, amikor a székbíró a vonalbíróra hallgatva Tóthnak ítélt meg egy pontot – az alábbi felvétel alapján egyértelműen tévesen –, amelyet követően a kínai versenyző hiába reklamált hosszú másodpercekig.

A mérkőzés folytatódott, ám később, még ugyanabban a játékban, 30:30-nál ismét megállt a játék, amikor Tóth a lábával elsöpörte a korábban vitatott pontot érő labdanyomot.

A kínai játékos értetlenkedve vonta kérdőre magyar riválisát, hogy miért tette ezt, aki erre annyit válaszolt: 

„Mert gondot okozol!”

Suaj ezután ismét reklamálni kezdett, amire a közönség tagja közül többen kifütyülték, valaki oda is szólt neki, melyet követően a torna második kiemeltje bejelentette, nem folytatja a mérkőzést, visszalép a találkozótól. Végül Tóth ezt meghallva látványos ünneplésbe kezdett a továbbjutása miatt, a világ vezető sportoldalai a tenisz újabb mélypontjának nevezték a „teljesítményét”.

Tóth Amarissa a legjobb 16 között az ukrán Katerina Baindl ellen játszik majd a negyeddöntőért.

Rovatok