SIKLÓS ERIK
Bemutató vagy valódi verseny? Egyáltalán van-e helye a versenynaptárban a Davis-kupa és a United Cup mellett a Laver-kupának? Roger Federer megérti a játékosokat, hogy programegyeztetés miatt nem vállalták az indulást a 6. Laver-kupán, de valószínűleg ő sem örült, hogy a top tízből csak hárman mentek el Vancouverbe.
Roger Federer és menedzsere, Tony Godsick 2017-ben szervezte meg először a Laver-kupa csapatversenyt, ahol Európa legjobb teniszezői mérkőznek az Európán kívüli világ sztárjaival. A három napos csúcstalálkozót hasonlíthatjuk az NBA All Star-gálához, vagy a golfból ismert Ryder Cuphoz. Van kettő nem jelentéktelen különbség: a Laver-kupa mint esemény sokkal fiatalabb, és a teniszben annak a versenynek van valódi tétje, rangja, amelyiken világranglistapontokat lehet gyűjteni – a presztízs valamiért kevés.
Ha valaki olyan eseményt talál ki, szervez a teniszben, amivel hagyományt szeretne teremteni, és évtizedekben gondolkodik, annak elég szűkek a lehetőségei, mert a versenynaptár így is túlzsúfolt, és a jelenlegi jogtulajdonosok, főszereplők senkit nem akarnak beengedni a piacra – nem kell a konkurencia, védik a saját érdekeiket. Ezt az áttörhetetlennek gondolt falat csak rengeteg pénzzel lehet megbontani, vagy ha Roger Federer a kezdeményező, és egy másik legenda, Rod Laver a névadó. Azért ez egy elég erős duó, velük szívesen szövetkezik bárki, őket boldogan támogatja mindenki. Ettől persze még rengeteg kérdésre kell megtalálni a megfelelő választ, mert a két névre megnyílnak az ajtók, de a terméknek minden szinten (helyi közönség, szponzorok, tévék) eladhatónak, fenntarthatónak kell lennie. Sőt, a teljes elismertséghez, sikerhez az ATP támogatása, zöld jelzése is szükséges.
Azzal is tisztában volt Federer és Godsick, hogy amíg a svájci játszik, addig garantált a siker. A feladat egyértelmű volt: addig kell megalapozni a Laver-kupa sikerét, valódi márkát építeni, amíg Federer aktív szereplője az ATP Tournak. Jól is indult minden, Prágában, Chicagóban és Genfben működött a show, és a nézők sportélményt is kaptak. A Covid aztán a Laver-kupának is betett, de egy év szünet után Bostonban újra hódított, bár először fordult elő, hogy Federer nem játszott, és Rafael Nadal, valamint Novak Djokovics is hiányzott az európai hatosból. Az „Európa” a „Világ” ellen összecsapás ekkor azt is elbírta, hogy az utolsó három mérkőzést le sem játszották, mert kilenc meccs után Európa már 14:1-re vezetett.
A Laver-kupa az első pillanattól kezdve megkapta a bemutató, nem valódi verseny minősítést.
Roger Federer és a teniszben megkerülhetetlen menedzser, Tony Godsick pontosan tudta, hogy működik a sportáguk. Profin, zseniálisan állították maguk, az ügy, a Laver-kupa mellé a sportág néhány meghatározó, befolyással bíró szereplőjét. Hivatalosan az Európa-válogatott vs. világválogatott csapatverseny a TEAM8 (Federer és Godsick közös menedzsment cége), a Tennis Australia, a USTA és Jorge Paulo Lemann (brazil üzletember, egykori teniszező) együttműködésével valósul meg.
A versenyforma és a pontszámítás elég egyszerű. Mindennap játszanak három egyéni és egy páros találkozót; pénteken minden győzelem egy pontot ér, szombaton kettőt, vasárnap hármat, tehát maximum 24 pont szerezhető, de ha egy csapat eléri a 13-at, akkor vége az előadásnak; a mérkőzések két nyert játszmára mennek, de a harmadik valójában egy tízpontos tiebreak; mind a hat játékosnak legalább egyszer pályára kell lépnie egyéniben az első két nap egyikén, a sorrendről a kapitányok (Björn Borg és John McEnroe) döntenek.
Úgy találták ki tehát a matekot, hogy a vasárnapi első mérkőzésnek (páros) mindenképp legyen tétje, akkor is, ha pénteken és szombaton mind a nyolc meccset az egyik csapat nyerte.
Elképzelhető, hogy anyagilag jobban járt volna Federer rövid távon, ha a Laver-kupa helyett klasszikus bemutatókat játszik, mint egyébként szerepelt az is mindig az éves programjában. A menedzserével összhangban tudatosan készültek a jövőre, amikor a bázeli már nem aktív, de van egy saját eseménye, versenye, amit akár ötven év múlva is hozzá kötnek, vele azonosítanak. Röviden: próbáltak, próbálnak – mert a folyamat még tart – valami igazán maradandót alkotni a teniszben. Dwight Davis sem gondolta 1899-ben, amikor három másik társával a Harvard Egyetem teniszcsapatából megálmodták az első hivatalos találkozót az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között, hogy 124 évvel később ez lesz a sportvilág legjelentősebb, évente ismétlődő csapat-világbajnoksága, ismertebb nevén a Davis-kupa.
De térjünk vissza a kihívásokhoz! Roger Federer tavaly az 5. Laver-kupán, Londonban hivatalosan is visszavonult. Márkaépítés és marketing szempontjából tökéletes, mondhatni, zseniális húzás volt. A bostoni, haloványabb parádé után az O2 arénában megint káprázat, nézőcsúcs, de az sejthető volt, hogy 2023-ban, Vancouverben nehéz lesz hozni a londoni szintet. Bevallom, titkon arra számítottam, hogy Federer legalább párosban pályára lép Kanadában, és az teszi majd különlegessé az idei Laver Cupot. Valószínűleg a térde ahhoz nem elég erős. Jim Courierrel ütögetett egyet a helyszínen, tartott egy bemutatóedzést 12 szerencsés kanadai fiatalnak, és reprezentált, közösségi életet élt.
Minden rendben manapság a tenisszel. Nagyszerű pillanatoknak lehetünk tanúi a férfiaknál. Novak újraírja a tenisz történetét, Alcaraz megnyeri Wimbledont, Medvegyev fantasztikusan játszott New Yorkban. Érkeznek a fiatalok. Egy új generáció, Rune, Sinner, Alcaraz, akik ellen sajnos nem játszottam. A tenisz jövője ragyogóan fest, és ami igazán jó, hogy őszintén élvezem nézni a mérkőzéseket, követni az eredményeket
– mondta Federer a múlt héten, gyakorlatilag azt üzenve, hogy nem hiányzik neki a korábbi élete, az emelkedett adrenalinszint, a versengés, a győzelmek. Mondjuk, a sok utazás, a pezsgés megmaradt, de az új szerepben is tökéletesen érzi magát.
Nincs itt semmi gond. Vancouverben 72 251 néző ment ki három nap alatt a Rogers Arénába; 48 kamerával közvetítették az egészet, és a világ 217 országába jutott el az adás gyakorlatilag a ma ismert összes médiaplatformon. Azért valami mégsem működött tökéletesen, mert a leggyakoribb téma úgy szólt, hogy a Laver Cup akkor most egy bemutató vagy éles verseny. Félix Auger-Aliassime és Gael Monfils szópárbajba is keveredett a meccsük alatt, mert a fiatal kanadai véresen komolyra vette a párbajukat, míg a 37 éves francia hozta a laza, közönséget szórakoztató formáját. Később kicsit magyarázkodnia is kellett, mondván, attól, hogy könnyedre vette a figurát, ő még nyerni akart.
Az ATP Tour 1990-es indulása óta nem volt arra példa, hogy egy új esemény (ami nem egyéni) hivatalosan része legyen az ATP-versenynaptárnak. Godsicknak sikerült ezt is elérnie, sőt az eredmények beszámítanak a hivatalos egymás elleni összesítésbe – már csak a ranglistapont hiányzik.
Az idei Laver-kupa legnagyobb problémája az volt, hogy miközben a ranglistán, a top tízben kilenc európai szerepel, közülük csak Casper Ruud és Andrej Rubljov játszott Kanadában. Ez óriási blama, egy NBA All Star-Gálán elképzelhetetlen hasonló.
Ha megnézzük a versenynaptárt, akkor könnyen megérthetjük, miért lett tartalékos, szerény, nehezen eladható az európai csapat. A Laver-kupa előtti napokban Európa négy városában játszott a többség a Davis-kupában, úgy, hogy egy 4-6 hetes amerikai versenysorozatról érkezett a US Openről. A Laver-kupa utáni napokban, hetekben Ázsiában folytatódik az ATP Tour. Ha ezt összerakjuk, az minden, csak nem egészséges. Aki bevállalta a Davis-kupát követően a Laver-kupát, előbb nyugatról mozgott keletre plusz hat órát, aztán vissza nyugatra mínusz kilencet, majd irány kelet plusz tizenöt órányira. Nem normális elvárás. És arról még nem is beszéltünk, hogy a Laver-kupával párhuzamosan ment kettő ATP 250-es verseny Kínában. A top tízből Alexander Zverev például ezt választotta, valószínűleg azért, mert kell neki a pont, be akar kerülni az ATP Finals nyolcas mezőnyébe.
Az igazságot, a megoldást John McEnroe mondta ki. A világválogatott kapitánya szerint a Laver Cupnak önállóan, egyedül kell maradnia a naptárban, tehát a Davis-kupa-hetekhez hasonlóan, ATP Tour-verseny nélkül. „Remélhetőleg a teniszvilág felismeri, micsoda ajándékot kapott Rod Lavertől és Roger Federertől, hogy az összefogásukból megszületett egy ilyen csapatverseny. Nem állhat elő olyan helyzet, hogy a játékosoknak ne férjen bele a programjába, ez annál sokkal fontosabb. Szégyen lenne, ha kikerülne a naptárból, és nem folytatódna” – fakadt ki az amerikai legenda, aki úgy gondolja, hogy a teniszvilág irányítói az ő pályafutása alatt is sokszor lábon lőtték magukat rossz döntésekkel, amivel a tenisznek ártottak. Bízik benne, hogy a Laver Cupnak nem ez lesz a sorsa, mert van jövője.
Egyelőre annyi biztos, hogy 2024-ben Berlin várja a világ legjobb teniszezőit, a kérdés már csak az, valóban a legjobbak lépnek-e majd pályára a német fővárosban.
Amíg másodlagos, hogy Európa vagy a világválogatott nyeri a Laver-kupát, mert a látványon, a szórakoztatáson van a hangsúly, és nincs valódi hírértéke, hogy a világválogatott 13:2-re kiütötte Európa csapatát (igaz összesítésben még mindig 4:2 ide), addig nem jelenthető ki, hogy Roger Federer és Tony Godsick közös álma célba ért.