Index Vakbarát Hírportál

Egerszegi: Kiss László olyat kapott, amit nem érdemelt meg

2016. január 8., péntek 08:33

Hosszú Katinka szerdai sajtótájékoztatója után csütörtök délután bejelentette lemondását Kiss László úszókapitány, ezzel kapcsolatban szólaltatta meg a Nemzeti Sport pénteki száma a többszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztinát.

Ő elmondta, hogy alig hitte el Kiss lemondását, megdöbbent a hírtől, pedig még csütörtök délelőtt is beszélt vele, akkor az edző azt mondta neki:

Volt egy mondata, amelyről akkor még nem gondoltam, hogy kiforrott, megérett döntés lenne: azt mondta, ugyanis, hogy ha ez a hercehurca folytatódik, legfeljebb lemond. Én elképzelni se tudom ezt. De csak egyfelől, hiszen őt az úszás élteti. Másfelől viszont nagyon is el tudom képzelni, mert olyat kapott szerdán, amit nem érdemelt meg.

Egerszegi reméli, hogy még vissza lehet fordítani ezt a folyamatot, és Kiss végül marad, de bárhogy is dönt, mellette fog állni.  

Rovatok