Index Vakbarát Hírportál

Még egymilliárd és egyszázmillió forint a Dagályra

2017. december 14., csütörtök 10:41 | aznap frissítve

A december 13-i Magyar Közlönyben megjelentek szerint a Kormány egyetért

a Dagály Strandfürdő felújításának – költséghatékonyabb üzemeltetést és szolgáltatási színvonal- növekedést elősegítő (...) műszaki tartalombővítésével.

A feladatra 1,1 milliárd forintot csoportosítottak át a költségvetésből. Az összeg nagyobbik részét, 1 milliárd forintot a Budapesti konferencia-központra félretett pénzből irányították át, míg 100 millió forintot a vizes világbajnokság – ezek szerint – megmaradt költségvetéséből.

Az 1,1 milliárdos további fejlesztések indoklása arra utal, hogy a Dagály-projektre korábban elköltött 43,34 milliárd forint ellenére sem sikerült egy olyan komplexumot létrehozni, ami gazdaságosan üzemeltethető lenne. Mint ismeretes, a nyári hónapokra félmilliárd forintért sikerült csak üzemeltetőt találni a Duna Arénának és a strand területén lévő szurkolói zónának. 

Szeptember óta a világbajnokság szervezésére létrehozott Bp2017 üzemelteti az uszodát, ami egyelőre nem jelent túl nagy feladatot, mert a Duna Arénát csak versenyzők és úszóiskolások látogathatják, a nagyközönség nem. Ez egyébként igaz a strandra is, ahová sikertelenül próbáltunk bejutni a nyáron, mígnem kiderült, hogy 2018 tavasza előtt ne is próbálkozzunk. Jövőre egyébként a Nemzeti Sportközpontok veszi át a Duna Aréna üzemeltetését, míg a strandé a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-hez kerülhet.

A Duna Aréna megépítését és a strandfürdő felújítását is magába foglaló Dagály-projekt ára ezzel már összesen

nettó 44 460 412 036 forintnál jár.

 (Az olyan kapcsolódó, összesen több milliárdos nagyságrendű költségek nélkül, mint a vízvezeték kiváltása, a vezetéképítés, a vízfertőtlenítő technológia beszerzése vagy éppen bútorok vásárlása.)

Rovatok