Index Vakbarát Hírportál

Hosszút a dac hajtja, hogy megcsinálja Shane nélkül is

2018. május 25., péntek 12:51

Az év elején még csak találgatni lehetett, menthető-e Hosszú Katinka és Shane Tusup házassága. Akkor még az is talány volt, ha válnak, milyen lesz a válásuk.

Csütörtök este, Shane Tusup levele után már látható, nem lesz szép válás. Megpróbálták a békülést, együtt utaztak az Egyesült Államokba, majd Japánba tavasszal.

2013-ban azt nyilatkozta Hosszú, intenzív kapcsolatban élnek, az első jelek alapján úgy tűnik, ez az intenzitás a válásra is átterjed.

Hogy marakodás lesz-e, az most már Hosszún múlik. Kérdés, hogy mennyire akarja tovább teregetni a szennyest, mikor áll elő az ő verziójával, el akarja-e pontosan mondani, mi történt november végén. Akar-e arról beszélni, ha Shane becsapva érezte magát, akkor miért esedezett a Nemzetiben a bocsánatáért. Vagy éretten, megfontoltan hallgat inkább.

De maradjunk csak a sportnál.

Hosszú azt jelentette be még pár hete, hogy június elején úszni fog a Mare Nostrum nevű versenyen, amelynek az első állomása Canet-el-Roussillon-ban lesz kilencedikén, utána Barcelona, végül Monte Carlo jön, június 16-án.

A jelenlegi helyzetben nem könnyű elképzelni, hogy Hosszú ott lesz a rajtnál. Nem azért, mert nem lenne olyan edzettségi állapotban, márciustól ugyanis keményen készült, ezt többen megerősítették nekünk.

A fokozott médiaérdeklődés miatt alighanem átgondolja, célszerű-e ott lenni. Mert afelől ne legyen kétségünk, a szakításuk komoly hír a nagyvilágban is, egy potenciális rivális esett ki, az amerikaiak pedig már Shane miatt is kérdezgetni fogják őt. Ellendrukkereik ahogy itthon, külföldön is voltak szép számmal. Plusz Shane természete eléggé visszás érzéseket keltett világszerte, és most elég finoman fogalmaztunk.

Márciusban még azt posztolták,

hogy újra együtt a világ ellen.

Akkor kajánul azt kérdezték a kommentekben, hogy úszni is fognak-e, vagy csak a hazai és a nemzetközi szövetséggel harcolni. Azt a harcot leginkább Shane vívta, feleségét előretolva.

Itt érdemes visszagondolni Tusup csütörtöki levelére, ki használt fel kit. Hosszú nem is beszélt a versenytársakkal, a magyarokkal sem, mert Shane megtiltotta neki. 2017. decemberben ugyanakkor kiszabadult, közvetlen volt, mert nem volt mellette a férje.

Egy új edző–tanítvány-felállásban Hosszú biztosan nem fog hadakozni, csak csendben, a fogait összeszorítva úszni.

Az idei év fő eseménye augusztus elején lesz, a glasgow-i Európa-bajnokság. Azt is tudatta előre, már nem az a cél és a fő motiváció, hogy minél több Eb-aranyat nyerjen. Megpróbálja átpozicionálni az életét.

Edzőkérdés

Akikkel beszéltünk, a menedzsmentjük korábbi tagjaival, szövetségi vezetőkkel, nem tudták megmondani, pontosan hol lehet most az úszónő, csak annyit, hogy valószínűleg külföldön. Az is lehet, már Shane utódját keresi, akivel edzőjeként a továbbiakban dolgozhatna.

Nem egyszerű kérdés, ki lehet az új tréner. Mireia Belmonte edzője, Fred Vergnoux egyszerű viccnek nevezte a hírt, hogy ő foglalkozna vele, és Magyarországon sem lehet látni, ki vehetné át a felkészítését.

Csak egy példa: amikor még januárban azt kérdeztem az egyik hazai edzőtől, elvállalná-e a felkészítését, azt felelte, megkérdezném először a csoportomat, mit szólnának az érkezéséhez. A nagyobb figyelem viszont nem mindig előnyös. És hát a korábbi csoportra, a korábbi versenyzőkre egy klasszis érkezésével közel sem biztos, hogy ugyanolyan figyelem jut majd.

Külföldön sem egyszerű a helyzet, mert ha reálisan méri fel valaki, Hosszúval csak veszíteni lehet. Hosszú maga mondta:

Katinkától elvárható, természetes, hogy első lett.

Ezzel a tudattal kell megbirkóznia egy új edzőnek. Ha pedig netán ezüst, akkor rázendít a szólam,

Tusuppal megy csak.

Világrekordokat úszott, hétszeres világbajnok, miközben nem fiatalodik – májusban 29 éves múlt -, és ugyanarra a szintre hihetetlenül nehéz lesz visszajuttatni, mint korábban - tavaly, tavaly előtt - volt.

A vegyesszámok mellett már más célja nemigen lehet. A 400 vegyes viszont embert próbáló, kegyetlen felkészülés nélkül nem megy.

Benne persze még ott lehet a dac, hogy megmutassa, a világ legjobbja tud lenni Shane Tusup nélkül is – 2009-ben már megcsinálta -, ez a motiváció nem kevés, de hogy elegendő-e, arra nem könnyű még csak közelítőleg sem válaszolni. Egy hazai edző szerint

A DAC LESZ A LEGFONTOSABB, AMIRE ÉPÍTENI FOG.

Hosszú Katinka és Shane Tusup

KÖZEL VOLTAK AHHOZ, HOGY A MAGYAR SPORTBAN EGÉSZEN EGYEDIT ALKOSSANAK.

A saját brand mellett egy saját klub felépítése – előtte senki nem próbálkozott megközelítőleg sem hasonlóval -, ahol a gyerekeket a saját elképzeléseik szerint nevelik, képzik, formálják. Jó néhány szülő ebben a klubban látott perspektívát, nehéz kérdés, mi lesz most ezzel.

A csütörtöki levél a szülőknek vélhetően sokkoló, hiszen januárban a megnyugtatásra törekedtek, nincs semmi baj, az oktatás nagy erőkkel halad. Tusup nyers levele viszont most nyugtalanságot szülhet. Több mint 100 gyerek van a klubban, ha a gyakorlati oldalról nézzük, a szülőkben megfordul, miért fizessék be a júniusi tagdíjat. Jó, közelednek a korosztályos bajnokságok, de a versenyek után megéri-e még ezzel az Iron-családdal azonosulni.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Hosszút a dac hajtja, hogy megcsinálja Shane nélkül is

Az amerikai edző a felesége után elveszítheti a klubot, havi egymilliót pedig már mától. Intenzív válásra mutatnak a jelek, de ez Hosszún múlik. Mi lehet a viszály vége? Ki mit veszíthet?

281 · May 25, 2018 12:51pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Ez a klub ráadásul lényegesen kedvezőbb feltételek között kapta meg az uszodát, a pályahasználatot, mint a versenytársai. Mi lesz, ha egyszer csak ez megszűnik? (Ez nyilván politikai döntés.)

Miután már nincsenek kapcsolatban, Shane Tusup azonnal veszített havi egymillió forintot, hiszen ő ebbe az elit körbe Hosszú miatt kerülhetett. Más versenyzője nincs, az pedig alapfeltétele a kiemelt edzői státusznak.

Edzői életjáradékot az olimpiai aranyak után majd fog kapni a magyar államtól, de az még 17 év.

Hosszú továbbra is kaphat állami ösztöndíjat, mert az olimpiai bajnokoknak jár, és ne feledjük, tavaly júliusban neki tapsolt a Duna Aréna.

Januárban azt írtam, a teljes szakítással Tusup elveszíti a feleségét, a tanítványát, a klubja alappillérét, közvetlen hírnevét, a megélhetését, a megálmodott csillebérci akadémia koncepcióját.

Vagyis a konfliktusban ő bukhat sokat, sokkal többet, mint a versenyző felesége.

Mert Hosszú itthon bálvány és bajnoknő marad, ő a közfelfogásban a „mi Katinkánk.”

A szponzori pénzek viszont könnyen elapadhatnak, hacsak nagylelkűségből, jóindulatból nem marad fent a támogatás. Nem ritkaság, hogy egy szponzor akkor is kitart választottja mellett, ha az kisebb gödörbe kerül. A régió Mol-vezéreinek nemrég tartott Hosszú egyórás előadást, ő akkor is háromszoros olimpiai bajnok marad, ha bejelenti, a jövő érdekében ebben az évben pihenni szeretne egy kicsit, hiszen a jövő évi vb lényegesen fontosabb.

Merre mehet tovább Shane Tusup?

A Hosszúról elnevezett akadémia tervei szertefoszlottak, és most látszik igazán, hogy a kormányzati szándék nem állt összhangban a valósággal. Seszták Miklós exminisztert még decemberben azzal bízták meg, 166 millió forintot elkülönítve, hogy készítse elő a terveket. Akkor még látszólag minden rendben volt, noha már a decemberi rövidpályás Európa-bajnokságon érezni lehetett a bajt. Akkor migrén miatt maradt távol az amerikai edző.

Shane-nek Amerikában mindent a nulláról kellene kezdenie, a hazai közeghez nem akart idomulni, és igazából a viselkedése miatt nem is törekedett a közeg arra, hogy integrálja a tudását. Volt egy konferencia 2013-ban, akkor tartott egy előadást, de többször vagy nem ment el, vagy nem is válaszolt a megkeresésekre, egy idő után pedig már nem is hívták.

Az, hogy három gyerekről beszéltek Rió után, utólag már komikusan hat, a tokiói olimpiai tervek viszont még nem, de akár csak egy arany is igen távoli, még ha nem is forrong a vegyesúszás jelenleg, nem érkeznek folyamatosan a kihívók. 2020, két év még az olimpia, de már a kijutásért meg kell küzdenie.

Egy fontos tanulság mindenesetre látható: iszonyú nehéz az úszásban férjnek és feleségnek együtt készülnie. Hittek abban, hogy ők kivételek lehetnek, de nem így történt.

Hosszú legutóbb anyák napján nyilatkozott, akkor volt egy olyan mondata, nagyon fontos tulajdonságot örökölt az édesanyjától.

Jókat tudok önmagamon nevetni.

Erre a tulajdonságára vélhetően szüksége lesz a folytatásban.

(Borítókép: Huszti István / Index)

Rovatok