Index Vakbarát Hírportál

Kapás Boglárka: Egy kis tüske még maradt bennem

2019. augusztus 1., csütörtök 19:16

Elhagyva a gyorsúszást, kizárólag a pillangóra koncentrálva készülhet fel a jövő évi olimpiára Kapás Boglárka, aki 200 méter pillangón világbajnok lett a múlt héten a dél-koreai Kvangdzsuban, írja az MTI.

A 26 éves versenyző csütörtökön az M1 aktuális csatornán azt mondta: a Koreai Köztársaságban rendezett verseny „jó visszajelzés volt számomra, hogy a gyorsúszó időm lejárt. Kihoztam belőle a maximumot, volt benne egy világbajnoki és egy olimpiai bronzérem, és további két országos csúcsot tartok még."

Az UTE úszója 2010-ben Szingapúrban ifjúsági olimpiai bajnok volt 200 méter pillangón, első nagy felnőtt sikereit viszont gyorsúszásban érte el: 2015-ben Kazanyban 1500 méteren világbajnoki, egy évvel később Rio de Janeiróban pedig 800 méteren olimpiai bronzérmet nyert.

Kapás továbbra is elégedetlen a világbajnoki idejével, még akkor is, ha 2:06.78-as egyéni csúccsal nyert.

„Ez még mindig nem olyan, amit várnék magamtól, és tudom, hogy ennél sokkal többet dolgoztam, és jobbat tudok. Egy kis tüske maradt benne amiatt, hogy egy világbajnoki döntőben nem tudtam magamból kihozni a legtöbbet"– nyilatkozta Kapás.

Kapás hangsúlyozta, még nem tartja magát a legjobb 200 pillangósnak, ehhez legalább fél másodpercet szeretne javítani egyéni legjobbján, ugyanakkor véleménye szerint ezt elérheti, hiszen a tokiói olimpiára már csakis erre az úszásnemre készül majd.

„Rengeteg edzésnyi hátrányom van, sokat tudok még fejlődni és ez még motiváltabbá tesz. Nagyon sok tartalékom van még."

Rovatok