Index Vakbarát Hírportál

Így múlik el a világ dicsősége, avagy mi állt Hosszú Katinka nyílt levelének hátterében

2023. július 12., szerda 18:31

Két hete elkeseredett hangú nyílt levelet írt a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka afölött érzett tehetetlen dühében/bánatában, hogy egyelőre lekerült a napirendről úszóakadémiai projektje. Az Instagram-poszt meglehetősen talányos volt: miközben konkrét személyeknek nem tett szemrehányást a gyerekszülés előtt álló legenda, nagyjából mégis az egész világra megharagudott. Az Index megpróbálta kibogozni a kusza szálakat.

Hosszú Katinkára hamarosan élete legszebb feladata vár, a várandós háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok (csak az 50 méteres medencében elért eredményeket figyelembe véve) a hajrában van: napok, legfeljebb hetek választják el a szüléstől.

Az a bizonyos nyílt levél

Csakhogy van egy malőr, ami ezekben a nyugalmat és kiegyensúlyozottságot igénylő időkben is elvonja a figyelmét. Június 27-én ugyanis nyílt levelet tett közzé Instagram-profilján, amelyben egyfelől szomorúan tudatta, hogy nem kapott lehetőséget régóta beharangozott akadémiájának létrehozására, másfelől meglehetősen keserű, sőt, éles hangon nekiment a sportvezetésnek a számára kedvezőtlen döntés miatt.

Az alábbiakban szó szerint közöljük az úszónő nyílt levelét:

„Elkészült az Úszóakadémia akkreditációs anyaga, mely több mint egy év rengeteg munkáját és szaktudását tartalmazza. Ezúttal is köszönöm azoknak a nagyszerű magyar és külföldi szakembereknek, akik megosztották velem tudásukat! Köszönöm a magyar úszósport tagszervezeteinek a támogatást és a hozzáadott véleményüket!

Sajnálatos módon úgy látszik, a sportban az egyéni érdekek még mindig megelőzhetik a szakmai érdekeket. Így nem kaptam meg a lehetőséget, hogy az Úszóakadémiámat elkezdhessem. A sportvezetésben sokan a saját pozíciójukat tartják a legfontosabbnak, nem pedig a sport fejlődését. Ez a fajta mentalitás – véleményem szerint – az úszósportot is károsítja, amit a közeljövőben már érzékelni fogunk. Ezt az idejétmúlt elképzelést, módszert én támogatni nem tudom. Egy mára már bukott érából használt ideológiai rendszert alkalmaznak, ahelyett, hogy az utókor tisztességes, egyenes és progresszív nevelését tűznék ki célul.

Bár az összetett nagy projektem egyelőre nem jön össze, immáron az említett akadémiai anyagot is felhasználva az Iron Swimben továbbra is szeretettel várjuk azokat, akiknek a legfontosabb, hogy a képzés nem a sportpolitika, nem a klub, hanem a versenyző érdekeit és a sport szeretetét tartsa szem előtt. Csakis ilyen értékekre alapuló rendszerben tudom saját megszületendő gyermekemet is elképzelni.”

Eddig az elkeseredett levél, amely – információnk szerint – nemcsak a honi úszótársadalom és az egész magyar sport vezetői körében verte ki a biztosítékot, hanem jóval feljebb is. 

Mivel az Instagram-poszt elég homályos megfogalmazásokat tartalmaz, és egyetlen szövetségi vagy sportvezetőt sem nevez nevén, továbbá azt sem fejti ki, hogy melyek azok az „idejétmúlt elképzelések, módszerek”, amelyeket az olimpiai bajnoknő nem tud támogatni, levelet írtunk Hosszú Katinkának, amelyben megkértük: fejtse ki bővebben a posztjában megfogalmazottakat, hadd tudjuk meg, kikre és mire gondol, amikor a sportvezetés azon prominenseiről beszél, akik „a saját pozíciójukat tartják a legfontosabbnak, nem pedig a sport fejlődését”.

Levelünkre egy nap múlva válasz érkezett, bizonyos Layber Krisztinától. (Miután Hosszú Katinka férje Gelencsér (Layber) Máté, nem nehéz meglátni a rokonai szálat.) A válaszlevélben megköszönték érdeklődésünket, majd sajnálattal közölték, hogy az úszónő semmit nem kíván hozzáfűzni a levelében foglaltakhoz

Mivel primer információkhoz nem sikerült hozzájutnunk, és az úszószövetség sem reagált a Hosszú-levélre, „nyomozásba” fogtunk. Számos edzővel és az úszósportban dolgozó egyéb szereplővel beszélgettünk, sokszor órákon át, hogy a történtek mögé lássunk, és azokat megértsük. (Informátoraink személyazonosságuk titokban tartását kérték.) Az alábbiakban összefoglaljuk, mire jutottunk.

Csillebércen lett volna az akadémia

Kezdjük az elején.

2017. december 23-án, tehát Szenteste előestéjén robbantotta a hvg.hu, majd a Blikk a hírt: immár hivatalos, hogy megépül Csillebércen a Hosszú Katinka Sportakadémia.

Az erről szóló kormányhatározat részleteket is közölt: Hosszú Katinka Sportakadémiának fogják hívni azt a sportlétesítményt, amit a Csillebérci Szabadidő Központ területén hoznak létre, és korábban Budapesti Nemzeti Úszósport-akadémiának akartak nevezni. 

A kormányhatározat szerint a nemzeti fejlesztési miniszternek (akkor Seszták Miklós volt) kellett saját költségvetéséből 116 millió forintot adnia az előkészítésre, amelyet 2018. április 30-ig be kellett fejezni. A minisztert megbízták: „Dolgozza ki az üzemeltetés jogi feltételeit, így különösen a  beruházás eredményeként létrejövő, állami tulajdonú létesítmény vonatkozásában milyen feltételekkel kerülhet sor az üzemeltető és a Sportakadémia közötti szerződés megkötésére”.

Mindez hat éve történt, amikor Hosszú Katinka sikerei csúcsán volt.

Alig egy év telt el a riói olimpia óta, ahol az úszónő három arany- és egy ezüstérmet szerzett, a 2017-es, hazai rendezésű úszó-világbajnokságon pedig, a vadonatúj Duna Arénában két arany-, egy-egy ezüst- és bronzéremmel dicsőült meg. 2017-ben sorozatban ötödször, összességében hatodszor lett az év női sportolója, gyakorlatilag nem volt nála népszerűbb, elismertebb ember széles e hazában. 

Megbuktatta Kiss Lászlót és Gyárfás Tamást

Hosszú ekkoriban nem ismert lehetetlent: 2015-ben nekiment Gyárfás Tamásnak, és 2016 végére elmozdította a Magyar Úszó Szövetség megingathatatlannak hitt elnökét. Korábban pedig Kiss László szövetségi kapitány megbuktatásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett. 

Csakhogy már néhány héttel később, 2018. február 13-án azt írta a Bors egy névtelen informátorra hivatkozva, hogy „Hosszú Katinka a házassági válsága miatt lemaradhat a Csillebércre tervezett úszóakadémia irányításáról”. Akkoriban volt válófélben az olimpiai bajnoknő Shane Tusuptól, és a bulvárlap úgy tudta,

„Shane ért az üzlethez, Hosszú kevésbé. Ez bizonytalanította el a kormányt, hiszen az amerikai tréner nélkül kérdéses, Katinka mennyire tud jövedelmezően igazgatni egy ilyen vállalkozást”.

A cikkben az is felmerült, hogy a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás kaphatja meg az úszóakadémia irányítását.

Ekkoriban az a szóbeszéd is járta, hogy sokan ferde szemmel nézték Hosszú kivételezett mivoltát, hogy ingyen használhatja úszóiskolájával a Duna Arénát, és állítólag Darnyi – akinek szintén működött úszósulija, jóval régebben, mint Hosszúnak – bement Orbán Viktorhoz, és követelte „a jussát”, amelyet azzal az érvvel támasztott alá, hogy „a négy az több, mint a három”. 

Mármint olimpiai aranyéremből, amivel a két klasszis rendelkezik...

Mindebből akkor még nem lett semmi. Kialudni látszott a csillebérci úszóakadémia ügye, akár Hosszúval, akár Darnyival, akár bárki mással.

Megkopott a dicsfény

Közben teltek-múltak az évek, Hosszú fénye pedig kopni kezdett. A 2018-as glasgow-i Eb-n – már Tusup nélkül, új edzőjével, Petrov Árpáddal – nagy nehezen megnyerte a 200 m vegyest, majd 2019-ben Kvangdzsuban, ugyancsak Petrov irányításával, megvédte világbajnoki címét 200 és 400 m vegyesen. Igaz, jócskán elmaradt saját világcsúcsaitól. 

De akkor már kósza hírek érkeztek arról, hogy az úszónő nem teljes intenzitással végzi az edzéseket – főként a korábbi évek munkájához képest –, és bizony halandó ember lévén esténként olykor még el is engedi magát, nem feltétlenül a másnapi edzésre való pihenés szerepel már a fókuszában. A tehetetlenségi nyomaték és a korábbi években elvégzett emberfeletti edzésmunka azonban még repítette, legalábbis a két kvangdzsui vb-arany ezt látszott alátámasztani. Ám akkor már valami végzetesen megbomlott, mert 2019 novemberében Hosszú kirúgta edzőjét, meglehetősen megalázó indoklás kíséretében:

Az idei világbajnokságon megingott a bizalmam az edzőmben, mert úgy éreztem, hogy nem akarja annyira a győzelmet, mint én. (...) Az olimpiai felkészülés hajrájában nem vállalhatom fel még egyszer azt a terhet, hogy valakit a hátamon vigyek.

Időközben beindult Konsztantyin Grigorisin orosz–ukrán milliárdos vállalkozása, az ISL (Nemzetközi Úszóliga), amelyben Hosszú is kapott egy franchise-t, a Team Iront. 

A liga azonban üzleti kudarcnak bizonyult, és 2022 márciusára be is csődölt. 

Ettől függetlenül, de ezzel párhuzamosan 2020. szeptember 4-én meglepő hír látott napvilágot az összes komolyabb magyar portálon:

„Alapos műszaki előkészítést és vizsgálatot követően Magyarország Kormánya úgy döntött, hogy a Hosszú Katinka Akadémia nem Csillebércen valósul meg” – írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A hír így folytatódott: „a Hosszú Katinka Akadémia továbbra is szerepel a stratégia projektelemei között. Az új helyszín kiválasztása és felmérése jelenleg folyamatban van”.

Közben az a szóbeszéd is járta, hogy az FTC szerette volna szerződtetni Hosszút, utóbbi azonban nem akarta feladni önállóságát, még úgy sem, hogy a Fradi fejedelmi fizetést kínált neki. A tárgyalások végül Hosszú merev magatartásán feneklettek meg, ő ugyanis úgy akart magas fizetést, hogy közben gyakorlatilag kívülálló marad.

Állítólag ez is belejátszott a csillebérci program befagyasztásába.

Ekkor már 2020-at írtunk, és a budapesti Eb-n már egy arany (400 vegyes), egy ezüst (200 pillangó) és egy bronz (200 vegyes) jött össze, azaz repedések mutatkoztak a díszes épület homlokzatán. A koronavírus-járvány miatt 2021-re csúszott tokiói olimpián pedig Hosszúnak be kellett érnie egy ötödik (400 m vegyes) és egy hetedik (200 m vegyes) hellyel, miközben 200 m háton lecsúszott a döntőről. 

A kudarcot az olimpia egy évvel történt elhalasztásával magyarázta, szakemberek szerint azonban a Tusuppal történt szakítást követő gyakori edzőváltások álltak a visszaesés hátterében, no meg természetesen az idő múlása, hiszen 2021 májusában betöltötte a harminckettőt. 

A tavalyi, budapesti vb-n 400 m vegyesen negyedik, 200 m vegyesen hetedik lett, majd augusztusban, a római Eb-n három egyéni számban indult, ezek közül csak egyben jutott döntőbe, ott a nyolcadik helyen végzett. Nagyon úgy nézett ki, ennyi volt... Főként annak ismeretében, hogy tavaly júniusban a Szent István körúton éttermet nyitott, vagyis az úszás egyre hátrébb csúszott nála a prioritások sorrendjében.

Ekkor már nyilvánvalóan a családalapítás járt a fejében minden idők egyik legsikeresebb magyar úszónőjének. (Azért Egerszegi Krisztina mégiscsak ötszörös olimpiai bajnok...) Miután kapcsolatát Gelencsér Mátéval hivatalossá tette: tavaly augusztus 22-én másodszor is férjhez ment. 

Majd 2023. március 16-án saját Instagram-oldalán bejelentette, hogy gyermeket vár. 

Nem volt szűkmarkú a magyar állam

Ez volt a legutolsó lényeges hír azt megelőzően, hogy június 27-én Hosszú közzétette nyílt levelét, amelyben sokaknak szemrehányást tett az úszóakadémiai projekt meghiúsulásáért. 

Miután Hosszút hiába kértük meg, hogy fejtse ki, kommentálja Instagram-posztját, nyomozásba kezdtünk. Azt nem mondhatjuk, hogy falakba ütköztünk, de informátoraink mégsem vállalták névvel a nyilatkozatot. Ami viszont teljesen egyértelmű és érthető: 

a sikerek elmaradásával párhuzamosan Hosszú Katinka „használati értéke” a töredékére csökkent, úgy a sportvezetés, mint a kormányzat szemében.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kap állami juttatást az úszónő és férje, Gelencsér Máté. Hosszú a Gerevich-ösztöndíj formájában havi 300 000 forinthoz jut, férje a kiemelt edző programból 660 000 forintot kap, azaz családként összesen 960 000 forinthoz jutnak. (Mindez a tavalyi budapesti vb-n elért negyedik helyért jár.)

A korábbi években persze ennél is szebben csilingelt a pénztárgép; a riói olimpián szerzett három arany- és egy ezüstéremért, továbbá a 4x200-as gyorsváltó hatodik helyéért összesen nettó 136,4 millió forintot kapott, akkor ugyanis még 35 millió járt egy aranyért. (Ma már 50 millió a tarifa.)

Jövő májusban pedig, amikor Hosszú betölti a 35-öt, ketyeg az olimpiai járadék, ami az ő esetében a három riói aranyért és az egy ezüstért összesen bruttó 1 887 350 forint havonta.  

Szóval Hosszú sikeres pályafutása alatt szépen keresett, és keres még most is. elégedetlenségre, sőt, hálátlanságra nincs oka. Már csak azért sem, mert állítólag 500 millió forintot kapott a Dagály nyitott 50 méteres medencéjének befedésére, bár a medence a mai napig fedetlen. 

Ami az úszóakadémia ügyét illeti: többéves tetszhalott állapot után bő két hónapja éledt fel a történet, és kapott új erőre. Hosszú és csapata elkészített egy tervezetet (pályázatot?), amit prezentált is tizenhét szakosztály képviselői előtt.

Forrásaink – többen is – arról tájékoztattak, hogy a 140 oldalas pályázatból hatvan oldal egy kosárlabda-akadémia egy az egyben átmásolt tervezete volt – durvábban fogalmazva plágium , és állítólag néhány helyen még a kosárlabda szót is elfelejtették átírni úszásra. A hallgatóság kérdéseket tett fel Hosszú Katinkának, aki írásban ígért választ ezekre, de ez mindmáig nem történt meg. 

Így aztán jelenleg úgy áll a dolog, hogy nem lesz akadémia.

De ennél sokkal cifrább a történet. Úgy tudjuk, Hosszú Katinka nagyobb összeget kért „fájdalomdíj” gyanánt az akadémia meghiúsulásáért, de ezt a kérést lesöpörték az asztalról, és nem is szövetségi vagy államtitkári szinten, hanem feljebbről. 

Állítólag felajánlották neki a NOB-tagságot, ha majd Gyurta Dániel mandátuma a közeljövőben lejár, de ez nem érdekelte a gyermekáldás előtt álló úszónőt. 

Akinek az árfolyama, a jelek szerint, már nem ott van, ahol néhány évvel ezelőtt, sikerei csúcsán volt. 

És még valami... Amikor közösségi oldalán posztolt nyílt levelében „idejétmúlt elképzelésekről és módszerekről” beszélt, azzal lényegében beletörölte a cipőjét az egész magyar edzői karba.

Ha annyira idejétmúlt módszerekkel dolgoznának a trénereink, akkor hogyan jött volna össze a kilenc aranyérem a minap befejeződött belgrádi ifjúsági Európa-bajnokságon?

Idejétmúlt módszerekről már csak azért sem ízléses beszélni, mert az Iron Swim története minden, csak nem sikertörténet. Edzők jönnek, mennek, a szülők beadják, majd ki is veszik a gyerekeiket. A versenysport részleg pedig az egy Komoróczy Lora kivételével nem produkált sikeres úszókat, és Lora is csak egy éve került az Ironba edzőjével, Takács Imrével együtt. Röviden: a kétszeres ifjúsági Európa-bajnok nem az Ironban vált jó úszóvá. 

Végül ne legyünk álszemérmesek, jóllehet Hosszú Katinka rébuszokban beszélt a nyílt levelében, amikor azt írta, hogy a sportvezetésben sokan a saját pozíciójukat tartják a legfontosabbnak, nem pedig a sport fejlődését”, valamint az egyéni érdekek még mindig megelőzhetik a szakmai érdekeket”, akkor azzal minden bizonnyal a 43 milliárd forintért épülő Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiára célozhatott. Igen, köztudott, hogy Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Hosszúhoz hasonlóan háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin férje. Csakhogy amikor 2021-ben az akadémia építési munkálatai már megkezdődtek, Schmidt Ádám egyrészt nem volt államtitkár, másrészt viszont kinevezésének még a gondolata sem fogalmazódott meg. Vagyis, ha bárki valamiféle családi összefonódásra gondol, akkor az illető tévúton jár. 

Viszonylag friss hír, hogy januárban egy San Franciscó-i kerületi bíróság a vizes sportok nemzetközi szövetsége (World Aquatics) javára döntött abban a perben, amelyet Hosszú két amerikai úszóval 2018-ban indított a világszervezettel szemben az amerikai trösztellenes szabályok megsértésének vádjával.

Hosszú az amerikai Tom Shieldscel és Michael Andrew-val 2018 végén azt követően adta be a keresetét, hogy az általuk életre hívott Nemzetközi Úszóliga (ISL) torinói versenyét az olasz szövetség lemondta, mert az nem felelt volna meg a nemzetközi szervezet (akkor nevén FINA) szabályzatának, a visszakozást megelőzően pedig a FINA eltiltással fenyegette azokat a sportolókat, akik részt vesznek rajta. A bíróság azonban kimondta, hogy  az akkor még FINA néven működő szervezet nem próbálta meg szankcionálni az úszókat, és nem fenyegette meg őket.

Hosszúnak állítólag százezer dollár feletti összegbe került a perköltség megtérítése.

Így áll jelenleg a történet, amelynek a kibogozása már csak azért is felettébb nehéz, mivel névvel senki sem akar nyilatkozni. A főszereplő pedig elzárkózik a sorjázó kérdések megválaszolásától.

Ezért jelen pillanatban csak egyvalami biztos: Hosszú Katinka egyelőre nem kap akadémiát. Aztán a jövő mit hoz, az ma még megjósolhatatlan...

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok