Index Vakbarát Hírportál

Mire elég 11 ezer támogató?

2019.12.30. 17:15 Módosítva: 2020.03.16. 18:24

Amikor 2018. október 1-jén fél órára elérhetetlenné tettük az Indexet, abban reménykedtünk, hogy lesznek páran olyanok, akik nemcsak megértik, de át is érzik, hogy milyen lenne az életük Index nélkül. De azt nem gondoltuk volna, hogy több mint 11 ezren támogatnak majd minket, nemcsak azért, hogy létezhessünk, de hogy egyre jobbá, profibbá is válhassunk.

Egy év alatt több mint 250 millió forintot kaptunk az olvasóktól: az erős kiállásnak hála az Index régen volt annyira független, mint most, a nagylelkű támogatásokból pedig olyan projektekre is futotta, amikről az elmúlt években álmodni sem mertünk. Mielőtt részletesen kibontanánk őket, ebben a videóban bemutatunk párat a legnagyobb dobások közül:

Szóval miket csináltunk ebben az évben?

A támogatási mérföldkövek nagyon fontos célja volt, hogy elindítsunk egy gyakornokprogramot, hogy minél több fiatal tanulhasson valódi újságírást. A gyakornokprogramunkból többen hosszú távra is itt maradnak az Indexnél, és reméljük, még fognak olyan cikkeket írni, amibe egy, a hatalmával visszaélő rendőrkapitány is belebukik.

A költözés előtti, tojásosdobozokkal kirakott falú szobánkat lecseréltük a Kolosy téri irodaházban egy igazi podcaststúdióra, és sokkal nagyobb lendülettel vetettük bele magunkat a podcastokba, legyen szó akár Hajós Andrásról, akár a párkapcsolati erőszakról, vagy akár arról, hogy az iskolai felméréseken miért verik kenterbe a kínaiak a magyar gyerekeket. És elkészült a stúdiónk is, ahol forgattunk már szaloncukortesztet, beszélgetős műsorparódiát, de itt elemeztük élőben a választásokat is, sőt, egy többkamerás élő interjúban tettük fel az olvasók kérdéseit a friss főpolgármesternek és fideszes politikusnak is.

De ez nem jelenti azt, hogy ki sem mozdulunk már a szerkesztőségből:

elindult a Mi Vidékünk. Ennek a projektnek a keretében több tucatnyi cikkel és videóval kezdtük el bemutatni a magyarországi megyék egy részét, a legjobb eldugott helyeket, vagy épp a leginspirálóbb történeteket. És azt is sokkal könnyebb megmutatnunk, hogy mi történik szerte a világban: Angliában négyfős stábbal forgattunk több videót is sokakat érintő kérdésekről, ott voltunk a katari atletikai vb-n, Párizsban a sárgamellényes tüntetők könnygázas oszlatásán, és Michelisz Norbert hatalmas győzelmén. Amikor pedig felmerül, hogy egyik napról a másikra ki tudunk-e ugrani egy háromfős stábbal, megfelelő felszereléssel az elárasztott Velencébe, az a támogatásotok miatt tud sokkal könnyebben megvalósulni.

Bejártuk az elárasztott Velencét

Eközben lehet, hogy még nem látszik eléggé, de már két korrektorunk is van – de az indexes újságírók mellett más magyar írókkal is dolgozhattunk ebben az évben, mert elindultak az Index tárcák többek között Grecsó Krisztiánnal, Dragomán Györggyel és Lackfi Jánossal. És ha még az írói tárcák nem is, de más, fontos cikkeink és videóink már angolul is elérhetőek az Index in English oldalán.

Sokkal többet tudunk arra koncentrálni, hogy időigényes és szép munkát végezhessünk: legyen szó akár egy intézetis lány kick-boxerré válásának történetéről, az országszerte kihaló gyárak bemutatásáról, és az egyik legaprólékosabb munkánkról, az Index Képbehozóról is, ahol a népességfogyásról, a holdra szállás körüli összeesküvés-elméletekről és a szelektív szemétgyűjtés bonyodalmairól is készítettünk már anyagokat.

Szelektíven gyűjti a szemetet? Akkor valamit biztosan rosszul csinál

És ha már zöld tematika, arra is lett kapacitásunk, hogy a Zöld Indexben dedikáltan és sokkal többet foglalkozzunk a klímavédelemmel, na meg azzal, hogyan fogunk élni a következő években ezen a bolygón.

A klímaváltozás veszélyeit mutattuk meg Indiában is,

ahol elmentünk egy vízhiány által sújtott, 10 milliós városba, és mindezek mellett olyan nagy, időigényes, de fontos anyagokat tudtunk elkészíteni, mint a bangladesi ikrek szétválasztásáról szóló helyszíni riportunk, és elutaztunk a következő évet nagyban meghatározó brexit legizgalmasabb és legmeglepőbb helyszínére – Észak-Írországba.

A saját Trianonjukat ássák az angolok

Szerencsére jelenleg is nagyon sok olvasónk támogat minket rendszeresen, így jövőre is meg tudnak majd valósulni ehhez hasonló projektek. Ahhoz azonban, hogy még jobbak lehessünk, és a politikai pártoktól, a kormánytól, vagy bármilyen gazdasági szereplőtől függetlenül tudjunk működni, még több olyan Index-olvasóra van szükség, aki nyitott a világra, akinek nincsen mindenre instant válasza, aki nem dől be a propagandának, és aki tudja, az Indexre érdemes együtt vigyáznunk. Mert Nincs másik_.

Az eddigi támogatóknak köszönjük 2019-et, és minden olvasónkat arra kérjük, hogy támogasson minket jövőre is!



Rovatok