Index Vakbarát Hírportál

Magyaroknak tapsol a Gamescom negyedmillió látogatója

2010. augusztus 18., szerda 23:22 | tizenhárom éve frissítve

Ami Amerikában az E3, az Európában a Gamescom – a legnagyobb videojátékos kiállítás, amin ott van mindenki, aki csak számít a szakmában. Mivel annyira azért nem pörög gyorsan a játékfejlesztés, hogy a nyár eleji Los Angeles-i show után pár hónap alatt egy újabb kiállításnyi újdonságot hozzanak össze, a menetrend az szokott lenni, hogy az E3-on bejelentik és szűk körben demózzák az új játékokat, amiket a közönség aztán Kölnben kipróbálhat.

A Gamescom különlegessége az, hogy ide bárkit beengednek, aki kicsengeti a 10-15 eurós belépőt, ennek megfelelően iszonyú tömeg szokott lenni, tavaly négy nap alatt 245 ezren voltak, és idén újabb rekordot várnak a szervezők. Ez egy napra vetítve nagyjából a Sziget fesztivál közönségének megfelelő létszám.

A nagy játékkiadók rendszerint a nulladik napon bejelentik az összes fontos bejelentenivalójukat. Most ezek közül szemezgettük ki az érdekesebbeket.

A magyar név megint szép lesz

Magyar szempontból a Gamescom legnagyobb híre mindenképpen az volt, hogy már nyitás előtt két nagy hazai sikernek is örülhettünk, ami az évek óta vegetáló magyar játékfejlesztői ipartól meglepő, és nagy teljesítmény. A 3d grafikával foglalkozó Digic stúdió (ők legutóbb az Assassins Creed 2 bevezető mozijáért kaptak díjakat) készítette a Dragon Age 2 első beharangozó videóját, amitől egy emberként alélt el a szakma és a játékosok - érdemes egész képernyőn, és a legnagyobb hd felbontásban nézni, amit csak a gépünk elbír.


Maga a játék egyébként jövő márciusban érkezik, és ugyanolyan, nagyon sötét tónusú, nagyon véres fantasy szerepjáték lesz, mint az elődje, ami az Index-olvasók tavalyi szavazásán éppen csak lemaradt az Év játéka címről. Úgy tűnik, mégsem haltak ki még az egyszemélyes játékok.

A másik magyar siker tulajdonképpen még csak a siker lehetősége: a Black Hole fejlesztőcsapat fogja készíteni a legendás Heroes of Might and Magic stratégiai sorozat legújabb, hatodik részét. Bár a játékról egyelőre elég keveset lehet tudni, a képekből lejön, hogy egyrészt jól fog kinézni, másrészt az elődök összetettségéből (építkezés, fejlesztések, hadseregek felállítása, nagy hadmozdulatok a térképen, csaták taktikai nézetből) nem adtak alább. Mindenesetre ilyen nagy lehetőség, mint egy több százezres rajongótáborral bíró sorozat, nemigen volt még magyar játékfejlesztő kezében.

Csak az online

A legnagyobbat szóló új bejelentés Kölnben mindenképpen az Age of Empires sorozat online része volt. Kicsit nehéz elképzelni, hogyan  működik majd a korokon átívelő építkezős-háborúzós stratégia sokszemélyes online módban, de akik nagyon kíváncsiak rá, már jelentkezhetnek a bétatesztre. Kezdetben a görög kor lesz elérhető, aztán majd folyamatosan pakolják bele a többit, és persze rögtön építenek az egész köré egy közösségi hálózatot is, ami a rajzfilmszerű grafikával együtt már határozottan azt az érzést kelti, hogy a Farmville elől szeretnék elrángatni a játékosokat egy kicsit összetettebb és harciasabb játékkal.

Ha már az online játékoknál tartunk, a legnépszerűbb online szerepjáték, a World of Warcraft legerősebb trónkövetelője, a Guild Wars 2 is erősen nyomul a Gamesconon. Itt talán az üzleti modell a legérdekesebb, ugyanis nincs havidíj, viszont a fél-egyévente megjelenő kiegészítő csomagokat meg kell vennünk, ha nem akarunk lemaradni a leginkább PvP (vagyis játékos játékos elleni) küzdelmekben. A másik nagy ígéret a játékos akcióira reagáló, dinamikusan változó világ – itt természetesen az a kihívás, hogy ezt egyszerre kell megoldani százezernyi játékossal, anélkül, hogy százezer külön-külön egyszemélyes játékra bomlana az egész. Az előzetes videók mindenesetre biztatóak, és mindenki nagyon drukkol a játéknak; elkelne már egy igazán erős konkurens a WoW-nak.

Grafika vagy kreativitás?

Az E3-on még csak egy pályát mutogattak a lélegzetelállító grafika és hasonló hardverigény szinonímájává vált Crysis második részéből, Kölnben viszont már bárki kipróbálhatja az egymás elleni lövöldözést –  igaz, ennek a játéknak sosem igazán a multiplayer volt az erőssége. A folytatásban az idegenek inváziója eléri New Yorkot, és nanotechnológiával felturbózott szuperkana hősünk a nagyvárosban tesz rendet. A játék természetesen már megint úgy néz ki, mint még soha semmi, és elképzelhető, hogy részben ez is magyar siker, hiszen a fejlesztőcégnak van magyar irodája, és az első részen dolgoztak magyar grafikusok.

Ha a Crysist azzal lehet vádolni, hogy csak a látványra megy rá, de nincs benne új ötlet, akkor a Wii-re készülő Epic Mickey éppen ennek fordítottja. A Disney-figurákat felsorakoztató játék meglepő módon nem gyerekeknek készül, a kontrollert ecsetként használva alakíthatjuk át a környezetünket benne – majd kiderül, mennyire helyettesíti a kreativitás a csillogó grafikát.

És ha már kreativitásnál tartunk, meg kell említeni a Darkspore-t, ami a világ legkreatívabb játékának kikiáltott Spore világában játszódik, és olyasminek tűnik, mint a Diablo. Vagyis másodpercenként tízezer klikkeléssel aprítjuk az ellenünk törő szörnyeket, miközben egy nagyon aprólékos karakterfejlesztési rendszerben építgetjük a főhősünket. Persze ez is többszemélyes módban, egymás támogatva, csapatban lesz majd a legizgalmasabb.

Mindezek mellett a legtöbb Show játéka-jelölést a Civilization 5 kapta. A társasjátékból indult, és minden egyes részével az éppen létező legjobb stratégiai játék címét elnyerő sorozat új epizódja már a megjelenés küszöbén áll (az ígéretek szerint szeptemberben jön). A játékrendszert alaposan megkavarják (például a vallás, úgy ahogy van, eltűnik), de a cél marad: a kőbaltától a holdbázisig egyengetni egy civilizáció fejlődését, és közben diplomáciával, vagy éppen fegyverrel lenyomni a konkurens birodalmakat.

A Gamescom vasárnapig tart, és szinte még el sem bontják a standokat, a videojáték-rajongók már a következő nagy attrakcióra figyelnek, ez pedig a Tokyo Game Show szeptemberben Japánban, ahol elsősorban a hazai menők, vagyis a Sony és a Nintendo szoktak villogni.

Rovatok