Index Vakbarát Hírportál

Pénztárcánkra hajt a Google és a Nokia

2011. január 12., szerda 18:18

A bankkártyáink átkerülnek az okostelefonokba, és egy laza suhintással fizethetünk majd a kasszáknál.

Meglepően hamar teljesülhet az év eleji jóslatunk, hogy egy rádiós technológia átalakítja a vásárlási szokásinkat. A Google 2011-ben bemutatja a fizetési rendszerét, amellyel kenyeret és tejet is vehetünk, írja a Businessweek. Az üzleti lap nem nevezte meg a pletyka forrását, mert a Google hivatalosan még nem jelentette be a tervét. A Google rendszere a Near Field Communications (NFC) nevű technológiára épül, amelynek használatakor a kasszánál fizetéskor csak a mobilunkat kell elhúzni egy rádiós érzékelő előtt.

Közeli frekvenciák

Az NFC egy magas frekvenciát használó adatkommunikációs szabvány, amely rövid távolságban működik. Ez a korábban megismert RFID (ilyenek pl. a bolti lopásgátlók) továbbfejlesztése, azzal a különbséggel, hogy a kommunikáció két irányú. Az eszközök körülbelül 10 centiméter távolságban tudnak egymással adatokat csereberélni. Az adatvivő rádiójel néhány méter távolságból lehallgatható, ezért érdemes titkosítani az adatokat.

Nagy lendületet adhat az NFC terjedésének, hogy a leggyorsabban terjedő okostelefon-platform, a Google Android legújabb változata támogatja a technológiát. Ugyanilyen nagy súlya van a Nokia bejelentésének is, a Businessweek szerint a piacvezető mobilgyártó mindegyik 2011-ben megjelenő okostelefonjában lesz NFC. A második legnagyobb gyártó, a Samsung pedig azt jelentette be decemberben, hogy elkezdi az NFC-csipek tömeges gyártását. A dél-koreai gyártó valószínűleg a készülékeibe is beépíti a csipeket. (A Samsung által gyártott Nexus S mobilba még egy másik gyártó, az NXP Semiconductors rakott NFC-t.)

Független piacelemző cégek a technológia gyors terjedését jósolják. Az iSuppli szerint a tavalyi 52,6 millió után 2011-ben ötven százalékkal nő NFC-vel felszerelt mobilok száma. A bostoni Aite Group arra számít, hogy 2015-ben már 22 milliárd dollárt költünk el az NFC-s mobilokkal.

Előkészítették a terepet

"Az NFC alapú fizetés megjelenése szorosan összefügg az érintés nélküli fizetési eszközök terjedésével" - mondta Brian Morris, a Mastercard elektronikus üzleti megoldásokért felelős alelnöke, akivel a cég budapesti irodájában találkoztunk. "Most 83 millió PayPass kártya van forgalomban, és ezek a kártyák kerülnek át a mobiltelefonokba" - magyarázta Brian Morris. A legfontosabb, hogy a mobilok ugyanazokat a terminálokat használják, amelyeket a PayPass kártyák is, tehát az eladóknak nem kell továbbfejleszteniük a kasszáikat.

Magyarországon az OTP, az Unicredit és a Takarékbank teszteli a PayPass technológiát, de még csak háromszáz elfogadóhely van az országban. Ez elég kevés, hiszen a hagyományos bankkártyákat nagyjából hetvenezer helyen használhatjuk. Az OTP elmondta, hogy 13 ezer PayPass kártyájuk van forgalomban, és Budapest után Pécsen, Szegeden, Győrben és Debrecenben folytatják a terjeszkedést.

Nemzetközi viszonylatban jobb a helyzet, világszerte 245 ezer elfogadóhely van. Különösen sokan használják a PayPass technológiát Törökországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Norvégiában.

Kártyacsata indul

A nemzetközi kártyaszolgáltatók a mobilgyártók nélkül is el tudnak helyezni NFC-csipeket a mobilokban. A Visa például másfél éve kísérletezik egy microSD memóriakártyába beépített NFC-olvasóval. A kártya segítségével az NFC-t alapból nem támogató okostelefonok is felvértezhetők a technológiával. Hátránya, hogy az iPhone csak speciális tokkal kezeli a microSD kártyákat, ami nem biztos, hogy megfelel az Apple-fanok ízlésének. Az sem egyértelmű, hogy a másfajta készüléket használók a mobilos vásárlás kedvéért hajlandóak-e lecserélni a memóriakártyájukat, amelyen a zenéiket és szoftvereiket tárolják. Mindenesetre a Visa bizakodó, és az USA-ban fél éven belül elindítja a szolgáltatást.

A Mastercard emellett a futó projektjeiben a SIM-kártyához kapcsolódó rugalmas NFC-antennát teszteli. Törökországban például olyan megoldás terjedt el, hogy a SIM-hez tartozik egy rugalmas antenna tartozik, amely áthajtható kívülről az akkura. Vannak NFC-hez vezető átmeneti megoldások is, például egyszerű matricák, amelyek a mobilra ragaszthatók. A matricában lévő NFC-csip csupán a plasztikkártyát pótolja, ilyenkor nem fut a mobilon banki szoftver. A felhasználók hozzászoknak a mobil használatához, viszont nem kell csúcskategóriás NFC-s okostelefont venniük.

Connecting people

Az NFC és a PayPass előnye, hogy a vásárlók gyorsabban tudnak fizetni, rövidebb sorok lesznek a kasszáknál, a kereskedőknek pedig nem kell annyi készpénzt kezelniük - mondta Brian Morris. Szerinte a plasztikkártyák nem tűnnek el, de a jövőben a mobilnak nagyon fontos szerepe lesz a vásárlásban. További szolgáltatások is megjelenhetnek a mobilokon, például lesznek hűségprogramok, idő- és helyfüggő kuponokat lehet majd letölteni a készülékre, és a felhasználók egymásnak is küldhet pénzt, egyik mobiltelefonról a másikra.

Ha megjelennek az NFC-t támogató mobilok, akkor nem kell majd SIM-kártyát cserélni, sőt a bankfiókba sem kell bemenni, mert a bankkártya távolról is feltölthető a mobilra - mondta Brian Morris. Az ember megveszi a telefonját, pár gombnyomással aktiválja rajta a PayPass rendszert, és néhány másodperc múlva hozzáfér a pénzéhez.

Egyesült kártyák

A mobilok képesek arra, hogy egyszerre kezeljék a Supershop és a Multipont kedvezménypontokat, a különböző pénzintézetekhez tartozó bankkártyákat, illetve a Libri, a Malév vagy a T-Mobile hűségkártyáit, ajándékutalványait és kuponjait, hogy csak néhány életszerű lehetőséget említsünk a sok közül. Hiszen mindegyik cégnek csak egy szoftvert kell feltöltenie a mobilra. A felhasználók információhoz jutását is megkönnyíti az NFC - leolvashatók a filmplakátba, termékcsomagolásba vagy utcai tájékoztatóba épített csipek, és a mobil azonnal megnyithatja a böngészőben az adott filmről szóló kritikákat, termékteszteket.

Az a legfontosabb, hogy az NFC technológiát végre vonzó mobilokba is beépítsék, amilyeneket az emberek meg is akarnak majd venni. Emellett Magyarországon is sok tízezer elfogadóhelyre van szükség. Brian Morris szerint a mobil fizetőeszközök nem robbanásszerűen jelennek meg, de folyamatosan gyorsul a terjedésük.

Rovatok