Hiába a YouTube a világ egyik leglátogatottabb oldala, hiába képes rajta tízmilliós nézettséget produkálni kis szerencsével gyakorlatilag bármi, úgy tűnik, nem tud szabadulni a zenei klipek, a vicces amatőr videók és a szerzői jogi perek Bermuda-háromszögéből. Eközben a profi tévés és mozis tartalmakat pénzért, de legálisan kínáló online videotékák lassan elcsábítják a felhasználókat és a hirdetőket.
A két bezzegoldal a Netflix és a Hulu. Egyes mérések szerint csúcsidőben a Netflix adja az amerikai net adatforgalmának negyedét, és már több előfizetője van, mint bármelyik kábeltévé-szolgáltatónak. A Hulut közben milliárdokért próbálja megszerezni a Google és az Apple. Ráadásul ezek a szolgáltatások nyújthatnak megoldást a szakértők szerint a kalózkodás problémájára is. Ez mind szép és jó, de a fő probléma az, hogy Amerikán kívül elérhetetlenek.
A Hulut 2008-ban indította el közösen három nagy amerikai médiabirodalom, az NBC-Universal, a Fox és a Disney, amikor már nagyon látszott, hogy a YouTube ellen nem érdemes háborúzni, okosabb lenne alternatívát mutatni a netezőknek. Exkluzív tartalmuk volt bőven, elvégre három nagy amerikai tévé, az NBC, a Fox és az ABC is a Hulu gazdáinak tulajdonában van, plusz olyan kisebb, rétegműsorokban utazó kábelcsatornák, mint az USA Network (Monk, a flúgos nyomozó, Burn Notice), az FX (Kés/alatt, Kemény zsaruk), a Syfy (Battlestar Galactica, Stargate), vagy a National Geographic Channel. A többi csatornát ezek után a tartalmaik mellett megjelenő reklámok bevételéből ígért 50-70 százalékos részesedéssel már könnyű volt megfogni.
A Netflix egészen más irányból érkezett a piacra. A bőven mindenféle videomegosztó előtt, 1997-ben indult cég eredetileg online dvd-kölcsönzéssel foglalkozott: a weboldalán megrendelt filmeket postán, csomagban küldte ki a felhasználóknak, akik miután megnézték, szintén postán küldték azokat vissza. A magyar posta horrorsztorijain szocializálódva hihetetlennek tűnik, de a modell óriási sikert aratott: a kétezres évek közepére százezer filmből álló katalógusa és tízmillió előfizetője volt a vállalkozásnak. Ebből a pozícióból nem volt nehéz elindítani a fizetős streamelést a nagy filmstúdiók és tévécsatornák kínálatával, és azt is nagyon jól látták meg, hogy a játékkonzolok, tévék és médialejátszók hardveres támogatásával lehet újabb köröket verni az online szolgáltatást csak számítógépeken elképzelő konkurenciára.
Amikor először lép be az ember akár a Hulura, akár a Netflixre, pontosan ugyanaz az érzés keríti hatalmába, mint amikor először használt valamilyen fájlcserélő hálózatot: a döbbenet, hogy milyen felfoghatatlanul nagy választék van tőle egy kattintásra. Filmek és sorozatok szó szerint tíz- és százezerszámra; a Netflix inkább előbbiekre, a Hulu utóbbiakra koncentrál. A frissességre sem lehet különösebb panasz, a tévés premierek másnapján általában felkerülnek a sorozatepizódok, a mozifilmeknél kicsit nagyobb az átfutás – pont úgy, ahogy a torrentoldalaknál is (ha eltekintünk az igénytelen kézikamerás verzióktól).
Ezt persze eddig megcsinálja egy nagy fájlcserélő hálózat is, de azt már nem, hogy bármelyik film egyetlen kattintásra indul, még eggyel kerül rá felirat is igény szerint. Az ember meg csak boldogan kapkod ide-oda, mint a kisgyerek, aki nem tudja, a karácsonyfa alatt melyik ajándékot nyissa ki először. Főleg a kicsit régebbi filmek és sorozatok beszerzésénél verik az online tékák látványosan a friss anyagok megosztására fókuszáló torrentoldalakat. Hasraütésszerű próbaként a 24-et választottuk ki: a Netflixen két másodperc alatt indul bármelyik a nyolc évad 192 része közül, torrenten ugyanezt egy szolid 60-70 gigás csomag letöltése előzi meg, ami testvérek között is jó 20 óra közepes, 10 megabites netkapcsolat mellett.
A Nielsen friss felmérése szerint a Netflix előfizetőinek 53 százaléka filmeket, 11 százalék tévésorozatokat néz, 36 százalék mindkettőt. A két oldal kínálatának különbségét jól mutatja, hogy a Hulunál tévésorozatok vezetnek 73 százalékkal, csak filmeket 9, mindkettőt 18 százalék néz.
A Hulut jellemző módon a számítógép monitorján, vagy onnan a tévére átkötve (89, illetve 20 százalék) nézik a felhasználók, minden más módszer elenyésző, 2-3 százalékos eredményt mutat. A Netflixnél viszont a számítógép képernyője csak 42 százalékot ért el, és erősen nyomulnak a pécén túli alternatívák: tíz százalék felett van a Nintendo Wii, a Playstation, az Xbox360 és a netkapcsolattal ellátott bluray-lejátszó is.
A korlátlan hozzáférést biztosító előfizetés mindkét oldalon havi 7,99 dollár (a Huluból van korlátozott, ingyenes verzió is), vagyis nagyjából 1500 forint, ami nem sokkal több, mint amennyit a villanyszámlánkon pörget ugyanennyi idő alatt az éjjelente torrentezni bekapcsolva hagyott gépünk. Annál mindenképpen olcsóbb, mint ha az igazi nehézsúlyú torrentfelhasználókhoz hasonlóan seed szervert bérelnénk.
A választék még mindig nem összemérhető a nagy nemzetközi torrentoldalakéval, de nagyságrendekkel kényelmesebb az egész, és teljesen legális. Rögtönzött és egyáltalán nem reprezentatív közvélemény-kutatásunkban a megkérdezettek nyomasztó többsége mondta azt, hogy ilyen ár és kínálat mellett egy szó nélkül állna át a torrentezésről, ha lenne rá lehetőség Magyarországon. Csak hát nincs, és nem úgy néz ki, hogy a közeljövőben lesz majd.
A Netflix és a Hulu egyaránt csak az USA-ban elérhető legálisan, szerzői jogi okok miatt. A Hulu esetében rögtön kilóg a lóláb, hiszen az oldal jórészt a saját tulajdonosaik saját tartalmait szórja – azok pedig csak meg tudnak egyezni saját magukkal a jogdíjakkal kapcsolatban, gondolná az egyszeri naiv felhasználó. Ezen a ponton az Amerikán túli piac ezernyi kis szerzői jogi sóhivatalára és azok saját szabályozásaira szoktak mutogatni a tékák, de a valódi ok ennél sokkal prózaibb.
Amerikában bezsebelni egyszer a tévés és mozis bevételt, és ehhez még pluszban az online előfizetési díjakat, remekül működő üzleti modell. Külföldön viszont bejön még egy szereplő, a helyi filmforgalmazó és tévécsatorna, aki egy zsák pénzt fizet ezekért a tartalmakért, és foggal-körömmel tiltakozik az ellen, hogy egy könnyen elérhető online konkurens rontsa az üzletét. Azt pedig előre nem lehet tudni, hogy az online téka a torrentezők vagy a kábeltévé-előfizetők és dvd-vásárlók táborából vonná el a saját felhasználóit.
Az online tékák minden követ megmozgatnak, hogy lehetetlenné tegyék a szolgáltatásaik elérését Amerikán kívülről. Van, ahol olyan erős a lobbijuk, hogy törvényben tiltották meg a hozzáférések megosztását: Tennesse államban ha valaki kölcsönadja másnak a Netflix-jelszavát, az online lopásnak minősül, és akár börtönnel is büntethető.
A nem amerikaiak bejutását az ip-cím ellenőrzésével próbálják megakadályozni, meglepően jó hatásfokkal. A különféle ip-hamisító és -anonimizáló szolgáltatások, proxy szerverek tiltólistára kerülnek, ahogy egy kicsit is elterjednek. Érdekes módon akármennyire is sérti a felhasználói szerződéseket, és egyes értelmezések szerint akár a szövetségi törvényeket is, amerikai techblogok és online magazinok szemrebbenés nélkül, rendszeresen írnak arról, hogyan lehet átverni a Hulu és a Netflix védelmét. Aztán ezeket a réseket befoltozzák, és másnap nyílnak újak.
Az egyetlen, stabilan működő módszer a védelem átverésére a VPN, vagyis a virtuális magánhálózat amerikai szerveren, ilyet azonban ingyenesen általában csak pár napos próbaidőszakra lehet szerezni. Az pedig a legtöbb embernél már elvi szinten is túl van a tűréshatáron, hogy külön fizessen azért, hogy elfogadja a pénzét egy fizetős szolgáltatás.
Időről időre felröppen a hír, hogy kitörnek a tékák Amerikából (a Netflix most éppen Latin-Amerikában próbál terjeszkedni), de mire tényleg elérnek hozzánk, még sok bit lefolyik a Pirate Bayen. Addig örüljünk, hogy YouTube-ozni legalább hagynak.