December 15-én az amerikai szenátus elé kerül a Stop Online Piracy Act nevű törvény tervezete, a szenátorok megvitatják, és hamarosan szavaznak is róla. A Lamar Smith texasi republikánus képviselő nevével fémjelzett törvény óriási viharokat kavart az utóbbi hetekben, a szórakoztatóipari és internetes óriáscégek láthatatlan háborújának leglátványosabb ütközőpontjává vált. Támogatói szerint a törvény végre megtisztítaná az internetet a jogsértésektől és a nagyüzemi lopástól, a kritikusai viszont éppen ezt nem érné el, ellenben mellékhatásként kinyírná a net ma ismert, közösségekre és felhasználói tartalomra épülő formáját. A tét, akármelyik nézőponttal is értünk egyet, óriási.
A heves vitákkal és tiltakozási hullámokkal kísért törvénytervezet már a célegyenesben volt, amikor Smith szenátor az utolsó pillanatban, két nappal a szenátusi vita és szavazás előtt váratlan és komoly változtatásokat kért, erősen felvizezve az eredeti szöveget (a változtatások listája itt olvasható).
Hogy ezt a törvény ellen küzdő, Google vezette online szövetség lobbija érte el, a tervezetet alkotmányellenesnek tartó jogászprofesszorok, vagy simán a józan ész győzött, valószínűleg sohasem fogjuk megtudni. Mindenesetre a szenátus elé kerülő szövegből a leginkább hajmeresztő részek kikerültek. De azért maradt benne vitatott pont és feszültségforrás bőven.
A SOPA eredetileg három ponton támadta az online kalózkodást. A z eredeti tervezet automatikusan a szolgáltatókat teszi felelőssé a felhasználóik jogsértéseiért. A kínaihoz hasonló tűzfalat húz az USA köré, ami a jogsértő tartalmak miatt feketelistára került oldalak adatforgalmát nem engedi be az amerikai felhasználókhoz. Az online bankokat és hirdetéskiszolgáló rendszereket pedig kötelezi, hogy szakítsák meg az üzleti kapcsolatot a jogsértés gyanújába keveredett weboldalakkal.
A változtatások listáját (ezek tükrében látszik egyébként, hogy mennyire durva volt az eredeti törvényjavaslat) az vezeti, hogy mindenképpen bírói döntés szükséges ahhoz, hogy egy jogsértéssel gyanúsított oldal ellen beinduljon a pénzügyi bojkott és az internetszolgáltatók szűrése. Az eredeti szöveg szerint már a vád elég lett volna ehhez, és a gyanúsítottnak esélye sem lett volna védekezni, vagy akár csak megszólalni.
Nagyot szűkítettek a tervezett tűzfalon kívül rekeszthető weboldalak körén is: a „külföldi oldal” kifejezést a törvényt benyújtó szenátor (pontosabban a stábja, akik közül többen kaptak hirtelen zsíros állásokat a szórakoztatóiparban) úgy pontosította, hogy nem tartoznak bele a .com, .org és .net domének alá tartozó oldalak. Ezzel egyszerűen kihúztak a törvény hatálya alól több millió oldalt.
A harmadik változás már jóval kisebb hatású: a DNS adatbázisok kötelező piszkálása (ami beláthatatlan technikai káoszhoz vezethetett volna) helyett szabad kezet adnak az internetszolgáltatóknak a jogsértés miatt letiltott oldalak blokkolásának technikai megoldására.
Finomodott kicsit a szöveg a jogsértőnek talált és büntetendő oldalak definícióján is, de továbbra is nagy teret ad a szabad, kreatív értelmezésnek. A kalózoldalakra egyébként a törvény tudatosan ugyanazt a kifejezést alkalmazza, amit a kilencvenes évek óta az amerikai kormány a szabad világ ellenségeinek számító országokra, Kubára, Észak-Koreára, Iránra (rogue states)
A változtatások ugyan kihúzták a törvény pár méregfogát, azonban arra még mindig megáll a Redditről elterjedt hasonlat: a SOPA olyan, mintha valaki hamisított termékeket tenne be a banki trezorjába, és erre büntetésképpen a bank összes fiókját bezáratnák (ugyaninnen indult ki egyébként az a vicces mozgalom is, ami a pornóoldalak fenntartóit kéri hatórás tiltakozó elsötétítésre). A Wikipedia jogi főtanácsadója hosszú posztban elemezte, hol ütközik az új verzió alapvető jogi elvekkel és az amerikai alkotmánnyal, Smith viszont láthatóan nem hajlandó több engedményt tenni. Valójában már az is csodával határos, hogy ennyit sikerült elérnie a Google-Facebook szövetségnek, elnézve a SOPA-t támogatók listáját, vagy azt, hogy Rupert Murdoch médiacézár például személyesen lobbizott a szenátusban a törvény elfogadásáért.
A törvénnyel továbbra is az a legnagyobb problémájuk az ellenzőinek, hogy a valódi, nagyipari kalózokat alig-alig érintené, hiszen ezernyi technikai trükk létezik a feketelisták és szűrők kikerülésére. Ezzel párhuzamosan túl nagy hatalmat adna a szórakoztatóipari cégek kezébe. A SOPA-val visszaélve gyakorlatilag bármilyen oldal ellehetetleníthető, ahol felhasználói tartalom is megjelenik (ez ma, a közösségi web korában szinte minden nagyobb oldalra igaz). Emellett erősen csorbítaná az online szólásszabadságot, öncenzúrára és a felhasználói tartalom minimálisra szorítására ösztönözné a weboldalakat, és rákényszerítené a tárhelyszolgáltatókat, keresőmotorokat, blogszolgáltatókat, kép- és videómegosztó oldalakat, hogy egyben bíróságként és rendőrségként is működjenek.
Az esetlegesen pozitív szenátusi szavazás egyébként még nem jelenti a törvény életbe léptetését, azt még a képviselőháznak is jóvá kell hagynia. Ha ez nem történik meg, és visszadobják, hetekig-hónapokig tartó, politikai alkukkal és lobbizással tarkított egyeztetés jöhet. A felvizezett SOPA-tervezetnek tehát még legalább két akadályt kell vennie, mielőtt hatályba lép.