Index Vakbarát Hírportál

Magyar videó nyert a Spike VGA-n

2011. december 19., hétfő 18:46

Magyar cég, a Digic Pictures által készített előzetes nyert trailer kategóriában a videojáték-piac egyik legrangosabb rendezvényén, a Spike Video Games Awardon. A rendezvényt ugyan egy hete tartották, de a kategóriában közönségszavazással döntötték el a nyertest, és a szavazás csak múlt hét végén zárult le, a Digic pedig hétfőn tette közzé a hírt Facebook-oldalán. A magyar cég alkotása olyan alkotásokat utasított maga mögé, mint a Deus Ex: Human Revolution élőszereplős előzetese vagy a Dead Island időben visszafelé elmesélt trailere.

A Digic a Ubisoft egyik legsikeresebb játéksorozatának új részéhez, az Assassin’s Creed: Revelationshöz készített előzetest, amit az idei E3-on mutattak be júniusban. A cég ügyvezetője, Rabb Sándor Alex akkor a show-n elmondta nekünk, hogy egy-egy ilyen, alig háromperces trailer általában öt-hat hónapig készül. Ebből az első egy-két hónap a film kitalálásával, storyboardokkal telik, maga a gyártás pedig körülbelül három hónapot vesz igénybe.

A Digic Pictures 2001-ben indult, akkor még a Black Hole játékfejlesztő stúdió részeként, majd 2006-ban önállósodott – ez az év hozta meg az áttörést is, a Warhammer: Mark of Chaoshoz készített trailer egy csapásra ismertté tette a szakmában a Digic nevét (gyárlátogatásunk itt olvasható). A cég azóta készít világszínvonalú animációkat olyan sikeres játéksorozatokhoz, mint a Mass Effect és az Assassin’s Creed – ez utóbbihoz már a harmadik filmbetétüket készítették el a Revelations trailerével. A Digic eleinte mozis munkákat is vállalt (például a Terminátor 3: A gépek lázadása trükkjein is dolgoztak), de mostanában csak játékokhoz készít animációkat. A cég így is több mint hetven embert dolgoztat, ezen felül külsősöket is szerződtet.

A Spike VGA-t egyébként legjobb játék kategóriában az ötödik Elder Scrolls epizód, a Skyrim nyerte, amely a legjobb szerepjáték díját is elvitte. A legjobb Xbox 360 játék a Batman: Arkham City, a legjobb PlayStation 3 játék az Uncharted 3, a legjobb Wii játék pedig a The Legend of Zelda: Skyward Sword lett.

Rovatok