Index Vakbarát Hírportál

Bedurvult az Anonymous

2012. január 23., hétfő 11:26

Még mindig nem ért véget a hekkerek csütörtök éjjel indított akciója: a Megaupload lekapcsolása és vezetőinek letartóztatása miatt pár óra leforgása alatt több oldal elérhetetlenné tettek. Az Anonymous mostanában nagyon aktív: idén már beszálltak a SOPA-ellenes kampányba, az arab-izraeli konfliktusba és Pirate Bay mellett is kiálltak.

A Megaupload ellen indított hajtóvadászat annyira felbőszítette a hekkerek és aktivisták laza szövetségéből álló csoportot, hogy minden idők legnagyobb támadásait hajtották végre. Az #OpGlobalBlackout akció keretében ráadásul nemcsak az eddig megszokott DDoS-ről (túlterheléses támadás), hanem konkrét behatolásról is szó van. A CBS amerikai televíziótársaság honlapját egyszerűen letörölték. Más információk szerint nem töröltek, csak "beszennyezték" a DNS-t, azaz más IP címre irányították a weboldalt. Mindenesetre azóta már visszaállították a weblapot a fenntartói.

A csoport korábban megbénította az amerikai igazságügyi minisztérium, a RIAA és MPAA (film, illetve zenekiadói szövetségek), a Universal és EMI zenekiadók és az FBI honlapját, majd az UnversalMusic.com-ot és a francia médiacég, a Vivendi honlapját is. A The Hacker News szerint ezzel egy időben több brazil honlapot is lebénítottak. Néhány weblapon üzenetet is hagytak: “Ha a Megaupload leállt, ti is leálltok”. A Youtube-ra feltöltött videó tanúsága szerint mindez csak a kezdet: az amerikai kongresszust arra figyelmeztetik, hogy korábban számtalan weblaphoz fozzáfértek, köztük bankok szervereihez is és ezeket felhasználják, ha nem állítják vissza a Megauploadot.

Fájlcserélő-armageddon

Úgy tűnik, nem kell semmiféle SOPA, vagy PIPA ahhoz, hogy az amerikai jogvédő szervezetek akcióba lendüljenek: a tengerentúlról érkező hírek alapján sorra zárják be a különböző fájlcserélő oldalakat. Az eddigi lista:

A legfrissebb információk a Facebookon terjednek.

Rovatok