Index Vakbarát Hírportál

Az NNI nyomoz a magyar Anonymous ellen

2012. március 5., hétfő 17:24

Szorul a hurok a magyar Anonymous körül. „A Nemzeti Nyomozó Iroda, külföldi társszervekkel együttműködve eljárást folytat számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt” – mondta el az Index kérdésére az NNI szóvivője, hozzátéve, hogy a nyomozás érdekében részleteket egyelőre nem közölhetnek az ügyről.

A politikai indíttatású akcióiról elhíresült online hekker-aktivista csoport magyarországi szárnya az elmúlt hetekben több kisebb-nagyobb akcióval is felhívta magára a figyelmet. Először a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület weboldalát bénították meg egy túlterheléses támadással, tiltakozásul az ACTA nemzetközi egyezményhez való csatlakozás ellen, aztán Hoffman Rózsa, oktatásért felelős államtitkár weboldalát érte hasonló támadás, a Hallgatói Hálózat tüntetése idején. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség oldaláról február végén jelentős mennyiségű adatot töröltek a hekkerek, majd a hétvégén eddigi legkomolyabb célpontként az Alkotmánybíróság weboldalát törték fel, és írták át rajta az alaptörvény szövegét.

Az akciókat a csoport nyíltan, publikus oldalakon, Facebookon és Twitteren hirdette és számolt be az eredményekről.

Az ilyen támadások a Btk 300/C paragrafusa szerint („Aki adat bevitelével, továbbításával, megváltoztatásával, törlésével, illetőleg egyéb művelet végzésével a számítástechnikai rendszer működését jogosulatlanul akadályozza, vétséget követ el”) két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők. Az, hogy az ügyben nem a BRFK számítógépes bűnözés elleni alosztálya nyomoz, hanem a társadalomra különösen veszélyes bűncselekmények felderítésére alapított Nemzeti Nyomozóiroda, arra utal, hogy a rendőrség komoly figyelmet fordít az Anonymous-ügyre.

Az Anonymousra legutóbb néhány napja Dél-Amerikában csapott le a rendőrség, 25 állítólagos tagot vettek őrizetbe. A csoport többi tagja bosszúból megbénította az Interpol weboldalát.

Rovatok